Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Leépítéstől féltik a vasútállomást

Csongrád - A várható leépítés előjele helyi politikusok szerint, hogy már csak meghatározott nyitvatartási időben lehet vonatjegyet venni a csongrádi vasútállomáson. A MÁV-nál nem értik a félelmet: a cég fejleszteni akar, gépesíteni fogja a jegykiadást.
„A MÁV-Start Zrt. lassú, de kitartó munkával tanyaközponti szintűre »fejleszti« a csongrádi vasútállomást" – így értelmezte a július elsején életbe léptetett változást a www.csongradihirek.hu című helyi híroldal. Vincze László országgyűlési képviselő azt nyilatkozta, intézkedni fog, Murányi László helyi önkormányzati képviselő pedig, aki korábban vonalbezárás ellen is szervezett demonstrációt, azt mondta, reméli, a MÁV-Start Zrt.-nél felismerik, hogy tévedtek, és korrigálják a döntést. Az történt ugyanis, hogy míg korábban a forgalmi szolgálatot ellátó vasutastól bármikor lehetett jegyet venni, amit kézzel adott, az előre nyomtatott tömböt használva, ugyanezt a feladatot július elseje óta nem a vasutas, hanem pénztáros látja el. A pénztárnak kötött nyitvatartási ideje van, akik itt dolgoznak, úgy utaznak ide. Murányi László kérdésünkre azt mondta, a csongrádiak számára ismerős folyamat, amely elkezdődött az állomáson. Szerinte be fog bizonyosodni, hogy ez a rendszer nem működőképes így, sokba kerül a városba utaztatni a pénztárosokat. A MÁV-Start idővel, arra hivatkozva, hogy Csongrádon nem gazdaságos jegyet kiadni, végleg megszünteti ezt a szolgáltatást.

Az aggodalmakat megírtuk a MÁV-Start Zrt.-nek. Ez a válasz: „Csongrád állomáson... július 1-jétől és jelenleg is már hétfőtől péntekig 6 óra 35 perc és 17 óra 45 perc között, szombatonként 7 óra 35 perc és 15 óra 45 perc között, továbbá vasárnaponként 7 óra 35 perc és 19 óra 15 perc között áll a pénztár az utasok rendelkezésére. A MÁV-Start Zrt. nem tervezi a pénztár bezárását." A cég hosszú távon, minőségi pénztári szolgáltatást akar fenntartani, ezért – ígéri – hamarosan gépesíteni fogja a jegykiadó pénztárt. Ez azt jelenti, hogy Csongrádon is ugyanolyan jegyet adnak majd ki, mint a szegedi vasútállomáson.

Olvasóink írták

  • 16. ljro 2011. július 22. 19:31
    „vegye bérbe az önkormányzat az épületet... hozza rendbe... üzemeltesse, a máv pedig biztosítsa a személyzetet... jah... meg a vonatokat is...
    nem dumálni hanem cselekedni kellene T.Kolbászmester! a kedves pártja is azt nyilatkozta hogy a tettek beszélnek... bár ott valami sumákság és "forrás" megvonásról volt szó...”
  • 15. daffy 2011. július 20. 20:47
    „Vadi új energiaellátást építettünk ki az új pénztárba,még külön jegykiadó leányzó is van.”
  • 14. keletaru 2011. július 19. 13:03
    „kollerandor :-( Mondjuk jobbis ő azzal jár így nincs veszélyben a közúton senki , tudjuk már volt egy pár közúti baki . Mint hallotuk nem tudta megfújni a szondát mert képviselő ! A második legnagyobb költségtérítés bemondásra felvevő kipviselő ha jóóóók a szél fújta információim . S ki tudja lehet attól még elszámolja szgk.-ra az ingyen vonatot ! Volt pufalykásért nem tenném tüzbe a kezem , párt karierjét meg ismerjük . Ez a csillag kicsit kosszosan ragyog !!!! Értünk , miattunk, nekünk !Üdv Kuci”
  • 13. kollerandor 2011. július 19. 08:42
    „keletáru!

