Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Kurta szezon a Körös-torokban

Mindössze háromhetes, főképp hétvégi nyitva tartással számolnak az idei szezonban a csongrádi Körös-torok büfései, akik – a szállásadókkal ellentétben – nem számíthatnak önkormányzati kedvezményes hitelre.
Attól, hogy az elmúlt hét végén szárazra kerültek bodegáik, még nem túl lelkesek a Körös-toroki büfések. Az építményeket idén kétszer is eláztatta a Tisza: először a rekordárvíz idején, utána meg júniusban. Az időjárás és a magas vízállás kurtára szabta a szezont, s ezenfelül az is elkeseredettségre adhat okot, hogy az üdülőterület szállásadóival ellentétben a vendéglátósok nem részesülnek önkormányzati kedvezményes hitelfelvételben. A hét elején a tucatnyi vállalkozó közül csupán ketten veselkedtek neki a helyreállítási munkáknak.

Megsokszorozódott terheink miatt kezdeményeztük az önkormányzatnál a bérleti díj mérséklését, de úgy hallottuk, ettől elzárkózik a városvezetés – mondta lapunknak Csőke László büfétulajdonos, aki szerint durván érintené őket az elutasítás. Szerinte pár éven belül össze is omolhat a Körös-toroki vendéglátás.

Lesz egyeztetés a bérleti díjak mérsékléséről – nyilatkozta Bedő Tamás, A polgármester elmondta, a vállalkozók a bérleti díj harmadával történő csökkentését indítványozták, de a városvezetés ennél kisebb mértékű módosítást tartana elfogadhatónak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrád: Nehéz helyzetben a szolgáltató

Adómentes juttatást kér a Víz és Kommunális Kft. dolgozóinak a tulajdonos csongrádi önkormányzat, de… Tovább olvasom