Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Magánkézbe adnák a vendégházakat Csongrádon

Csongrád - Magánkézbe adhatják Csongrádon a belváros nádtetős vendégházainak üzemeltetését. A javaslattevő Murányi László szerint nem is a bérbeadás közvetlen haszna, hanem az élénkebb vendégforgalom jelentene a városnak nyereséget.
A polgármesternek is tetszik az ötlet, de úgy véli, a megyei tulajdonban lévő védett épületek felújításra szorulnak. Az önkormányzat egyébként már megvehette volna a házakat összesen 22 millióért, de az ügylet elmaradt.

Tizenhat egy-, két- és háromszobás vendégházat üzemeltet Csongrádon a városi tulajdonban lévő Idegenforgalmi Kft. – de lehet, hogy nem sokáig. A belvárosi fogadók működtetése kapcsán felmerült, hogy magánkézbe kellene adni az üzemeltetést. A tavaly 13 százalékos kihasználtsággal működő vendégházakból származó bevétel az elmúlt négy évben felére csökkent, de 2007-ben még így is nyereséges volt ez a tevékenység. A tulajdoni viszonyokat tekintve felemás a helyzet: nyolc épület a városi, a másik nyolc a megyei önkormányzat birtokában van. Ennek folyományaként eltérő módon tartották karban a nádtetős házakat, többet például még nem téliesítettek. Szakértői becslések szerint 13 millió forintot kellene rájuk költeni, nagyobb felújításra a megyei tulajdonba lévő házaknál lenne szükség.

Tizenhat vendégház üzemeltetése kerülhetne magánkézbe. Ezzel jelentősen nőne a vendégforgalom Csongrádon. Fotó: Tésik Attila
Tizenhat vendégház üzemeltetése kerülhetne magánkézbe. Ezzel jelentősen nőne a vendégforgalom Csongrádon. Fotó: Tésik Attila

– Hiszem, hogy a vállalkozó jobban kiaknázná a szállásadásban és az idegenforgalomban rejlő lehetőségeket, mint egy városi cég. Egy vállalkozó, aki bérbe megkaphatná a házakat, menne a vendégek után, talpalna, és az év egészében turistákat tudna idecsalogatni – mondta lapunknak a javaslattevő Murányi László, aki szerint nem is a bérbeadás közvetlen haszna, hanem az élénkebb vendégforgalom jelentene a városnak nyereséget.

Csongrádon pattog a labda

– A megyei közgyűlésnek még érvényes az a határozata, melyben felajánlja megvételre a nyolc belvárosi házat a csongrádi önkormányzatnak - mondta lapunknak Gyovai Gáspár, a megyei önkormányzat tulajdonosi bizottságának alelnöke. A csongrádi alpolgármester hozzátette: ha nem él a lehetőséggel a város – márpedig a költségvetésben erre nem különítettek el keretet –, a megyének mindenképpen pénzt kell fordítania az épületek felújítására.

– Megfontolásra alkalmas ötlet, de csak egységes üzemeltetés esetén tudnám támogatni. Egy-egy ház bérbeadásának nem lenne értelme, de a megfelelő garanciák mellett jogilag megoldható, hogy mind a 16 épület működtetését egy külső vállalkozásnak adjuk – nyilatkozta Bedő Tamás. A polgármester megjegyezte, a megyei önkormányzat házaira ráférne a korszerűsítés, de ennek a fedezete nem tisztázott.

Mint ahogy az sem lefutott ügy, hogy miért nincs még Csongrád birtokában az összes vendégház, hiszen erről már született megállapodás korábban a felek között. 2006 októberében a csongrádi önkormányzat a házak felújítására nyújtott be pályázatot, és a projekt része volt, hogy 22 millióért megvásárolhatja a város a megye házait. A pályamunka nem nyert, így az adásvétel is elmaradt, és a döntéshozók sem sürgették tovább az ügyletet. Holott az is az akkori határozatuk része volt, hogy ha sikertelen a pályázat, a megyei közgyűlés csongrádi képviselői tegyenek lépéseket a tulajdon kedvezőbb – esetleg ingyenes – megszerzése érdekében.

Olvasóink írták

  • 3. komcsika 2008. április 09. 14:32
    „Ne röhögtess! Nyereség az csak úgy lehet ha a költségeket nem ide számolják el! Szerinted mibe kerül egy ilyen ház karbantartása, természetesen mikor költeni kell rá akkor már nem kell a bérlő cimbiknek, addig meg lehúzzák. A kemence csárdát is tanulmányozhatná murányi, meg gyomlálhatna, az esetleg előre vihetné a faluját, de a süket, mindenhez értő, oktondi dumáját már unjuk. húzzon imádkozni az öreg komonista munkásőr a csillárja alá. fujjj...”
  • 2. a gipsz 2008. április 09. 14:21
    „múmia murányi csak pofázik, és pofázik, anélkül, hogy esze lenne valamihez az önkormányzat lehúzásán kívül.”
  • 1. Kuci 2008. április 09. 07:16
    „S lőn csoda a képviselőink most már a turisztikához is értenek !! Na akkor ki vetett szemet a vendégházakra ?! Ne bérbe adják hanem el ,eladni eladni eladni . Annak idején az Erzsébet szállót is jól ki adták bérbe , sokkan ha tudnák akkor milyen feltételekkel volt ki adva az egykori Idegen forgalmi Kft-nek felháborodnának . Az is megérne még egy-két misét . De ha ez önkormányzatott adnánk el szállodának mert régi patináns épület , s át költöznének a Justh Gy. 2 -be . Az is jelentősen pótolná a költségvetési hiányt , s csökkene a rezsi is . S a régi bíroságon is vannak szabad irodák . A testületi üléseket meg tartsák meg a Síp iskola aulájában”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Júniustól üzemkész a felgyői lerakó

Felgyő - Épül a felgyői lerakóhoz vezető út, júniustól fogadhatná a szemeteskocsikat a létesítmény, de az még nem dőlt el, hogy ki fogja üzemeltetni a 82 települést kiszolgáló hulladékgazdálkodási rendszert. Tovább olvasom