Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Két piactér sok Csongrádon

Csongrád - Két piactere is van Csongrádnak, de egyiken sem megfelelők a körülmények. A kofák szinte kivétel nélkül a piroskavárosi elárusítóhelyet favorizálják, de gondot okoz, hogy ez sincs bekerítve, a vécék állapota pedig botrányos.
Nem csoda, hogy az utóbbi években veszteséges volt a piacüzemeltetés Csongrádon: a városgondnokság két piacteret kénytelen fenntartani, miközben mindkettőre ráférne némi csinosítás. Régen a Petőfi utcai nagypiac volt a látogatottabb, de idővel átpártoltak a kofák a Piroskavárosba. Ez nem volt véletlen, hiszen a piroskavárosi elárusítóhely fejlesztésére 2006-ban 62 millió forintot költött az önkormányzat. A pályázati siker eredményeként akkor 175 fedett és 81 szimpla elárusító asztalt állítottak föl, és 87 aszfaltozott parkolóhelyet is kialakítottak a közeli utcákban.

Az egyetlen fényesség a piaci vécében a mindig égő lámpa – hangzott el a képviselő-testület legutóbbi ülésén, ahol arról is folyt a vita, hogyan lehetne mihamarabb rendet teremteni. Azzal mindenki egyetértett, hogy a piroskavárosi piactér bekerítésével jelentősen javulnának a körülmények. Ez tervben volt, de akkor még egy csarnok építése is szerepelt a fejlesztési elképzelések között, amit a Szőlőhegyi utcai részre álmodtak. Utóbbi szükségessége megkérdőjeleződött azóta, ezért hosszabb szakaszon kellene kerítést állítani. Címkézett városházi pénz egyelőre nincs erre, de talán elő lehetne teremteni, ha fontolóra vennék a Petőfi utcai asztalsorok felszámolását.

A kofák és a vásárlók is a piroskavárosi piacot látogatják szívesebben, de itt is lenne mit rendbe rakni. Fotó: Tésik Attila
A kofák és a vásárlók is a piroskavárosi piacot látogatják szívesebben, de itt is lenne mit rendbe rakni. Fotó: Tésik Attila

Ott hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap van piacnap, míg a hét többi napján – hétfő kivételével – a Piroskavárosba mehetnek az árusok. Az egykori nagypiacról azt mondta az ottani büfés, hogy a közeli Heringertelepről, az alsóvárosból és a városközpontból szívesebben jártak ide az emberek, de többségük már átszokott a másik piacra. A büfés szerint szoktak jönni piacozók a Petőfi utcába, de egy másik, közelben lakó idős asszony már azt mondta, csak elvétve találkozik kofákkal.

Bodor: A felszámoltat hasznosíthatná a város

Hogy tisztán lássunk a piacok forgalmának tekintetében, megkérdeztük a városgondnokság vezetőjét. Bodor János elárulta: a városgondnokság piaci helypénzbevételének 97 százaléka a Piroskavárosból, a fennmaradó 3 százalék pedig a Petőfi utcából származik. Ennél sokatmondóbb az az adat, hogy a piacüzemeltetési költségek harmadát az egykori nagypiacra fordítják. Bodor úgy véli, ha csak egy piactér maradna Csongrádon, a városgondnokság csökkenthetné kiadásait, a felszámolt piac területét pedig másképp is hasznosíthatná az önkormányzat.

Olvasóink írták

  • 12. triniti 2009. február 08. 09:12
    „Szerintem nem kell bekeríteni a piacot, de a bicikliseket jól meg kellene büntetni, amiért ott furakodnak a kerékpárjukkal, mikor igényes rendes biciklitároló van. De vakon süketen mindennek neki tolják...
    De semmiképen sem keríteném be. Meg mivel? drót hálóval? Jézus! Csak azt ne!
    Végre van egy igényes pavilon sorunk!
    Egyébként én mindig kimegyek a piacra, de én még ott képviselővel nem találkoztam, ill. egyetlen egyel, de az a parlamenthez tartozik.”
  • 11. Sziti 2009. február 07. 19:55
    „Érdekes módon szentesen még a piaci wc-vel sincs gond.
    Igaz fizetni kell érte de kultúrált és tiszta wc van a piacon.
    Mielőtt bárhogy döntenek az illetékesek, nézzék már meg ott hogy működik.
    Józan parasztésszel minden megoldható.”
  • 10. csucsu2 2009. február 07. 18:55
    „Nyilván nem értek hozzá, de ez nem mentesít az alól, hogy megkérdezzem: Mit javít a bekerítés a piacon.
    Mielőtt vád érne, voltam már kint igaz egyre ritkábban, de nem tudom felfogni, hogy mitől lenne sokkal jobb, ha lenne egy kerítés.
    Tudom, hogy jelenleg célzott, címzett támogatások vannak. A városszépítésre nyert pénz csak arra lehet elkölteni, és nem másra, de ha erre nincs célzott zseton, akkor szerintem azt a pénzt lehetne jobb, fontosabb helyre rakni.
    T. hazaipalya, ha jó tudom a savanúság is tiltott a piacon. (bár már az unió újra engedi a görbe uborka termelését, hátha majd belátja, hogy tojást és csalamádát is lehet piacon árulni).”
  • 9. LocalPt 2009. február 07. 17:17
    „Mi baja van már a keletárunak?
    Nem nyavalyogni kell, itt hanem a valóságot leírni mindenféle sértés és támadás hiányában.
    Persze, hogy nincs szükség kettőre, elé a Piroskaváros részben kialakított is, azt kellene még pofásítani ha van rá igény.
    A Petőfi utcai területet meg hasznosítani, így van!”
  • 8. keletaru 2009. február 07. 16:54
    „T. Mannyi61!

