Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Még nincs rajzás a csongrádi Körös-toroki napokon

Csongrád - A bemelegítésnél tart a Körös-toroki napok: tegnap még nem rajzottak a fiatalok Csongrádra. A gáton túl, a színpad közelében két sörsátrat is felállítottak a közönségnek, oda lehet majd húzódni a nap elől, ami annyira süt, hogy a Tisza áradása is lelassult. Így vasárnapig biztosan szárazon marad az üdülőterület.
Sokakat elbizonytalaníthatott a Körös-toroki napok helyszíne kapcsán kialakult huzavona, tegnap ugyanis jóval kevesebben vertek sátrat, vagy foglalták el szobájukat, házukat a csongrádi üdülőterületen, mint a korábbi dzsemborik nyitónapján. Pedig a városgondnokság felkészült a fiatalok rajzására: végigkordonozták a folyó áztatta partélt, kihelyezték a szemeteseket, és új parkolókat jelöltek ki.

Az autók elhelyezésére azért kellett alternatív megoldást találni, mert a rendezvény szervezői – tartva a Tisza kiszámíthatatlan áradásától – a gáton túlra, a mentett oldalra telepítették a színpadot és a kiszolgáló létesítményeket, épp oda, ahol a korábbi években gépkocsik százai parkolhattak. Savai Tamás, a négynapos rendezvényt szervező Hungesszencia Kft. ügyvezetője lapunk érdeklődésére elmondta, egy 300 és egy 600 négyzetméteres sörsátrat is felállítottak a közönségnek, oda lehet majd húzódni a tűző nap elől. A rendezvény idejére lezárják a gát tövében futó szervizutat.

Haverok, csajok, buli. Volt, aki már az első napon igen jól érezte magát Fotó: Tésik Attila
Kizárták magukat a mából, ebből a tolakodó, buta világból.
Fotó: Tésik Attila

Céljáratok a Körös-toroki gátig

A Körös-toroki napok rendezvényeinek helyszínéhez augusztus 1-jétől, péntektől augusztus 4-éig, hétfőig a csongrádi autóbusz-állomásról a Körös-toroki gátig naponta céljáratokat közlekedtet a Tisza Volán Zrt. Ezek 8.40 és 18.40 között óránként közlekednek. 

Szálláshely van még bőven. Bár a kemping faházait már a hét elején elfoglalták a legelszántabb Torok-lakók, a 150-200 sátorhelynek csupán a tizedét vették használatba tegnap kora délutánig. Berényi Edit, a kemping üzemeltetője szerint azért, mert napokig csak találgatni lehetett, megrendezik-e Csongrád leglátogatottabb rendezvényét, és ha igen, hol. Az üdülőházak zöménél sem vertek még tanyát a nomád bulizók, és az ifjúsági szállóban is akad még üres szoba.

Tegnap este a Mystery Gang és a Bikini csapott a húrok közé, ma Csepregi Éva, az Animal Cannibals, a Magna Cum Laude és a Road zenekar következik.

Lóvá tett szervezők

Előbb mindenkire ráijesztett, aztán kényelmesebb tempóra váltott az áradó Tisza, de így is sikerült kibabrálnia a Körös-toroki napok szervezőivel, akik kénytelenek voltak vízbiztos helyszínt választani a happeningnek. Eközben szárazon marad az üdülőterület a négynapos buli végéig.

