Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Kivonulhatnak a büfések a Körös-torokról

Csongrád - Nem üzemeltetik tovább a csongrádi Körös-torok büféit a vállalkozók, ha az önkormányzat nem csökkenti a bérleti díjat. A vendéglátók az után fordultak a polgármesterhez, hogy a testület szigorította az üdülőterület házirendjét és az idei szezonra öt csendes hétvégét jelölt ki. Bedő Tamás szerint kicsi esély van a rendelet módosítására, de a büfések kérelmét a városatyák elé viszi.
A leszűkített nyári nyitva tartás miatt – kárpótlásként – a bérleti díj csökkentését kérik a Körös-torok vendéglátós vállalkozói a csongrádi önkormányzattól. Ha nem kapnak engedményt, felhagynak a büfék üzemeltetésével – legalábbis ezt mondta a vállalkozók képviselője, Pusztai Zsolt. A vállalkozóudvart közvetlenül a Big Brother Bt. bérli a várostól. Eddig ahány büfé működött az udvarban, annyifelé osztották az idén közel ötmilliós összeget.

Vihar egy betonplacc körül. Így maradhat a vállalkozóudvar, ha nem születik egyezség a csongrádi önkormányzat és a büfések között Fotó: Tésik Attila

A decemberben elfogadott házirend öt csendes hétvégét jelölt meg a 2008-as szezon idejére, az érintett vállalkozók viszont csak úgy hajlandók elfogadni a nyitva tartás korlátozását, ha valamiképpen kompenzálja a kiesett bevételeket a város. Tavaly tíz büfé nyitott ki, de ebből négy csak hétvégéken szolgálta ki a vendégeket, mert akkor volt valódi forgalom.

Hétköznap is buli

A Körös-toroki házirend körül kialakult heves vitában az érintettek eddig elsiklottak afölött, hogy a szabályozás szerint csak a csendes hétvégéken lesz korai záróra. A szezon többi napján, tehát hét közben is hajnali 4-ig tarthatnak nyitva a vendéglátóegységek. Magyarán lehet bulit tartani, de előzetesen be kell jelenteni, és a rendezvényszervezőknek be kell tartani és tartatni az idevágó előírásokat. Egy másik – sokak számára kissé érthetetlen – rendelkezésről, amely szerint családi rendezvények, így lakodalom vagy garden party idején biztonsági személyzetet kell alkalmazni a szervezőknek, Berkes István jegyző elmondta, lehet ismerős is a rendfenntartó, és csak arra gondoltak, hogy az üdülőtulajdonosnak is legyen felelőssége ilyen esetekben.  
– Öt-hat vállalkozó maradna csak az udvarban, de ők ilyen feltételek mellett képtelenek kitermelni a bérleti díj rájuk eső részét, egymillió forintot. Ezért szeretnék, ha csökkentené terheiket a város – nyilatkozta lapunknak Pusztai Zsolt, aki saját büféjét sem nyitja ki már idén. Hozzátette, amikor négy éve létrejött a 2013-ig szóló megállapodás a Big Brother és az önkormányzat között, még arról is szó volt, hogy elővásárlási jogot kapnak területre.

Ehhez képest évről évre valamilyen korlátozást vezettek be az udvarban, s mivel esély sem maradt a vételre, a tervezett fejlesztések is elmaradtak. Pusztai Zsolt fontosnak tartotta azt is elmondani, hogy a kialakult helyzet azoknak az üdülőtulajdonosoknak sem kedvez, akiknek szintén bevételt jelentettek a hétvégi zenés rendezvények.

– A képviselő-testület elé fogom vinni a vállalkozók kérelmét. Azt vagy elfogadja a többség, vagy új pályázatot kell kiírni az udvar üzemeltetésére – nyilatkozta lapunknak Bedő Tamás. A polgármester azt mondta, ő nyitott minden megoldásra, de arra kicsi esélyt lát, hogy a decemberben elfogadott házirend szabályain könnyítsenek, hiszen érdemi módosító javaslat sem érkezett ebben a témában a városházára.


