Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Lezárják a csongrádi Mol-kút melletti utat

Az aszfaltburkolat kopása miatt egy hónapon belül ideiglenesen lezárják a csongrádi Mol töltőállomás mellett húzódó egyirányú utat. Az önkormányzat kezelésében álló szakaszt eddig a Szentes felől érkezők használták, október végétől viszont csak a benzinkút mosójából kihajtók haladhatnak át rajta.
A felújításáig ideiglenesen lezárják az egyirányú utat, csak a töltőállomás mosójából lehet majd ráhajtani. Fotó: Tésik Attila
Eddig bírta a strapát a csongrádi Mol töltőállomás mellett húzódó egyirányú út – a fokozódó terhelés miatt szinte járhatatlanná vált a százötven méter hosszú szakasz. A keskeny „boxutcát" főképp a Szentes felől érkező autósok vették igénybe, hiszen így szinte kanyarodás nélkül térhettek le a 451-es főútról, és még elsőbbséget is élveztek a Szegedi útról érkezőkkel szemben. A csongrádi városközpont felé vezető rövidke utat a kamionosok parkolónak használták, ezért mára méteres átmérőjű kátyúk tarkítják az aszfaltot. A balesetveszélyes állapotra az önkormányzatnál is felfigyeltek, de mivel a felújításra idén nincs pénz, alternatív megoldás mellett döntöttek a hozzáértők.

– Egy hónapon belül ideiglenesen lezárjuk az utat, és csak a mosóból hajthatnak majd rá az autósok – mondta érdeklődésünkre Bodor János, a városgondnokság vezetője. Szeptember derekán egyébként helyszíni bejárást is tartottak műszaki és rendőrségi szakemberek, a vizit után került ki az útszakaszra a megállni tilos tábla. Mivel teherbírás-vizsgálatra szükség van és a forgalom terelését is biztosítani kell, ezért csak néhány hét múlva zárják le az utat. Az ideiglenes megoldás a helyreállításig érvényben marad.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos tolatás Csongrádon

Tolatás közben ütött el egy autó egy biztonsági őrt a Termicon Rt. csongrádi telephelyén tegnap… Tovább olvasom