Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Még nem költözhettek vissza a kiégett ház lakói

Csongrád - Még nincs meg a tűzvizsgálat eredménye, és a kár mértéke sem ismert a két hete kiégett csongrádi társasházban. Az üzletek kinyithatnak, de a lakóknak még várniuk kell a visszaköltözéssel.
Egyelőre egyik lakásba sem költözhettek vissza a lakók abban a Dózsa György téri társasházban, amelyről két héttel ez előtt lapunk is megírta, hogy – feltehetőleg egy klímaberendezés meghibásodása miatt – kigyulladt az egyik tetőtéri lakás. A 40 lakásos épületnek csak az egyik blokkját érintette a tűz.

A tetőtéri lakások teljesen kiégtek, a biztosító még nem nyilatkozott a kár nagyságáról. Fotó: Palatinus Csaba
A tetőtéri lakások teljesen kiégtek, a biztosító még nem nyilatkozott a kár nagyságáról. Fotó: Palatinus Csaba


– A Dózsa György tér 10–14.-ben csaptak fel a lángok, amelyben tíz lakás, illetve a földszinten hét üzlethelyiség található – ismertette a részleteket Forgó Márta, a társasház közös képviselője. – A tetőtéri lakások teljesen kiégtek, alul pedig az oltás során jelentős beázás keletkezett. A bútorok, a gipszkarton megszívta magát vízzel, sok holmi használhatatlan. Két család önkormányzati lakásba költözött, mások barátoknál vagy rokonoknál kaptak átmeneti szállást, illetve van, aki albérletbe költözött. Úgy tudom, az ő bérleti díjukat a biztosító fizeti.
Információnk szerint a kárt mintegy 100 milliósra becsülik, de a biztosító egyelőre a pontos felmérésen dolgozik. A két szerencsétlenül járt család a lakása felújításáig, de legkésőbb az év végéig maradhat a város ingatlanában, ahol csak a rezsit kell fizetniük, mondta az önkormányzat sajtóreferense, Hajó Edina. – Egy ingatlan üres volt, a másik kilenc családnak azonnali 50-50 ezer forint gyorssegélyt adott a város. Az elégett iratokat költségmentesen pótoljuk, minden ezzel kapcsolatos eljárást meggyorsítunk.

Az egyik érintett tulajdonos, Petrovszki Pál arról számolt be, hogy a hivatalos tűzvizsgálat még nem zajlott le, a tetőtér javítását már megkezdte egy kivitelező. – Az üzletek már kinyitottak. Amelyik ingatlantulajdonosnak nem volt egyéni biztosítása, annak a társasház kollektív biztosítása talán segít a bajban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrádi gátügy: szerződés augusztusban

Várhatóan szerződést kötnek a csongrádi gát rekonstrukciójára sikerrel pályázó kivitelezővel. Tovább olvasom