Olvasóink írták

  • 14. Nav 2008. március 04. 16:53
    „Gratulálok, sikerült elintézni a Körös-Torkot. De a lények hogy a tisztelt nyugdíjasok pihenni tudjanak, mert annak aki DOLGOZIK, és pénzt termel nekik az már nem szórakozhat. A tendencia pedig maga az öregedés folyamata. A városé éppúgy mint az embereké.”
  • 13. Cs 2008. február 17. 22:35
    „Ha tényleg lesz ilyen összeülős beszélgetés kérlek tedd ki ide is az időpontot köszi!”
  • 12. Hank 2008. február 13. 21:00
    „Kedves Molnár Csaba!

    Kár, hogy nem jársz utána a dolgoknak, mielőtt leírsz valamit.
    1) Nem csak vállalkozók udvara van a Torokban és ez csak a vállalkozók udvaráról szól! Ettől függetlenül más vállalkozókat is érint a probléma, de tudomásom szerint más nem akar kivonulni, mivel a vállalkozók udvarát bérlik csak a várostól
    2) Panaszok érkeztek a fiatalok bulizási szokásai miatt: szemét szanaszét, hányás, ürülék, rongálások, táblaelforgatások, hangoskodás stb. ----> tenni kellett a folyamatos lakossági panaszokra valamit ----> nem volt a vállalkozók között kompromisszumos megoldás ----> a városvezetés megalkotott egy rendeletet melyet a képviselő testület 1 vagy 2 NEM, 1 tartózkodás és tizenvalamennyi IGEN-nel fogadott el. Nem tudom,h goy a Polgármester (Bedő) szavazott-e vagy sem. De semmi jelentősége, mert a problémát orvosolni kellett. És ha nincs egyezség az érintett felek között, akkor ez egy megoldás (nem a legjobb, de az adott pillanatban ez volt a legjobb és azóta sincs más javaslat még...)

    Akkor ki tett tönkre és mit? A fiatalok, szórakozni vágyók a saját bulijukat (tisztelet persze a nagy többségnek, akik normálisan teszik mindenzt.

    Mi lehet a megoldás?
    1) A problémák összeírása
    2) A problémákra kompromisszumos megoldás (minden oldalról!)
    3) Egymásra való odafigyelés

    Kedves Csaba!

    Természetesen érdekelne a véleményed és szervezendőben van egy szombati beszélgetés amikor próbáljuk a megoldásokat megtalálni, hogy visszakaphassunk minél több csendes hétvégét.
    Ha eljön az ideje ennek, akkor lesz meghívó és Téged is várunk.

    Üdv:
    Hank”
  • 11. Molnár Csaba 2008. február 13. 20:28
    „sikerült tönkretenni a fiatalok szorakozását!!!!!!!!BEDÖNEK!!!”
  • 10. motherboard 2008. február 11. 14:28
    „KOPÁNCKA engem érdekelne ,hol van a lángossütő és mikor lehet megnézni?”
  • 9. Kopáncka 2008. február 10. 21:19
    „Ha érdekli valamelyik büfést, akkor májustól-októberig van egy kiadó lángossütőm az összeg töredékéért (40e/hó), akár lakással is. :) Jó kis helyen van ;)”
  • 8. Hank 2008. február 04. 19:24
    „Sziasztok!

    Érdekes nyilatkozat és álláspont: "...az érintett vállalkozók viszont csak úgy hajlandók elfogadni a nyitva tartás korlátozását, ha valamiképpen kompenzálja a kiesett bevételeket a város."

    Mi a véleményetek róla?


    Hank”
  • 7. valaki 2008. február 04. 14:32
    „Gratulálok!

    Jópár vállalkozást megint sikerült tönkretennie Csongrádnak.

    Nameg a tömeg öt hétvégéjét is.

