Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

Kőrösi lelkiismeretes munkát ígér

Csongrád - Két helyettese lesz Kőrösi Tibor csongrádi polgármesternek. Gyovai Gáspárt főállású, Pap Gabriellát társadalmi megbízatású alpolgármesterré választották a képviselő-testület alakuló ülésén.
A csongrádi képviselő-testület tegnapi alakuló ülésén Murányi László, az Összefogás Csongrádért Egyesület színeiben – sorozatban hatodszor – egyéni mandátumot nyert városatya korelnökként köszöntötte az egybegyűlteket. A választás eredményeinek ismertetése és a megbízólevelek átadása után a 11 tagú grémium és Kőrösi Tibor polgármester letette az esküt. A döntéshozók levették napirendről a leköszönő városvezető, Bedő Tamás végkielégítéséről szóló előterjesztést, erről később tárgyalnak.

A polgármesteri illetmény meghatározásánál Bedő azt indítványozta: 483 ezer forintot kapjon utóda, mert neki is ennyit szavaztak meg 4 éve, a többség viszont az 521 ezer forintos javadalmazást támogatta. Kőrösi Tibor emellett havi 156 ezer 300 forintos költségátalányban részesül. Székfoglaló beszédében a polgármester leszögezte, a munkahelyteremtés elősegítését tartja legfontosabb feladatának, ennek tükrében lelkiismeretes munkát ígért, és kért a képviselőktől.

Két helyettese lesz Kőrösi Tibor csongrádi polgármesternek. A szerző felvétele
Két helyettese lesz Kőrösi Tibor csongrádi polgármesternek.
A szerző felvétele

A grémium tagjai titkos szavazással Gyovai Gáspárt főállású, Pap Gabriellát pedig társadalmi megbízatású alpolgármesterré választották. Gyovai Gáspár illetménye 483 ezer forint lesz, emellett 96 ezer 600 forint költségátalányban részesül. Pap Gabriellának havi 400 ezer forint tiszteletdíjat és 80 ezer forint költségátalányt szavazott meg a testület. Az egészségügyi bizottságot Bodor Csaba, a pénzügyi-jogi bizottságot Héjja István, az oktatási, vallási és sportbizottságot pedig Bartókné Vincze Zsuzsanna vezeti.

A testület végül arról is döntött, hogy a vörösiszap károsultjai számára két önkormányzati tulajdonban lévő építési telket ingyen felajánl a város.

Olvasóink írták

  • 4. zsázsa 2010. október 22. 13:56
    „Csak ki kell várni a végét!!!”
  • 3. timoboll2 2010. október 20. 21:02
    „A lényeg kiolvasható: ígér”
  • 2. Balotelli 2010. október 19. 17:30
    „A cikk valóban ugyanaz,viszont a címe sokat sejtetően más ! (munkát ígért - munkát ígér)”
  • 1. Kamcsatka 2010. október 19. 14:25
    „Ennyire aktuális ez a cikk,hogy ismét megjelent? Az is lehet az ellenzék tetette be?
    Ha netalán Viktor is elolvasná,lenne egy-két szava .......vagy?....... bort iszunk,vizet prédikálunk?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kőrösi lelkiismeretes munkát ígért Csongrádon

Két helyettese lesz Kőrösi Tibor csongrádi polgármesternek: Gyovai Gáspár és Pap Gabriella. Tovább olvasom