Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Megújul a városközpont

Csongrád - Az összes jelentős középület új köntösbe bújhat annak az egymilliárd forintnak köszönhetően, amit uniós pályázaton nyert az önkormányzat. A városközpont rehabilitációja már idén megkezdődhet, legvégül a belvárosi Szent Rókus-templom homlokzata újulhat meg.
Az elmúlt évtizedek legnagyobb csongrádi fejlesztése kezdődhet meg idén a városközpontban. A történelmi korok összekapcsolása címmel beadott pályázatról a napokban döntött a bíráló hatóság: a több mint egymilliárd forintos projekt 80 százalékos támogatást nyert. A 220 millió forintos önrészt az önkormányzatnak, a katolikus egyháznak és a Kossuth téri üzletsor egy részét birtokló helyi vállalkozásnak, a Körös-torok Coop Zrt.-nek kell előteremtenie.

– A városnak 160-180 millió forintot kell biztosítania a projekthez, a saját erő többi részét a konzorciumi partnereink fedezik – nyilatkozta lapunknak Bedő Tamás. A polgármester szerint a városközpont rehabilitációs programjában szereplő felújítási és átalakítási munkák zöme még idén megkezdődhet. A sort a belvárosi Szent Rókus-templom zárhatja, amelynek kicsinosításához az örökségvédelmi hivatal hozzájárulása is szükséges. A 15 elemből álló beruházás 2010 végére fejeződhet be.

A Kossuth tér átépítésére 300 milliót, a Nagyboldogasszony-templom homlokzatára 100 millió forintot költhet Csongrád. A szerző felvétele
A Kossuth tér átépítésére 300 milliót, a Nagyboldogasszony-templom homlokzatára 100 millió forintot költhet Csongrád. A szerző felvétele

Ha a pályázatban megjelölt költségeket vesszük alapul, a Kossuth tér átépítése ígérkezik a legnagyobb falatnak. Erre több mint 300 millió forintot fordítanának Csongrádon. A Szentháromság téri parkra 70 millió forint, a gátsétány közvilágításának kiépítésére 15 millió jut. A városközpont mindhárom temploma megszépül kívülről: a Nagyboldogasszonyra 100, a Szent Rókusra 98, a reformátusra 15 milliót szánnak. A múzeum, az Apponyi utcai nyugdíjasklub, a városháza és a Justh Gyula utcai irodaház homlokzata szintén megújul, utóbbi két épület akadálymentes bejáratot is kap. A belvárosi útburkolatok cseréjére 170 millió költhető el, az ottani csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztésére közel 30 millió.

A fejlesztési elképzeléseket főképp a pályázati kiírás határozta meg. A közfunkciót szolgáló beruházásokra 85 százalékos támogatást, míg a jövedelemtermelő, gazdasági funkciót ellátó fejlesztésekre 50 százalékos támogatást igényelhetett a pályázó, de úgy, hogy a teljes projekt támogatási intenzitása nem haladhatta meg a 80 százalékot. Ezért olyan, gazdasági funkciót ellátó egységeket kellett bevonni a programba, mint a művelődési központ konferenciaterme és kávézó része, valamint a Magyar Király légkondicionálása, illetve a mozi és a Kossuth téri üzletek felújítása.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. keletaru 2009. február 21. 10:46
    „Egy dologról nem ír itt senki . A beruházások önrésze hitelből valosúl meg ? Ha igen akkor kár belekezdeni . további adóságba süllyeszetni a települést . Hisz évek óta nem tudunk fejlődést mutatni a méregdrága "ipari parkocskánkban ". S ezek a fejlesztések nem bevétel növelők :-) Üdv Kuci”
  • 24. Sziti 2009. február 07. 20:34
    „Bizony ennyi pénz kirángatná városunkat a bajból.
    Gondolom ezt nem lehetett kihagyni, mert nem mindig lessz ilyen lehetőség.
    Úgy hallottam még szökőkút is lessz.
    Nem vagyok biztos benne, hogy most erre lenne szükségünk.
    Majd tódulnak a túristák megnézni a szép városunkat, szökőkutunkat?
    Közben a csongrádiak elhagyják városukat, és nem azért mert nem szeretik mert szép város csak képtelenség megélni benne.”
  • 23. Power 2009. február 07. 17:53
    „"költhető el" írják. Ez csak egy önkormányzat, de vajon mennyi pénz ez országos szinten. A külsőségekre költjük a pénzeket, vagy új munkahelyekre?”
  • 22. dragboyz 2009. február 06. 15:41
    „Vannak dolgok, amiben a lakókat kéne meg kérdezni, nem pedig egy-két embernek eldönteni!”
  • 21. LocalPt 2009. február 06. 15:03
    „Így van Keletáru!”
  • 20. keletaru 2009. február 06. 07:25
    „LocalPt !