    Csongrádon lakom . Nem értem miért bűn leírni a valóságot , építő jellegű kritikát ! Ez az igazi pazarlás , olyat építeni ami nem töltibe funkcióját ! S közben verni a dobot mintha minden jól menne . Elég baj ,vannak még a " régi rendszer" imádoi . Bizonyítja nem látják mit művelnek adó fizetők pénzével büntettlenül ! Ön legyen toleráns , megértő ezekel a vezetökkel , de ne más kárára ! Még messzeb vagyunk jelenleg mindentől mint rendszerváltáskor . Felhalmozott állam adóságról nem is beszélve , amit természetessen mi választók halmoztunk fel , ugye . Már unokáink is ezt az adóságállományt fizetik majd , persze ha itthon maradnak . Üdv Kuci
    Ui.. Ez csak egy magán vélemény nem kell vele egyetérteni .”
  • 7. Manyi61 2009. február 07. 09:45
    „Tisztelt" Keletáru"!
    Nem tudom, hogy Ön Csongrádon él, vagy sem, de az határozottan állíthatom: Ön egy örök elégedettlenkedő! Nem biztos, hogy erre van szükség! Ellenkezőleg!”
  • 6. hazaipalya 2009. február 07. 07:19
    „én elvoltam hülve amikor tojást akartam venni egy piacon és nem volt!!megkérdeztem egy eladot miért nincs,a válasz ez volt: az unio tiltja!”
  • 5. Sziti 2009. február 06. 23:08
    „Tudod Piskóta nekem lassú a felfogásom, így eltelik egy kis idő mire megértem mi miért történik.”
  • 4. Piskóta 2009. február 06. 22:43
    „Me mi lenne kedves Sziti? Egy utca!”
  • 3. Sziti 2009. február 06. 22:19
    „Kíváncsi vagyok mi lessz majd a nagypiac helyén.
    Mi az a nagy költség? Takarítás, meglévő helypénzszedő.
    Nekem semmi közöm hozzá, de én nem szüntetném meg.”
  • 2. Sziti 2009. február 06. 21:09
    „A Piroskavárosi piac akkor lendült fel mikor beindult az un. lengyelpiac már régen.
    Azt szétverték, azóta egyre kevesebben mennek már ki.
    Véleményem szerint kár pénzt költeni kerítésre.
    A kerítés árából jó ídeig rendben tudnák tartani a wc-t.
    Az emberek egyébként is utálják ha bekerítik őket.
    Kérdezzék meg őket is.”
  • 1. keletaru 2009. február 06. 19:08
    „Röhej ! Megint a népámitás ! Ferde beszéd ! Pályázati pénzből "adófizetők " forintjaiból . Aki tervezte sosem árult piacon , csak lélektani elképzelése volt miről szól ! De valaki átvette " felelőségnélkül " még ha a jóindulat is vezérelte :) Röhej , azok mondják meg mi miről szól akiknek semmi tapasztalatuk nincs , csak " pártiskola" . De a szavazatunk mindig kell , persze listán könnyü bejutni , az észlényeknek " felelőségnélkül " . Árusuk részére nem megfelelően kialakított ez a vásártér , de nem baj " van " ez a lényeg ugye "képviselösdi" . méghogy értünk bla bla bla bla . Hol itt a " józan paraszt ész " . Lové plecsni felelősgnélkül az jár ,mi ?! Szégyentelen banda ! A gyerekektől is ezek vették el a pénzt hamis igéretekkel , az usziban ( felelőségnélkül ) ! Üdv Kuci
    Ui: Ez csak egy magán vélemény nem kell vele eggyet érteni !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bombával fenyegetőzött - most bocsánatot kérne

Csanytelek - Megbánta tettét az a csanyteleki férfi, aki azzal hívta fel a rendőrség segélykérő számát, hogy bombát robbant a csanyteleki iskola tornatermében. Tovább olvasom