Délmagyar logó

2018. 09. 22. szombat - Móric 17°C | 26°C Még több cikk.

Lejtmenet után erőre kaphat a struccüzlet

Csongrád - Sok állattartó már lemondott róla, mégis úgy tűnik, erőre kaphat a hazai struccüzlet. A szatymazi feldolgozó csődje miatt Csongrád megyében is csökkent a futómadár-állomány, de 21 tenyésztő összefogásának köszönhetően sikerült uniós piacot találni a magyar strucchúsnak.
Az ezredfordulón szép reményeket fűztek hozzá, az utóbbi időben viszont megtorpant a hazai struccüzlet. Előbb a kevés felvásárolható élő állat, később a szűk piac miatt nem akart erőre kapni az ágazat, a gondokat pedig tovább tetézte a felvásárlók fizetésképtelensége, illetve a szatymazi feldolgozó csődje.

Az ideiglenes engedéllyel működő vágóhíd üzemeltetői nagy terveket szövögettek, Bordányban az alapkövét is lerakták egy új, uniós előírásoknak is megfelelő üzemnek, végül meghiúsult a beruházás, a felvásárolt vágóállatok ellenértékét pedig nem kapták meg a gazdák, ezért sokan közülük leépítették állományukat.

Árbajok

Így tett a Csongrád határában élő Gál Albert is, aki öt éve még 15 struccot tartott tanyáján. Felesége szerint nem okozott nehézséget a mázsás szárnyasok tartása, a betegségeknek ellenálló madarak nem igényeltek különleges bánásmódot. Mégis, mivel nem tudtak megfelelő áron túladni a jószágokon, kockázatos, későbbi fizetést ígérő ügyletbe pedig nem akartak belemenni, inkább háznál vágták le az állatokat, s otthonról értékesítették a strucchúst, vagy elajándékozták rokonoknak, barátoknak.

Gáléknál 2 strucc maradt a 15-ből. A hazai tenyésztők összefogása viszont bizakodásra adhat okot. Fotó: Tésik Attila
Gáléknál 2 strucc maradt a 15-ből. A hazai tenyésztők összefogása
viszont bizakodásra adhat okot. Fotó: Tésik Attila

Mára mindössze két madaruk maradt, azokat is saját fogyasztásra szánják.

Nincs kereslet

Szintén nem lát fantáziát a strucctenyésztésben Héjja Attila, a csongrádi Héjja Testvérek Kft. húsüzemének vezetője, aki hobbiból tart néhány madarat. Szerinte itthon nincs valódi kereslet a strucchús iránt, drága terméknek számít, és nem is olyan könnyű elfogadtatni a vásárlókkal, mint Nyugat-Európában.

Jött a német partner

– Egy héttel ezelőtt még én is borúsan láttam a jövőt, de azóta történt valami, ami bizakodásra adhat okot – nyilatkozta lapunknak Keresztényi László.

Egy évig hizlalják

A struccok jövedelemtermelő képességét jellemzi, hogy egy megtermékenyített tojást ötezer forintért lehet eladni. Egy csibéért tíz-tizenötezer forintot kérnek. Egyetlen strucctojás súlya másfél kiló, ami körülbelül 20-25 tyúktojásnak felel meg, s mivel a héja vastagabb, hosszabb ideig eltartható. A madarakat 12-14 hónapig hizlalják. Egy vágóállat súlya nagyjából száz kiló, s ebből 35-40 kiló a színhús.

A kisteleki gazda arról számolt be, hogy az ágazat szereplőinek összefogása nemrég eredményre vezetett: egy német partnert találtak, aki kilónként 2,5 eurót kínál az élő állatért. A struccokat Hajdúnánáson, egy uniós előírásoknak is megfelelő feldolgozóüzemben vágják le, onnan viszik Nyugatra. Keresztényi László, akinek jelenleg 5 tenyészállata van, most már azon töri fejét, hogyan fejleszthetné föl újra állományát.

Piacot szereztek a 21-ek

21 strucctenyésztő állt össze 2006 végén, ők alapították meg a Magyar Strucc Kft.-t, amely valójában egy értékesítési szövetkezet – tudtuk meg a cég képviselőjétől, Tóth Mártától, aki egyébként a Magyarországi Strucctenyésztők Egyesületének elnökhelyettese is. A szövetkezők eddig csak olaszországi kapcsolattal rendelkeztek, de nemrégiben megállapodás született egy német felvásárlóval, aki hosszú távú szerződéseket is hajlandó kötni a gazdákkal. Struccmájast és -kolbászt már forgalmaz a magyar cég, de a fennmaradás szempontjából fontosabb az uniós partner megjelenése.

Olvasóink írták

  • 4. egyszeru polgar 2008. október 08. 16:00
    „A madarak kozul a strucc az egyik kedvencem. Itt ahol elek, hazorzonek is hasznaljak, mert a betolakodot egy rugassal ugy megpenderiti! Mereg draga a husa mindenhol a vilagon. Valoszinuleg nem konnyu a piackereses, de valoban osszefogassal tobbrejut juthatnak a tartok mint egyeni harccal.”
  • 3. gratulálok 2008. szeptember 22. 08:42
    „Őszintén gratulálok!
    Összefogást kicsikarni, ma Magyarországon...
    7-8 éve próbálkoztam egy értékesítő szövetkezetet létrehozni, hiszen a nyúltenyésztésnek is hasonló problémái vannak. hiába voltak pozitív visszajelzéseink több vágóhíddal, akik magasabb árat fizettek volna, a magyar gazda nem akart szövetkezni, ők nem voltak hajlandók egyöntetű, egységesen kezelt állományt "termelni. A maga idejében ez kuriózumnak számított vlna, a Kistermelők lapjában több cikk is megjelent a "tollamból", de sajnos, csak álom maradt, az összefogás, a struccosoknak gartulálok!”
  • 2. sr 2008. szeptember 20. 10:56
    „Piaci rés? Miről beszélsz?”
  • 1. Akik ketrecben tartott libát tömnek, inkább próbálkozzanak ezzel - erre volna igény! 2008. szeptember 20. 10:16
    „Nem sírni kell, hanem megtalálni a piaci rést.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyverrel próbálta megölni magát egy férfi Csongrádon

Csongrád - A kiérkező mentők a súlyosan sérült, eszméletlen férfi kezében egy lőfegyvert találtak. A… Tovább olvasom