Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Mégis lesz elkerülőútja Csongrádnak

Kiderült: tévedésből hagyták ki az országos közlekedésfejlesztési programból a 451-es főút csongrádi elkerülő szakaszát. A gazdasági miniszter Csongrád és Szentes polgármesterének küldött válaszlevele arról szól, hogy tessék megnyugodni, 2008-ban elkezdődik, és 2009-re befejeződhet a beruházás. Ugyanakkor a szaktárca középtávon nem tervezi a 451-es rossz minőségű szakaszainak felújítását.
Ha 2009-re megépül a csongrádi elkerülőút, jelentősen csökkenhet a városi átmenő forgalom. Fotó: Bíró Dániel
Még ebben a kormányzati ciklusban megépülhet a 451-es főút Csongrádot elkerülő szakasza. Mint arról lapunkban beszámoltunk, csak a szaktárca internetes fejlesztési tervtérképén tüntették fel a csongrádiak által évek óta szorgalmazott beruházást – a középtávú közlekedésfejlesztési projektek között nem. Legutóbb pedig arról adtunk hírt, hogy a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Útügyi Társaság és a Magyar Mérnöki Kamara közös szakmai ajánlása nem sorolta a legsürgetőbb feladatok közé a Tisza-parti várost megkerülő út megépítését, és véleményt a kormány el is fogadta. Megkeresésünkre Bedő Tamás polgármester akkor azt mondta, konkrét ígéretet kaptak a szakminisztertől, akihez írásbeli kérdést is intéztek szentesi kollégájával, Szirbik Imrével közösen.

– Beérett a munkánk gyümölcse, 2009-re megépül az elkerülőút – nyilatkozta lapunknak tegnap a szocialista városvezető. Bedő Tamás hozzátette, nagyot lendített az ügyön, hogy Szirbik Imre is felkarolta a kezdeményezést. A napokban keltezett válaszlevélben Kóka János miniszter azt írta: „Szeretném megnyugtatni önöket, hogy a közlekedési operatív program tartalmazza a kérdéses beruházást. A projekt a minisztérium honlapján található felsorolásból tévesen maradt ki. A program projektlistájában a beruházás 2008. évi kezdéssel és 2009. évi befejezéssel szerepel. A további tervezési és területbiztosítási feladatok felgyorsításáról a brüsszeli egyeztetéseket követően lehet a döntést meghozni."

Az is nyilvánvalóvá vált viszont, hogy a 451-es rossz minőségű szakaszainak felújítását hiába szorgalmazták, a szaktárca egyelőre nemleges választ adott. Azt írta a szakminiszter, hogy a 451-es Kiskunfélegyháza–Szentes közötti szakaszán „középtávon nem tervezünk jelentősebb felújítást". Ugyanakkor hozzátette, hogy a közlekedésbiztonsági szempontokat szem előtt tartják, ezért ha szükség lesz rá, a legrosszabb állapotú részek burkolatát megerősítik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma inkább verset ír az egykori politikus

Az a baj, hogy a politika nem költészet – véli N. Orbán István, a megyei közgyűlés korábbi… Tovább olvasom