Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 35°C Még több cikk.

Klíma a falon, mérleg az alomban

Felgyő - Nemcsak az ól hőmérsékletét, de még azt is műszerek figyelik a felgyői Faragó-tanyán: mennyit ettek a csirkék. Május óta üzemel a telep, ahol a szakemberek szerint nem szabad hibázni.
– Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a Faragó-tanya. Eddig négy rotáció fordult meg, azaz több mint egymillió csirke hagyta el a telepet – hallottuk Nagypál Szilárdtól. A Felgyő-Kev Kft. ügyvezetője arról a 700 milliós támogatással összesen 1,7 milliárd forintból létrehozott csirkenevelőről beszélt, amelynek az ünnepélyes avatásáról május végén lapunk is beszámolt. A tulajdonos, a Hungerit Zrt. elnök-vezérigazgatója, Magyar József akkor azt mondta, hogy Felgyő és Csanytelek között ezzel a fejlesztéssel egyrészt Magyarország legmodernebb baromfitelepe jött létre, másrészt a cég így már a saját szükségleteinek harmadát állíthatja elő.

Naponta 80 grammot híznak a csirkék a klimatizált ólakban. A szerző felvétele
Naponta 80 grammot híznak a csirkék a klimatizált ólakban. A szerző felvétele


– Fejlesztésen egyelőre nem gondolkodunk. Tíz ólban közel 17 ezer négyzetméteren növekednek az állatok, ez még áttekinthető méretű gazdaság. Egyszerre akár 350 ezer szárnyast nevelhetünk, amelyek hat hét alatt érik el a vágósúlyt. Kéthetes takarítás, fertőtlenítés után jöhet az új szállítmány – magyarázta Nagypál Szilárd. A telep nagy odafigyelést és rendkívüli gondosságot igényel, tette hozzá kollégája, Tarjányi Árpád. – Mivel az állatok naponta mintegy 80 grammot gyarapodnak, ki lehet számolni, ekkora állománynál milyen veszteséget okozna akár egy félnapos hanyagság. Az alom alatti beépített mérlegekkel folyamatosan figyeljük a növekedésüket – fogalmazott.

A szakemberek elmondták, hogy a felgyői telepen semmilyen nehézséget nem okoz a rendkívüli hőség. Az ólak klimatizáltak, a hőmérsékletet, a páratartalmat minden percben műszerek figyelik.

– Az aszály viszont problémát jelent. Ahogy a takarmány ára nő, úgy viszi magával a többi termék árát is. Ez előbb-utóbb a cég árképzésében is megmutatkozik majd – összegezték. A befektetés előre láthatólag 10-15 év alatt térül meg, de a remények kecsegtetőek, hiszen a sajtóban gyakran emlegetett európai túltermelés hatásait egyelőre nem tapasztalták. Bár az anyavállalatnak komoly veszteségeket okozott az állatvédők keltette botrány, a felgyői telepet ez nem érinti. – Minden uniós előírásnak megfelelnek az ólak, de a saját érdekünk is, hogy minden tökéletesen menjen – mondták.

Olvasóink írták

  • 7. Mozimasiniszta 2012. augusztus 27. 15:47
    „5.-ös ! ne vitatkozz ! a 6.-osnak pilóta, agyszemész, atomfizikuss, kamionsoffőr, genetikuss, matekközgázos és
    még filózó-teológus diplomatatáskája is van ! A közeljövőben fogja az akadémiai kis-székfoglalóját megtartani !
    Már buzgón keres egy hozzáillő összecsukható politúros - politikushoz illő - sámlit ! Remélem nem hagytam ki semmit.
    Ja igen: a Grétsy Lászlónál is levizsgázott....”
  • 6. klj-54 2012. augusztus 27. 12:05
    „@kumisz:
    Ne nyelvészkedj mert helyesen írtam!
    Győrött, Pécsett, Hollandban!
    Kérdezz meg egy nyelvtanárt,de ne az általános iskolában ha lehet.”
  • 5. kumisz 2012. augusztus 27. 08:17
    „3. klj-54 2012.08.26. 18:25

    Hollandiában”
  • 4. Kékcitrom1 2012. augusztus 27. 04:55
    „Én azért maradnék a napfényben kapirgáló, gilisztát, bogarat csipegető csibéknél bármennyire szép és jó ez a telep.
    A mennyiség mindenek felett, azt pedig, hogy milyen finom tud lenni egy igazi rántott csirke kevesen tudják! Az is igaz, hogy azok nincsenek kész hat hét alatt, viszont szépek, egészségesek és boldogok!”
  • 3. klj-54 2012. augusztus 26. 18:25
    „Hollandban sok ilyet láttam.
    Bármilyen fura is,de olcsóbb ez a rendszer mint ahol az ember csinál mindent!
    Itt legfeljebb egy valóban hozzáértő technikus kell, hogy ott legyen, viszont egy ember folyamatosan ügyel.
    Ez az a mód ahogy profitit lehet termelni.”
  • 2. igazságkereső 2012. augusztus 26. 17:43
    „Nagyszerű, gratulálok, most már csak a vásárlóerő megteremtése van hátra a termelési eredmények értékesítéséhez! Egyébként példamutató a baromfitelep ápoltsága, szakmai identitása!”
  • 1. Mike3 2012. augusztus 26. 17:25
    „itt megy a dolog, a két sarokkal odább meg elégetik a kacsákat? hogy van ez?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kánikulában is Tiszai Sportnapok

10. alkalommal rendezik meg a hétvégén Csongrádon a Tiszai Sportnapokat. A kánikulában is sokan szelték a habokat és rúgták a bőrt. Tovább olvasom