Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Kísérlet heti öt tesiórával

Csongrád - Az eddigi heti kettő helyett öt testnevelésórát vezet be a megyei önkormányzat a következő tanévtől a csongrádi Batsányi János Gimnázium kilencedik évfolyamában.
Azért először egy intézményben, mert kíváncsi arra, milyen hatással lesz a diákok fejlődésére a változtatás. A Nógrádi Zoltán képviselő javaslatát formába öntő tervezet készítője, Kovács Kálmán alelnök úgy számol, délelőtt három testnevelésórát tartanak, ezt „két kötelezően választható délutáni foglalkozás" egészíti ki. A választék: kosárlabda, kézilabda, futball, röplabda, aerobik, floorball, úszás, vízilabda, evezés és konditermi edzés. Az iskola megállapodást köt a helyi evezős szakosztállyal. A többletórákra számolt pedagógusi munka bére havi 181 ezer forint, évi 2,1 millió. A mindennapos testneveléshez új sporteszközökre is szükség lesz, ez 727 ezer forintos kiadást jelent. A diákok fejlődését a tanév elején, félévkor és év végén Cooper-teszttel mérik – de azt is összesítik, hogy a betegség miatti hiányzások hogyan alakulnak ezen az évfolyamon a korábbi adatokhoz képest, és javul-e a diákok tanulmányi eredményeinek tükrében a szellemi teljesítőképesség.

Olvasóink írták

  • 8. pantera 2010. május 12. 14:49
    „Először a tanárokkal kellene kezdeni valamit.Aki nem oda való,nem értem még miért tanít.A tovább tanulásról meg annyit,hogy most már mindenki "főiskolára,egyetemre" jár,közben meg ott végzik a két éves okj-s képzést.Nagy részének semmi értelme,de még hagy járjanak oda,addig is kevesebb lesz a munkanélküli. Utána meg nem mennek semmire ,a semmi képzésükkel.Anyunak jó,mert jár a fia valahova és büszke lehet,a gyereknek meg jó,mert nem kell halálra tanulnia magát és el van.”
  • 7. triniti 2010. május 12. 06:43
    „Öszinte nővel egyetértek, de vannak meglátásaim. Érdekes módon ötöd annyi általános iskolás van, mint régen, de középiskolások valahogy mégis csak ugyan annyian. Lasszóval vadásszák a gyerekeket, kiürítve a szakmunkásképzők padjait, mert mindenkit felvesznek érettségizni, majd amikor kiderül, hogy a gyereknek nincsenek meg a képességei, akkor vagy derékba törik az élete, vagy kínszenvedések, külön óra stb. vel együtt kinyögi, és szintén megtörik. Már olyanról is hallottam, hogy matematikából és magyar nyelvből is felmentéseket kapnak az érettségi alól. Akkor miből érettségizik?! Ja, rajzból, meg tesiből. Vicc, és hiába küzdöttünk mi meg az érettségiért, ezért nem ér semmit. A szülők nincsenek tisztában a gyermekeik képességével, és messze felül értékelik saját, és gyermekeik képességét. Ezeket a ballépéseket iszonyú sikerrel vetíti a tv2 a megasztár műsor válogatóján...Holott ha időt szánna a gyerekére a szülő, megismerhetné, és kitalálhatnának neki egy olyan foglalkozást, amit kedvvel tud tanulni, és akár még sikeres is tud lenni...Ismerek olyan gyereket, akik gyönyörűen farag, mindent tud a fáról, de anyuka szerint informatikusnak kell lennie diszkalkuliás zavarokkal...”
  • 6. triniti 2010. május 12. 06:33
    „ugyanitt 13 éve szintén heti 5 volt, hétfő reggel 2 úszás, utána elosztva az óra rendben 3. Ebből általában a gáton való futás volt a leggyakoribb, azt nem lehetett ellógni. bben nem tudom mi kerül 720 valamennyi ezer forintba...A Gamfon is lehetett tesizni aki akart, nem okozott gondot. Sőt nem kaptunk felmentést matematika, és magyar nyelv érettségi alól sem...
    És túléltük, itt vagyunk...”
  • 5. emino 2010. május 11. 21:39
    „Természetesen kell tesi óra, de én is inkább a magyarra, törire és olyan tantárgyakra fektetném a hangsúlyt, ami alapműveltséget ad, mert borzalmas, hogy egyre kevesebb fontos dolgot tanítanak,és ez az új rendszer kizárólag népbutításra jó!”
  • 4. pillecukor 2010. május 11. 17:46
    „2. hozzászólás Öszintenő 2010.05.11. 11:01 >>> tökéletesen egyet kell, h értsek.”
  • 3. azénéletem 2010. május 11. 17:28
    „Örülök a hírnek talán már ha ők ballagnak végig tudják állni az ünnepséget! A szülőknek, nagyszülőknek megy!”
  • 2. Öszintenő 2010. május 11. 11:01
    „A magyar órákkal és a matematika órákkal is lehente "kísérletezni" ugyanis helyén való ez, hogy a gyerekek az iskola után magán úton szerezzék meg a tudást, mert órán nincs rá idő vagy éppen a tanár nem magyarázza el rendesen?!
    Ezeken is elkellene gondolkozni!Ja, és ha megemelik a tornaórák számát, akkor a tanár végeztesse el pontosan a feladatokat, s mutassa is be!
    Inkább csináljanak meg 5 feladatot, de azt rendesen, mint egész órán helytelenül.
    Nekem ez a meglátásom......”
  • 1. sziszka1 2010. május 11. 10:13
    „csak nehogy megerőltessék magukat szegény gyerekek!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A 22-es csapdájában Csanytelek: utakat építene az önkormányzat

Csanytelek - Ami egykoron Csanytelek előnyét jelentette, az most hátrány. Forgó Henrik polgármester… Tovább olvasom