    Vinczét szoktam látni a vonaton. Tehát rossz helyen kopogtattál.”
  • 12. bocko71 2011. július 18. 18:05
    „hát vince úr jó utána nézett más dolgoknak is......JÓ KI IS RÚGTAK MIATTA A MAI NAP!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 11. keletaru 2011. július 18. 13:51
    „gyöngyszem2:-) Mellesleg minden képviselőt , polgármestert köteleznék a tömegközlekedés használatára !!! Tudják meg miről beszélnek ! Csatlakozások fontosságát . Privát soförrel könnyű kitalálni utazási szokásokat !Üdv Kuci”
  • 10. SBetti 2011. július 17. 19:54
    „<offtopic>”
  • 9. hank 2011. július 15. 20:18
    „gyöngyszem2: a hozzászólók a sorok között olvasnak, a MÁV-START sorai között. Ugyanis beszélhetünk a csongrádi vonat "kihasználatlanságágról" is, amikor hétfőn reggel 1 kocsi jön és az utasok 10%-a kénytelen állni. Vicces volt pár hete - amikor bejött a hideg de épp enyhe volt az idő akkor - amikor ment a fűtés. A jegyvizsgáló azt mondta, hogy a motorból tör fel a meleg. Biztos. De érdekes módon csak ott jött fel, ahol a ventilátor van (az egyik ülés alatt).

    Hank”
  • 8. hank 2011. július 15. 20:10
    „A rend őreinek más országoktól kellene ellesnie pár példát.
    Pl. Amerika. Ha lerobbansz mondjuk egy defekt miatt, akkor a rendőr akár kereket is segít cserélni. Kíváncsi lennék, hogy hány ilyen rendőr van vagy engedi-e a szabályzatuk ezt.

    Egy volt rendőrtől tudom, hogy pár éve kiadták az ukászt fentről: ál-lam-pó-gár ba-rát rendőrség. Tehát figyelmeztetünk és nem büntetünk. Majd rá 2 hétre visszavonták, mivel túl kevés volt a büntetésből befolyó bevétel. Ugye nemhiába magasak a büntetési tételek. Szerintem ha valaki 50 helyett 60-nal megy akkor az benézett valamit, lehetne első max. 2. alkalommal figyelmeztetés. 3-4 évente törlődhetne. De ha valaki 50 helyett 100-zal megy, akkor vágják meg. Persze ide nem számítandó a nem egyértelmű forgalmi helyzet. Gondolom mindenki érti: a kintfelejtett 30-as táblák, melyek kilómétereken keresztül nincsennek feloldva, de hétvégén munka sincs és semmi sem indokolja - látszólag - a korlátozást. Sok ilyen van sajnos.

    Hank”
  • 7. keletaru 2011. július 15. 16:34
    „Szánalmas volt az is amit tapasztaltak az itt átmenők a Vasút utcán . A csatornázás miatt ÉBER RENDŐREINK azzonal nyomták a sarcot a rossz irányba fordolóknak ,vendég csalogatóul , csongrádi emlékként .Hisz tábla már nem volt kitéve merre megy a terelés csak egy nyíl , így aki nem rendelkezett helyismerettel persze hogy fordult , s ekkor már dijjazták is őket . Ez igen ........ Bravóóóóóóó . Védünk és szolgálunk ,mi ?? Üdv Kuci”
  • 6. deka79 2011. július 15. 09:37
    „kuci! neked ez már a szlogened:D de igazad is van!”
  • 5. Swain 2011. július 14. 20:08
    „@ gyöngyszem2
    "a jó ízlés, drágám, az nevetséges
    a botrány, a botrány az egészséges"”
  • 4. gyöngyszem2 2011. július 14. 17:43
    „"A MÁV-Start Zrt. nem tervezi a pénztár bezárását."
    Kedves hozzászólók valyon mit olvastak?
    Sőt:"Csongrádon is ugyanolyan jegyet adnak majd ki, mint a szegedi vasútállomáson. "
    Tehát milyen bezárásról van szó Kedves spagetti?Az alábbi hozzászólások arra ad következtetni,hogy csak félig olvassák el a cikket.”
  • 3. spagetti 2011. július 14. 15:54
    „Sajnos sehol sem terveznek meg semit azért zárnak be mindent!!!”
  • 2. keletaru 2011. július 14. 15:19
    „Szerintem nem a MÁV süllyesztette "falu" szintjére e települést.....alég nagy balgaság másra fogni a hibát . Képviselősdi ..értünk ? Miattunk ? Nekünk ? Üdv Kuci”
  • 1. Swain 2011. július 14. 08:24
    „"Vincze László országgyűlési képviselő azt nyilatkozta, intézkedni fog"

    Laci bácsi meg az "intézkedés" :D :D :D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Férfi holttestre bukkantak a Körös-Torokban

Egy férfi holttestére bukkantak a Tiszában Csongrádon, a Körös-Toroknál. A férfi természetes halált halt. Tovább olvasom