    Ez mind szép . De a szöveges feladatoknak vége ! Tenni is kellene valamit ! Aki nem dolgozik ne is egyék ! Pusztán erkölcsből ha már közfeladatott vállalt " felelőségnélkül" ! Jópár szinonímát tudnék én is írni . Üdv Kuci
    Ui.: hideg, hedig , hideg.......... Folyt.köv. ...”
  • 19. LocalPt 2009. február 05. 15:55
    „Ui.: aki nem igyekszik, az nem REMÉL, nem BÍZIK, és NINCS.”
  • 18. LocalPt 2009. február 05. 15:52
    „Legalább mi négyen és a TÖBBIEK élvezhetik a rég várt felújítás gyönyörét, mint akár más városokban már korábban is megtehették. Ha nem REMÉLÜNK, akkor nem is tudunk élni. Ha nem BÍZUNK akkor nem is tudunk lenni. Ha nem IGYEKSZÜNK akkor nem is tudunk létezni.”
  • 17. keletaru 2009. február 04. 17:49
    „Tisztelt Hank !

    Az onnan befolyt ( Bokros ) adó eddig is jól el ment fejlesztésre . Csak lehet eddig ez a fejlesztés " szabadságon " volt , azért nem látjuk/tuk . Egyébként senkinek nem öröm az a "nagy ütemű " fejlődés . De mint írtam töbször az nem fejlődés , ha amink van azt felújítjuk ! Érdekes egy-két szónak milyen jelentése van ! Üdv Kuci
    Ui.: Öröm látni az összefogást , legalább itt !”
  • 16. Piskóta 2009. február 04. 17:47
    „Ti "négyen" itt éltek Csongrádon?
    Lassan már csak Ti lesztek, és élvezhetitek a felújított parkokat meg templomokat.”
  • 15. hank 2009. február 04. 17:34
    „Tisztelt Kuci!

    Köszönöm az infót. Erről nem hallottam még.

    A Bokros leválásáról még annyit, hogy 2009 őszén mondhatja ki a köztársasági elnök az igent és 2010 őszén lehetnek az első helyhatósági választások. (Ha jól emlékszem.)
    Tehát a Mars-os iparűzési addig itt van, ebből lesz pénz fejleszteni.

    Egyébként a kormányzat amikor vissza akarja fogni a költségeket és az önkormányzati képviselők számát felére akarja csökkenteni én abban bízok, hogy nem válik le végül Bokros.

    De majd meglátjuk.

    Hank”
  • 14. keletaru 2009. február 04. 17:26
    „Tisztelt Hank !

    Aranysziget Ápolási Otthon ( nem ami az SZTK-mellet van , ami most épült kisrétben ), legjobb tudomásom szerint a " Fő "-vállalkozó nem egyenlítette ki a számlát az alválalkozók felé ! Legutolsó információ szerint . Üdv Kuci”
  • 13. hank 2009. február 04. 17:26
    „Csucsu2, Hoppá, LocalPt!

    Most már 4-en vagyunk.
    Gratula a sikeres pályázatért!
    Keletáru kifogásolta az uszodát. Pár hónapja hallottam egy riportban, hogy bár az első pályázatot formai okok miatt nem vehetett részt a város, a második hamarosan ki lesz írva. Szóval az uszoda felújítását onnan lehet várni.
    A belső (fedett) gyógyvizes medence 36 fok sem annyi szerintem bár nem mértem. :-)

    Visszatérve a fejlesztésekre.
    Csak arra kellene ügyelni, hogy a Tiszagáton a lámpák tényleg az utat világítsák meg. Ehhez speciális lámpák vagy tervezés kell, de legalább kisebb lenne a "fényzaj" és nem zavarná azokat, akik esetleg épp a csillagokban gyönyörködnének.
    Egyébként "gátsétány közvilágításának kiépítésére 15 millió jut". Most akkor gátsétány vagy EUROVELO? Mert pár pályázattal ez előtt még kerékpárútnak épült.
    A balesetek és a felesleges büntetések elkerülése végett esetleg jó lenne ebben végre egyértelmű állásfoglalást hozni. Egy darabig volt kirakva - a kerékpárutat megerősítő - megfelelő tábla, de mintha ez eltünt volna nemrég.

