Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Két órán át törte a jeget a hajó Csongrádnál - galéria

Két órán át törte a jeget a hajó Csongrádnál - galériaKemény munka, közönség előtt. A hajó két óra alatt feltörte a jeget fél kilométeres szakaszon. Fotó: Bakos AndrásA cikkhez tartozó galéria megnyitása
(Új ablakban)
Jégtörő hajóval vágtak utat a Közép-Tiszáról érkező jég- és uszadéktömegnek tegnap reggel a csongrádi révnél. Kozák Péter, az Ativizig igazgatója a helyszínen azt mondta, az Alsó-Tisza már végig jégmentes volt, kivéve ezt a csongrádi, ötszáz méteres szakaszt, ahol a felmelegedés sem mozdította ki az összefagyott táblákat.
A hajó csütörtökön érkezett, tegnap reggel két órába telt neki összetörni a kemény felszínt. A munkát sokan fényképezték, videózták. Egy drón is lebegett a folyó felett.

– 1981–82-ben egy jégtörő hajón dolgoztam, Tápénál, akkor nem volt ilyen jég a Tiszán – mondta Torma Imre, a piroskavárosi általános iskola technikatanára. – A hetedik osztálynak épp most tanítom a gépeket. Amikor meghallottam, hogy törni fogják a jeget a kompnál, elhoztam őket. Ennél szemléletesebb példa nem kell.
 
Feltörték a Tisza jegét Csongrádnál. Fotó: Bakos András - GALÉRIA

Jó lenne, ha a jég minél kevesebb kárt okozva vonulna le, olvadna el. Kozák Péter igazgató úgy látta, felhívásuk – mindenki figyelje és erősítse meg a folyón lévő mólója rögzítését – nem mindenkihez jutott el. Csongrád térségében is láttak a vízügyesek jég által kimozdított úszóművet. A vízügyi igazgatóságnak csak arra van lehetősége, hogy felhívja a veszélyre a figyelmet, a kár a tulajdonost terheli. A Tiszának nem lehet benyújtani a számlát.
Jani a kompon

Hétfőn a Tisza felső szakaszán, Tiszacsegénél a zajló jég elsodort egy kompot az éjjeliőrrel együtt. A férfit katonai helikopterrel mentették ki. Jani néhány nap alatt ismert ember lett az internet révén, egy szegedi videós Szabadítsátok ki Janit! címmel rövid filmet is készített az esetről, amelyet két nap alatt 60 ezren néztek meg. A film elérhető lapunk internetes oldalán, a www.delmagyar.hu-n is. A Player.hu pedig arról közölt szomorú felvételeket, mi történik, amikor megindul a jég: Szabó Sándor képein jégtáblán rekedt őz, róka, vakond is látható, és rengeteg szemét. A fotók Záhony alatt készültek.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szív lesz az utca, amit eddig is így neveztek Csongrádon

Szív lesz az utca, amit eddig is így neveztek Csongrádon
Papírokon Bihari, táblákon Szív utca - életkép a csongrádi Alsóvárosból. Sok lakosnak más szerepel a személyi irataiban, és más a tulajdoni lapján. Rendet tesz az önkormányzat. Tovább olvasom