Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Mégsem válhat le Bokros?

Csongrád - Miniszteri falba ütközött Bokros:
az önkormányzati tárca vezetője nem terjeszti a köztársasági elnök elé a Csongrádhoz tartozó városrész önállósodási kérelmét. A bokrosiak fellebbeznek.
Már biztos nem lesz zökkenőmentes Bokros önállósodása. Az önkormányzati miniszter, Varga Zoltán minap postázott levelében az áll, hogy a tárcavezető az új község alakítására irányuló kezdeményezést nem terjeszti elő a köztársasági elnökhöz. A határozat indoklásában korábbi aggályok köszönnek vissza. A miniszter szerint a kezdeményezők nem tudták kellően alátámasztani, hogy az óvodai nevelés, az iskolai oktatás, az egészségügyi és a szociális ellátások színvonala nem csökkenne, ha önálló településsé válna a városrész. Megállapításait arra az áprilisi kistérségi döntésre alapozta, miszerint a társuláshoz nem csatlakozhat Bokros. Mint arról beszámoltunk, erre a határozatra mondta a szavazásnál tartózkodó tömörkényi polgármester, hogy fölösleges kirekesztés, hiszen 2010 őszén másképp is dönthetnek majd az akkori településvezetők. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet Varga Zoltán, hogy maga az előkészítő bizottság sem számolt például az iskola önálló fenntartásával, erre vonatkozó elképzelések nem szerepeltek a bokrosiak anyagaiban. Lehet, hogy nem véletlen, hiszen az intézmény községi működtetése esetén az iskola nem tudja teljesíteni az előírt gyereklétszámot, s így 7–8. osztály nem indítható. Lényeges része a határozatnak, hogy a miniszter szerint a falu költségvetése az indokoltnál nagyobb mértékben alapoz az iparűzési adóbevételre.

Lehet, hogy mégsem válnak szét Csongrád és Bokros útjai - Fotó: Fotó: Tésik Attila
Lehet, hogy mégsem válnak szét Csongrád és Bokros útjai - Fotó: Tésik Attila

– Természetesen föllebbezünk az ügyben eljáró Fővárosi Bíróságon – mondta lapunknak Balogh János. Az önállósodási bizottság elnöke hozzátette, már egyeztettek a miniszteri szinten úgyszintén elutasított miskolctapolcaiakkal, akik Miskolcról szeretnének leválni. Balogh szerint nevetséges a kikosarazó kistérségi határozatra hivatkozni, hiszen 2011 végéig mindenképp a társulás működteti majd az iskolát, a szorgalmi időszak alatt ugyanis nem lehet fenntartót váltani. – Abban bízunk, hogy a majdani kistérségi vezetés másképp dönt majd, mint a mostani – fogalmazott az elnök, aki szerint csak véleményezhetne a miniszter, de nem tagadhatná meg a felterjesztést.
– Tudomásul veszem a határozatot, mint ahogy a népszavazás eredményét is tudomásul vettem – nyilatkozta lapunknak Bedő Tamás. A csongrádi polgármester úgy véli, beigazolódtak azok a kételyek, amelyekre eddig csak legyintettek Bokroson. Szerinte sokan örülnek is a miniszter határozatának, ugyanis sok bokrosi – 220 aláíró – megkereste, hogy szeretnék, ha a városrész továbbra is Csongrádhoz tartozna.

Gyovai nem lepődött meg

Gyovai Gáspár alpolgármestert, Bokros önkormányzati képviselőjét nem lepte meg a minisztériumi elutasítás. Úgy véli, most keresni kell az együttműködési lehetőségeket. Példaként említette az egyházat, amely akár szerepet vállalhatna az iskola fenntartásában.

Olvasóink írták

  • 1. woodu 2009. június 08. 11:34
    „Hahaha nem tudnak uj képviselők, polgármatyijukkal élősködni, ingyen élni az adófizetők pénzén, de jó!!!!!!hurrá!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MSZP szórólapján már kész az elkerülő út

Csongrád - Egy „t" betűvel több van a szocialisták Csongrádra szánt uniós szórólapjában: az áll benne, hogy megépült a várost elkerülő út. Tovább olvasom