    Hank”
  • 12. keletaru 2009. február 04. 17:17
    „Tisztelt LocalPt.!

    Itt az ön befizetett adó Forintjairól is szó van ! ( már amenyiben fizetett valaha ) s elég szégyen ennek elherdálása felelőségnélkül . Pl .: Mozi mikor már a " nagy városokban " is bezárják . Inkább más müködő intézményre kellene költeni , nem egy nem müködőre .( vagy itt is burkoltan támogatjuk a bérlőt adó fizetők pénzéből , szórakozóheylet tartson fent ) Na ez a " pazarlás " , sajnálom egyesek ezt nem veszik észre ! Nem gondolkodnak " józanul előre ! Kiváncsi vagyok ezeknek a beruházásoknak az önrésze , milyen befojt összegből lesz meg . Ne feledjük Bokros levállik , jelentősen megcsappan a beérkező adó forrás ! Vagy van még mit eladni , elherdálni ? De egyesek nem számít semmi , ugye LocalPt , csak meglegyen mi ?! Üdv Kuci :)
    UI.: ha nem vette volna még észre sokkal többen nem is írunk ide , mint amit le írt .! Hibákat direkt ejtem írásomba mert van vissza jelzés értéke , legalább abból tudom olvassák !”
  • 11. hank 2009. február 04. 17:14
    „Kuci/Keletáru!

    Hogy jártak az "Aranyszigei intézmény t alvállalkozói"?

    Hank”
  • 10. LocalPt 2009. február 04. 16:23
    „Csucsu2, Hoppá!

    Már legalább 3-an vagyunk, a pozitívan hozzáállók táborában! Van itt ez a "keletáru" ("kuci") nőszemély, akit nagy lelkesedéssel tanítok az optimizmus elsajátítására, de így élni nem lehet, ahogyan ő teszi. Örüljön, hogy él ilyen szürke kilátástalan szemlélet mögött mint ahogyan most helyezkedik el.

    A rég ismert projekthez pedig, mind-mind nagy lelkesedéssel átitatott JÓSZERENCSÉT, valamint hasznos munkát kívánok, a lehető legnagyobb ODAFIGYELÉSSEL, REMÉNNYEL, és SIKERREL!!!
    Kívánom, hogy szép kisvárosunk mihamarabb nyerje el az elképzeléseknek megfelelő arculatát!

    JÓ MUNKÁT URAIM!”
  • 9. keletaru 2009. február 04. 11:27
    „Tisztelt Hoppá !