Olvasóink írták

  • 9. SDI 2008. augusztus 11. 15:31
    „Hank!És még valami.
    A határozottságot a bunkósággal és / vagy a pökhendiséggel összekeverni az azért egy kicsit meredek...”
  • 8. SDI 2008. augusztus 11. 15:23
    „Hank: Nem én voltam.
    Hallottam és láttam.
    De ha te csukott szemmel jársz és süketen, aakor biztosan nem láttál nem hallottál egyet sem.”
  • 7. hátÉN 2008. augusztus 04. 23:29
    „jha a rendőrök gusztustalan módon beszéltek(szerencsére nem velem) ...azért mert rendőr azért ne engedjen már meg mindent magának.....”
  • 6. gyalogos 2008. augusztus 03. 09:03
    „hank. Abban egyetértek, hogy valamivel mégiscsak le kell jutni a Tiszára, de ez miért éppen a Volán gondja legyen? Van a városnak egy néhány személyszállító taxis vállalkozója. Hát ennyi erővel megkereshették volna őket is, hogy ugyan járjanak már le a Köröstorokra egész nyáron óránként, ha van utas ha nincs. Azt hiszem ilyen üzemanyag árak mellett méginkább mérlegelni kell egy járat gazdaságosságát. A forgalomszervezésről pedig az id. Hank is tudna Neked mondani néhány dolgot. Ja és a taxisoknak forg.szervezési gonjaik sem lennének!!!”
  • 5. hank 2008. augusztus 02. 06:31
    „Kérész: 1980-ban nem volt még KÖRÖS-TOROKI NAPOK.
    De 2005 tekintetében tévedsz.
    2003 óta rögzítem a vízállást és 2005 augusztuásban (és nyarán 450 cm fölé a következő napokon ment a Tisza:

    Vízállás | dátum
    610 2005-06-02
    581 2005-06-03
    543 2005-06-04
    497 2005-06-05
    453 2005-08-30
    465 2005-08-31
    474 2005-09-01
    472 2005-09-02

    Szóval nekem úgy tűnik, hogy 2005-ben nyáron nem volt 450 cm-t meghaladó vízállás.

    Hank”
  • 4. kérész 2008. augusztus 01. 20:38
    „2.hank !
    Bizony volt már nagyobb áradás is ilyenkor.1980-ban és még utána is.
    Sőt 2005-ben is.”
  • 3. hank 2008. augusztus 01. 19:50
    „Egyébként a Tiszavolán iránybuszával kapcsolatosan kicsit érdekes a helyzet. Írtam nekik levelet, hogy most akkor lesz vagy nem, mert a weboldalon van infó, a polgármester meg ezt nem ajánlotta csak a taxit, bringát stb. Erre írták, hogy nem aug. 1-től 10-ig lesz hanem csak 1-től 4-ig lesz.
    Július 31-én forgalomszervezési okokból nem lesz.
    Persze azt is írták, hogy "nyomon követjük a Körös-toroki eseményeket".
    Kérdezném, hogy mekkora forgalomszervezés kell ahhoz, hogy egy buszt óránként beindítani és körbeküldeni?
    Elég régóta tudja mindenki a dátumot, ez nem volt újdonság.

    Egyébként lehet sokan nem akarnak busszal jönni, de esetleg érdemes lenne nem 8:40 és 18:40 közé tenni a buszjáratot, hanem kicsit elcsúsztatni, ugyanis általában este érkezik le a jónép.Szerintem este 10-ig járhatna a busz nyugodtan, ha nem tovább!

    Hank”
  • 2. hank 2008. augusztus 01. 19:44
    „SDI: szerintem felesleges is volt vészforgatókönyvet készíteni, mivel egy áradás nem egyik napról a másikra jön. Azért lehet 1-2 héttel előtte sejteni. Ennyi erővel lehetne vészforgatókönyvet csinálni minden esélyes dologra.
    Augusztusban ekkora áradás nem szokott lenni.

    Egyébként mit követtél el, hogy így reagáltak a rendőrök? Én örülök, hogy határozottak, mert sokan szembe mentek az egyirányú utcában.
    Ezeket most megállítják és a helyes irányba terelik (de nem büntették meg és még csak nem is igazoltatták ha jól láttam).


    Üdv:
    Hank”
  • 1. SDI 2008. augusztus 01. 08:59
    „Hali!
    Ez mindig ilyen viccesre sikerült szervezés. Vész forgatókönyvet az elmúlt majd húsz rendezvény alatt még nem sikerült elkészíteni, jellemző.

    Viszont a drága rendőröket egy kis kommunikációs tréningre nem ártana elküldeni, vagy az eligazításon kicsit felvilágosítani a normális emberei beszédről. - Minősíthetlen hangnemet ütnek meg a fiatal suttyó motoros rendőrök. - Tapasztalat.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma kezdődik a buli a Torokban

Csongrád - Ma este fél 7-kor mazsorettbemutató kezdődik, majd 7 órakor megnyílik a 18. Körös-toroki… Tovább olvasom