Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Megszépül Bokros

Negyedszer rendeztek partnertalálkozót a csongrádi városházán. A szokásos év végi állófogadás – amelyen részt vettek a város vezetői és a térség legnagyobb vállalkozásainak képviselői – alkalmat adott az idei esztendő értékelésére és a jövőre vonatkozó tervek megbeszélésére is.
A további együttműködésre és az új évre koccintottak tegnap Csongrád vezetői a térségben érdekelt vállalkozások képviselőivel az önkormányzat hagyományos év végi partnertalálkozóján. Bedő Tamás polgármester köszöntőjét követően Berkes István jegyző arra emlékeztetett, hogy november eleje óta új közigazgatási eljárási törvény van érvényben, amelynek betartása mellett azon igyekeznek a polgármesteri hivatal munkatársai, hogy a hatósági ügyek lebonyolítása minél zavartalanabb és gyorsabb legyen.

Példásnak nevezte a város és a Masterfoods közötti együttműködést Mayer Zsolt, a bokrosi állateledelgyárat üzemeltető multinacionális cég külkapcsolatokért felelős igazgatója. Kiemelte, a városrész és a vállalat szemmel látható fejlődése mellett az is örömteli, hogy Csongrád és a cég közös céljainak elérése is jóval egyszerűbb. Mayer Zsolt szerint a szennyvízhálózat, az iskolai konyha és a tornaterem megvalósulásával, valamint az úthálózat fejlesztésének köszönhetően irigylésre méltó helyzetbe került Bokros. Jövőre a parkosításban és a területrendezésben is szerepet vállalna a Masterfoods.

A városvezetők és az üzletemberek találkozóján kiderült, jól halad a Bökényalji út szomszédságába tervezett, szállodából és gyógyító komplexumból álló rehabilitációs központ ügye, valamint a Szentháromság téri bírósági épület felújításának előkészítése is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összefogtak a polgármesterek Csongrádért

Jó döntés volt a kistérségi összefogás. Ezt határozottan állítja Bedő Tamás polgármester, aki… Tovább olvasom