Délmagyar logó

2018. 04. 24. kedd - György 13°C | 25°C Még több cikk.

Korszerű, háromszáz adagos konyha Bokroson

Az utaztatott étel helyett helyben sült és főtt finomságokból válogathatnak a bokrosiak ezentúl, tegnap ugyanis megnyílt a helyi általános iskola újonnan épült, háromszáz adagos konyhája. A régi, szobányi méretű kifőzdét 2004-ben záratta be az ÁNTSZ.
Létfontosságúnak nevezte az új konyhát avatóbeszédében Frank József, a megyei közgyűlés elnöke. Az elmúlt másfél évben valóban Csongrádról kellett ételt szállítani a helyi általános iskolába, és a bokrosi óvodások is így kapták meg ételüket. A régi, szobányi méretű konyhát még 2004 elején záratta be a tisztiorvosi szolgálat, s azóta többször előfordult, hogy az időjárás és egyéb körülmények kedvezőtlenül befolyásolták az ellátás színvonalát.

– Ez a konyha biztonságot jelent számunkra, a fejlődés mellett munkahelyeket, ezért remélem, ha egy itteni fiatal kitanulja szakmát, idővel bokrosi szakács főz majd a bokrosiaknak – fogalmazott lapunknak Gyovai Gáspár alpolgármester, a településrész képviselője. Gyovai szerint egyrészt a szociális területen, másrészt az elfoglalt, vidéken dolgozó helybeliek számára jelent majd biztos pontot az új étkezde.

Az új létesítménynek a főzőtere is nagyobb, mint ahol 2004-ig kolléganőim dolgoztak – érzékeltette a különbséget Kotymán Lászlóné, a konyhát működtető Gamesz diabetikusa. A megbízott élelmezésvezető elmondta, rozsdamentes tálaló, fekete és fehér öltözőből álló szociális helyiségek, elkülönített mosogatók, ételkihordóknak épült tálaló, kívülről megközelíthető zöldség- és tojás-előkészítő, raktárak, valamint egy húsfeldolgozó helyiség és egy negyven férőhelyes étkező biztosítja a gyerekek, a pedagógusok és a helybeliek étkeztetését.

A negyvennégymilliós beruházás, amelynek negyedét konyhai berendezésekre költötték, a megyei önkormányzat 24 milliós támogatásából és Csongrád húszmilliós hozzájárulásából valósulhatott meg. Mint megtudtuk, az önrész biztosításában jelentős szerepet vállalt a bokrosi Masterfoods Kft., amely iparűzési adójának egy részével segített. A háromszáz adagos konyha kapacitását maximálisan ki akarja használni az üzemeltető, eddig ugyanis 170 iskolás, óvodás és pedagógus mellett csak pár tucat bokrosi rendelt itt ebédet.

Az avatóünnepséget követően Kukla Eriknét, a bokrosi iskola nyugdíjba vonuló igazgatónőjét búcsúztatták a város vezetői, munkatársak, tanulók és a szülői munkaközösség vezetői.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zweigelttel kezdték a szüretet

A hegyközségi terület egyötödén termelt zweigelt szedésével kezdődött a szüret a hét végén Bokroson.… Tovább olvasom