    A " közbeszerzősdit" ismeri mindenki , aki már részt vett ilyenben ! Ismerjük tekintéjes szakemberek véleményét is róla , A drágábbnál is drágább megoldások jönnek ki belőle ( a korrupció szele lengi őket körbe mindig ), Épp eszű kis vállalkozó nem megy dolgozni állami beruházásra , mert mindenki látja a sorvégén mi van ( lásd . : Aranyszigeti intézmény alválalkozói ,hogy jártak ) ! S mennyi marad a tényleges munkára ! Erre céloztam nem pedig arra , hogy nem örülök neki . Szerintem ez is csak alamizsna , miért kell mindenre " drága " pénzen pályázni , azt sem ingyen írják . Ipari parkról csak annyit az csak " parkocska " , s meglátszik ott is a hozzáértés , mert aki oda tervezte a körforgalmat az elfelejtette , hogy arra Nagy teherautók járnak . De mindegy ide jó az is , ugye ! Az más kérdés kamion nem fordulmeg benne normálissan ! Na kb ennyire tervezték azt az " ipari parkhoz" amiről őn ír itt. S az uszinál szeretném látni ki vállalja a felelőséget amiért a gyerekektől elvették előre a pénzt s nem nyújtanak nekik semmit , mert ez akkor is tévedésbe ejtés ami csalás . Jó lenne már ha nem büntettlenül felelőségnélkül dolgoznának ez ilyen intézményekben . Mert ha egy maszek nem teljesít akkor egyből lövi minden hatóság , itt meg nyeljükle szülők , hogy elvették a gyerekketől a pénzt arra amit nem is adnak nekik . Szégyeljék magukat , bezzeg az illetmény az jár , jó kis képviselők az ilyenek ! Röhej Üdv . Kuci
    Ez csak egy magán vélemény nem kell evle egyet érteni .”
  • 8. csucsu2 2009. február 04. 09:32
    „Kedves Hoppá!
    Úgy látom sikerül ebből újra uszoda fórumot létrehozni, de, ha így van hát így van.
    Nos én értem a gázfűtés korlátait és a nehéz helyzetet, de a gondom a következő. Hónapokra előre bekérte az új üzemeltető a gyerekektől a bérleti díjat, ez volt a garancia, hogy ne zárja be az uszodát. És valóban nyitva van, de a vízhőfok nem alkalmas arra, hogy a már kifizetett szolgáltatást igénybe lehessen venni.
    Lehetne ezt ragozni, a lényeg a kifizettetet és vállalt szolgáltatást nem nyújtják.
    Azt is tudom, hogy a víz fűtéséhez egy termálvízes hőcserélő kellene, ami még a vízforgatót is kímélné áttételesen, és ezt már évekkel ezelőtt is tudták és most is tudják. Meg kell csinálni. Szerintem közel sem akkora durranás, mint amekkora feneket kerítenek neki.”
  • 7. Hoppá 2009. február 04. 08:17
    „Tisztelt Keletaru!Természetesen nem meggyőző az érvelése, legalábbis számomra.  Természetesen nem tudok neveket, és szerintem ezt ma még senki sem tudja, hiszen  mert pályázatokat kell kiírni a munkákra. Felteszem,azt Ön is látja és ha akarja, tudja is, hogy a legtöbb, várost érintő beruházásnál alvállalkozóként ott vannak a csongrádi kisebb és nagyobb vállalkozók, ami örvendetes. Járt-e Ön valaha az Ipari Parkban? (Én ugyanis igen,  sőt arra lakom!!!) Tehát, van ipar (ha nem is olyan mértékű, mint a szocializmus ideje alatt volt, de ugyebár annak az időnek vége!) Jelentős építőipari kapacitás is van városunkban. Nos talán ezek a vállalkozások lesznek, amelyek közreműködhetnek a városrehabilitációs munkákban. Más! Nem írtam az uszodáról?! A már említett szocializmusban, amikor annyi pénz volt, amennyit akartak, és mindenkinek volt munkahelye, akkor sem volt lehetőség arra, hogy egy nyitott vízfelületet fűtsenek. Ilyen gázárakkal, az egyes ipari ágazatokat gázkorlátozással súlytó időszakban, azt gondolom, meggondolandó lenne. Ha valakinek 10 újja van, és megtalálja azt, amelyk nem fáj, ha megharapja, az szóljon. Szerintem csalódni fog.Ilyen ugyanis nincs!!! Mindezek mellett fontosnak, és szükségesnek,sőt elengedhetetlennek tartom a gyerekek sportolását, a pólósoknak pedig gratulálok.”
  • 6. csucsu2 2009. február 04. 07:45
    „Én azért mégis őszintén bízom benne, hogy ez a beruházás a városnak sok (nem minden, de sok) szempontból pozitív eredményeket fog hozni. Hátha bejön és jó lesz. Csak jobb egy szebb városképben lenni. Szentes is nagyon szépen alakul ebből a szempontból. (bízom benne, hogy itt nem lesz igaz a régi igazság: " A politikus mindent, amit igér megtart, ha pénzt igér, azt is.")
    --***--
    Más, Kucihoz csatlakozva, ha már itt szóba hozta az uszodát.
    Nem is tudom egyszerűen megfogalmazni, hogy mit érzek gondolok az egészről.
    Ugye az volt az uszoda kérése, hogy a gyerekvízilabda szakosztály vegye hónapokra meg előre a bérleteket, így nem zárja be az uszodát.
    Namost, valóban nincs bezárva, DE!!!! Nem volt edzés a használhatatlanul hideg víz miat a múlt héten a nagyváradi torna előtt, nem volt edzés tegnap, nem lesz ma sem - gondolom az edző már nem hiszi, hogy van értelme mai is összegyűlni a medence partján megnézni, hogy van-e víz a medencében.
    Sajnos igen a mai vízilabdában és más fizikai sportokban az a tény, hogy az év 12 hónapjának minden lehetséges napján edzeni kell. Ezt teszik az ellenfelek is. Csoda, hogy a hétvégén 4-ből 2 mecset megnyertek a srácok. Gyalázat, amit csinálnak a gyerekeinkkel. Botrány.”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zöldaggályok a csongrádi vízlépcsőről

Csongrád - Február 14-én mutatja be a megrendelő Csongrád megyei önkormányzat a csongrádi duzzasztóműről készült megvalósíthatósági tanulmányt. A konferenciára a zöldeket is várják. Tovább olvasom