Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Két évet éltek a csongrádi körzethatárok

Csongrád - Úgy alakították ki Csongrádon az iskolai körzethatárokat, hogy mindenhová egyformán jusson hátrányos helyzetű gyerek. Lehet, hogy nem jól csinálták? A kormányhivatal most módosított.
Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

Két éve módosították Csongrádon a beiskolázási körzethatárokat. Alig szokták meg a szülők az új rendet, ismét módosult a beosztás. 2012-ben az ügyet azért gondolták újra, hogy egyrészt a három állami – akkor még önkormányzati – intézmény az egész várost „lefedje", másrészt, mivel a településen két szegregátum van, mindenhová arányosan jusson hátrányos, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek.

Csongrád honlapján nemrég közzétették a változást, és azt, hogy melyik utca hová tartozik. A városi beiskolázású katolikus Nagyboldogasszonytól eltekintve mindhárom intézmény esetében változás állt be. A Széchenyi jókorát – a Perczel Mórtól az Új, illetve Árvíz utcáig – harapott ki a piroskavárosi „felségterületéből", utóbbi viszont megkapta a korábban az ének-zeneihez tartozó, a vasúti sín és a Szív utca alkotta háromszöget.

Az okokról kérdeztük a KLIK-et és a helyi tankerületet, azt mondták: a módosítás nem az ő asztaluk, ebben a kormányhivatal döntött. Ott azt felelték, hogy a Tisza-parti település önkormányzata véleményezte a felvételi körzeteket, és konkrét kéréssel fordult hozzájuk.

„Csongrád város kötelező felvételi körzetei az önkormányzat helyi, települési viszonyokat tartalmazó módosító javaslata alapján a jogszabályi előírásoknak megfelelően kerültek kialakításra" – írta a sajtóosztály. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi volt a gond a korábbi elosztással, milyen új nézőpont került képbe, valamint azt sem, pontosan miért, honnan, kitől származott a „konkrét kérés". A szülők most abban bíznak: mindezek ellenére a kisebb gyereküket ugyanoda írathatják be, ahová a nagyobb jár.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üdülést nyertek a gyerekek, de hiányzik a pénz fele

Országos első helyezést ért el a csongrádi Széchenyi-iskola egy csoportja a Székely Kapuk–Zöld Kapuk programban. Tovább olvasom