Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Miska bácsi egy évszázad tanúja

Csongrád - Még ma is aktív a 100 éves Túri Mihály: rendben tartja az udvart, összeszedi a gyümölcsöket. Lapunkat naponta átolvassa, és minden érdekli, ami az átlagembert érinti.
A csongrádi Túri Mihály századik születésnapját ünnepelték tegnap a Tisza-parti kisvárosban. A több mint 30 fős családi ünnepséget egyébként már nyáron megtartották, mert ekkorra sikerült minden rokon szabadidejét összehangolni. Miska bácsi a korához képest remek formában van: látogatásunkkor az udvart söprögette.

– Mindig jön-megy, folyamatosan talál magának valamilyen elfoglaltságot. A kertben van néhány tőke szőlő, virágok, zöldségek, amit mi művelünk, de a papa is rendszeresen ellenőrzi – mesélik nevetve a lányai. Miska bácsi fiatalkorában sem tétlenkedett. – Akkoriban nagy „csavargó" voltam, kubikosként az egész országot bejártam, de még az akkori Csehszlovákia területén is dolgoztam – mondta az idős férfi. – Ez bizony így van – erősítették meg lányai –, nem volt olyan falu, amelyet fejből ne tudott volna, hogy az ország melyik szegletében található. Soha nem volt egy helyben ülő típus. Előfordult, hogy délután végzett Pesten a munkával, és reggelre hazaért kerékpárral Csongrádra – tudtuk meg Miska bácsi lányaitól.

A 100 éves Túri Mihály ma is aktív, sohasem unatkozik. A szerző felvétele
A 100 éves Túri Mihály ma is aktív, sohasem unatkozik.
A szerző felvétele

Miska bácsi nehéz körülmények között nőtt fel, őt és a testvérét egyedül nevelte fel édesanyja. Jól tanult, szerette az iskolát, de csak négy osztályt végezhetett, mert munkába kellett állnia. A kubikoskodás után a földművelés határozta meg az életét: nyugdíjazásáig a Petőfi TSZ-ben dolgozott. Három lánya született: Piroska, Franciska és Erzsébet. A mai napig ők a legfőbb támaszai, mert felesége, Piroska néhány éve elhunyt.

– Soha nem dohányoztam, és csak módjával ittam alkoholt, az ételekben pedig nem vagyok válogatós, bármit megeszek – magyarázta jó egészségének titkát a Miska bácsi. A lányok elmesélték, hogy pár éve még édesapjuk kerékpárral járt ki a szőlőbe. Ma már nem vállalkozik ilyen útra, de a kertben termő gyümölcsöket nem hagyja kárba veszni. Eddig már legalább 8 hektoliter cefrét gyűjtött össze, ha kell, a szilváért akár az árokba is bemegy. – Olyan nincs, hogy nem bírok kijönni – indokolta bátorságát az idős férfi. Nagyon szeret olvasni, és ehhez még szemüveg sem kell neki. Nem telhet el úgy nap, hogy lapunkat ne tanulmányozza át. Elmondta, hogy a politikát nem szereti, inkább azok a cikkek érdeklik, amelyek – ahogy ő fogalmazott – a munkás társadalmat érintik. Tegnap Kőrösi Tibor csongrádi polgármester is felköszöntötte Miska bácsit.

Olvasóink írták

  • 4. Csenki Mihály 2011. szeptember 29. 19:04
    „Isten éltesse Misabá!
    http://www.facebook.com/media/set/?set=a.182056701860017.44554.100001670668478#!/photo.php?fbid=188257634573257&set=a.182056701860017.44554.100001670668478&type=1&theater”
  • 3. Robinho 2011. szeptember 29. 13:35
    „Boldog születésnapot!”
  • 2. niemand 2011. szeptember 28. 11:01
    „Jó egészséget, sok boldogságot és örömet kívánok szerettei körében.”
  • 1. Nadim 2011. szeptember 27. 08:57
    „Nagyon jó egészséget kívánok! Legyen még sokáig a szerető családjai között!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolai jubileum Csongrádon

Csongrád - Galli János karnagy születésének 90. évfordulóját, a 110 éves iskolaépületet és a 45 éves… Tovább olvasom