    Jó döntést hoztak nagyon. Tényleg csak gratulálni tudok hozzá.”
  • 6. olivér,krisztián 2008. február 02. 16:09
    „nevetségesek vagytok!!!!undorító ez a város!l:::))))))))))))))))))))::::::::::)))))))))))))”
  • 5. csongrádi leányzó 2008. február 01. 19:22
    „Egyet értek abban,hogy a kis bódékban jobban kéne figyelni a higéniára...stb. de nem úgy,h egy zárt helyet hozzanak létre, tudom nem ezt írták,de remélem ilyen ötletek nincsenek. A körösnek megvan a maga hangulata, pont az a jó,hogy fedetlen és szabad levegőn lehet táncolni nincs melegünk. Na meg arról nem is beszélve, hogy legalább így nem csípi a szemem a cigeretta füst, mert nekem még könnyezik is a szemem tőle, nagyon nem szeretem. Remélem lesz valami köztes megoldás ami mindenki számára megfelelő lesz és a fantasztikus bulik sem maradnak el. Mert ha még nyáron is el kell menni itthonról más városba bulizni akkor minden fiatal szomorú lenne... :(”
  • 4. haligali 2008. február 01. 14:33
    „szerintem nem baj, ha eltünnek ezek a koszos kis bódék a "vállalkozók" udvarából, hiszen azt sem értem hogyan kaphatnak a köjáltól egyáltalán engedélyt a müködtetésre!!!??? Ami a legfontosabb, hogy a magánterületeken lévö büdösbódék (kiskocsmák) is tünjenek el, hiszen ezek egészségügyi állapota iszonyatos, és ezekböl élelmet árulnak??? Azt javaslom, hogy tisztességes étterem nyíljék szórakozási lehetöséggel, erre írjon ki pályázatot az önkormányzat (a köcsárda lenne rá megfelelö) teljesen átlátható a müködtetése és ellenörizhetö, vagy ott a happy day hotel egy zárt szórakozóhely, kidobókkal rendfenntartókkal, na meg a túlságosan fiatalokat sem engednék be...stb....”
  • 3. spagetti 2008. február 01. 14:20
    „Nekem az volna az ötletem,hoy összekellene fogni és meg szüntetni minden szorakozási lehetőséget a kereskedők sem lennének jelen. Meg nézném akkor kik lesznek a vendégek, és hányan? nekem semmi közöm az egészhez mert már vagy három éve nem voltam a kőrősőn,de ezfelháborító amit az önkormányzat csinál”
  • 2. Varga Ádám 2008. február 01. 09:11
    „Úgyérzem elindult a Lavina! Ez várható volt.
    A polgármester úrtól ígéretet kaptam, hogy jövő héten leülünk személyesen megbeszélni ezt az egészet. Annak tükrében pedig be fogom adni az emlegetett érdemi módosító javaslatom is. Remélem sikerül azt is elérnem, hogy a szavazáskor meghívjon a testületi ülésre és a szemembe nézve tudnak szavazni városatyáink. Remélem sikerül egy elfogadható ötlettel előállni.
    Ha valakinek van ötlete, kérem írja meg itt lehet, hogy segít!”
  • 1. Jo Bacsi 2008. február 01. 08:27
    „Nem eri meg kinyitni mert penzt ugyse fog hozni mert a naci APEH el viszi azt is. A placcot soha nem fogjak nekik eladni tehat csak futkosas az alom utan es az uj ado utak kynitasaval az utonallo gazdalkodas csak rosszabnitani fogja helyzetuket. A track record azt mutatja hogy csak rosszabb lessz. Ha ez a record a tozsden lenne egy befekteto se vasarolna reszvenyt ebbe a cegben.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A könyvtár mindenkié Csongrádon

Csongrád - A könyvtár mindenkié elnevezésű rendezvénysorozat keretében a farsangi népszokásokkal és… Tovább olvasom