Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Miniszteri vizit Csongrádon

Emlékezetes maradt Persányi Miklós számára a csongrádi Zsilip utca sarkánál emelt Ördögh-bástya – derült ki a környezetvédelmi és vízügyi miniszter tegnapi csongrádi látogatásán. A politikus megtekintette a felújított Sárkányfarki zsilipet, majd emléktáblát avatott a folyó bal partján. A miniszter elmondta, folytatni kívánják a csongrádi árvízvédelmi munkálatokat, de a vízlépcsőépítést továbbra sem támogatja.
Persányi Miklós a csongrádi árvízvédelmi munkálatok folytatására tett ígéretet tegnap a Sárkányfarki zsilipnél. Fotó: Bíró Dániel
A ködös idő miatt némi csúszással kezdődött a tegnapi miniszteri vizit Csongrádon. A környezetvédelmi és vízügyi tárca vezetője a rossz látási viszonyok ellenére is benézett a felújított Sárkányfarki zsilip aknájába, ahol április 20-án utat tört az áradó Tisza, s ezért egy hatalmas ellennyomó medencét kellett állítani a védelmi erőknek egy fertály óra alatt. Persányi Miklós jól emlékezett az általa csak Ördögh-bástyaként említett, homokzsákokból állított építményre, mely a munkát irányító csongrádi szakaszmérnökről kapta a nevét. A sérült átereszt mintegy százmillió forintból állította helyre a kivitelező Szeviép Zrt.

Talányos finis

Bedő Tamás polgármester nem kapott egyértelmű választ Persányi Miklóstól arra, hogy mikor folytatódhat a csongrádi gátrekonstrukció. Eddig közel két kilométer hosszan kapott beton köntöst a gát városi szakasza, de a József Attila utcától a révig tartó rész újraburkolására még nincs állami pénz elkülönítve. A városvezető szerint legkésőbb 2008-ra befejeződhet a 2002-ben megkezdett gátfelújítás.

– Az idei 11,2 milliárd forintos ráfordításnak köszönhetően a tiszai védelmi rendszer jelentősen megerősödött – mondta Persányi Miklós, aki szerint ekkora összeget ilyen célokra nem áldoztak az elmúlt másfél évtizedben. – Ebből a keretből Csongrádra egymilliárd forint jutott, és itt a továbbiakban is folytatni kívánjuk az árvízvédelmi munkálatokat – fogalmazott a miniszter. Kifejtette: a partfal-rekonstrukció hiányzó, mintegy 700 méteres szakaszának korszerűsítésére a Vásárhelyi-terv keretein belül kívánnak forrást biztosítani, de lehet majd támogatást nyerni 2007-ben a hullámtértisztítás előkészületi munkáira is. A tárcavezető hozzátette: az elmúlt év átírta a Tisza menti árapasztó tározók építésének ütemtervét is, ezért amint a megkezdett beruházások befejeződnek a folyó felsőbb szakaszán, az Alsó-Tisza vidéke következik.
A miniszter kérdésre válaszolva újfent megerősítette a korábban Csongrádon tett nyilatkozatát: nem támogatja a vízlépcsőépítést. 


Emlékkövek

Az idei árvízi védekezés mementójaként a környezetvédelmi és vízügyi tárca, a honvédelmi minisztérium, illetve az
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közösen állított emléktáblát a csongrádi rév bal partján. Az emlékkövet Persányi Miklós avatta föl, majd a miniszteri konvoj Kunszentmárton felé vette az irányt, ahol szintén megtekintették az eddig elvégzett árvízvédelmi munkákat. A miniszteri vizit végállomása Szelevény volt, ahol Persányi ünnepi beszédet mondott, majd itt is felavatott egy árvízi emlékkövet. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszajár a támogatás?

Visszafizeti Csongrád azt a 186 millió forint állami támogatást, amit az Állami Számvevőszék szerint… Tovább olvasom