Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Nadrágszíjbüdzsé jöhet Csongrád városában is

Csongrád - Minden eddiginél szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat Csongrádon. A város 2009-es költségvetésének első olvasatáról pénteken tárgyal a képviselő-testület. A helyi médián, a sporton, a közmunkán, továbbá a civilek és a kultúra támogatásán spórolna az előterjesztő polgármester, de a városatyák tiszteletdíjának csökkentését már megfontolásra sem ajánlja.
A Körös-toroki napokra idén egymillió forinttal többet szánna a csongrádi városvezetés, mint 2008-ban, de szinte ez az egyetlen tétel a 2009-es költségvetési tervezetben, amely derűlátásra ad okot. Óvatos is volt Bedő Tamás csongrádi polgármester, aki – miután a képviselő-testület jobboldali többsége novemberben nem fogadta el az idei költségvetési koncepciót – most első olvasatként terjeszti elő az anyagot. Ígéretéhez hűen az 50 milliós működési hiányból nem engedett a polgármester, de ez azt is jelenti, hogy a tervezett önkormányzati fejlesztések csak hitelből finanszírozhatók. Ahhoz, hogy mindez teljesüljön, a bevételi oldalon is hozni kell az elvárt pénzeket. Épp ezért különös, hogy miközben az iparűzési adóból származó bevétel 2008-ban az elmúlt öt év viszonylatában a legkevesebb volt, 355 millió forint, 2009-re – a pénzügyi és gazdasági válság ellenére – mégis több bevétellel, 356,5 millióval kalkulálnak a városházán.

A kiadási oldalon szembetűnő a városgondnokság támogatásának jelentős csökkentése. Tavaly ugyanis még 163,7 millió jutott, idén viszont már csak 145 millió jutna a település üzemeltetési feladatait ellátó intézményre. A helyi média támogatása 15 százalékkal, 20-ról 17 millióra csökkenne, a sportcélú támogatásokra pedig csak 25 milliót szánnak a tavalyi 26-tal szemben. A fűnyíróelv leginkább a város nem kötelező feladatainak finanszírozásánál érvényesült: amíg 2008-ban közel 88 millió forint jutott a kultúra, a civilek, a tömegközlekedés, különböző rendezvények és az első lakáshoz jutók támogatására, 2009-ben mindössze 53 millió. Ebbe a csomagba tartozik a közmunka is, amire a tavalyi 15 helyett idén csupán 2 milliót szánnak.

Nem csökkenne a városatyák tiszteletdíja

Magán nem spórolna a csongrádi képviselő-testület. Emlékezetes: a novemberi koncepcióban még megfontolásra ajánlotta a polgármester a képviselői tiszteletdíjak csökkentését. Ezt akkor heves tiltakozással fogadta a jobboldali többség. A nem szavazatok mély nyomokat hagyhattak a büdzsé előterjesztőjében, mert a mostani szöveges anyagban meg sem említi a képviselő-testületnek szánt városi keretet. A mellékelt táblázatokból viszont kiderül, hogy egy garassal sem mérsékelnék a városatyák díjazását: több mint 35 millió forint jutna a 28 testületi és külső bizottsági tagra.

Olvasóink írták

  • 11. keletaru 2009. január 28. 13:02
    „" Szeged - 54 ezer forintos képviselői tiszteletdíját adományozza minden hónapban az arra rászorulóknak Szabó László önkormányzati képviselő. A politikus azt reméli, hogy társai közül többen is csatlakoznak majd kezdeményezéséhez. " Csak bemásoltam ide , hátha látják . Vannak még " emberek " !
    Üdv . Kuci”
  • 10. surjana 2009. január 27. 14:07
    „Szomorú, hogy ide jutottunk! A városatyák, kiket mi választottunk meg, sajnos példamutatásban nem járnak az élen. Addig, amíg tőlünk keményen elvonják a forintokat, minden hónapban kevesebb bért kapunk, addig ők, mivel megtehetik, jót nevetnek rajtunk. Mindentől elvonják a pénzt, de önmaguktól semmit sem vesznek el. Hej! , ha én is dönthetnék arról, hogy mennyi legyen a fizetésem! A csongrádi parlamentben úgymond zömének ez a második munkahelye, munkahelye? Vajon mi lenne, ha lemondanának róla? A Kolompárék sorsára jutnának? Szegényeknek segélyből kellene megélni?
    A fűnyíróelv nem jól működik! Ki kellene őket már onnan söpörni, a csongrádi parlamentből!
    El kell végezni a tavaszi nagytakarítást!”
  • 9. csucsu2 2009. január 27. 09:12
    „Én úgy gondolom, hogy nem lenne az érdekes, hogy maguknak nem csökkentenek semmit és, hogy mennyit szánnak maguknak, HA azt látnák azok, akikért és akiből dolgoznak, hogy 1. dolgoznak, 2. amit csinálnak haszna van, 3. előremutató, fejlődő irányű dolgok történnek itt, és mindezt erősen átszövi a lokálpatritizmus. De mivel én nem nagyon látom, hogy bármi is megfelelően haladna. De már lehet, hogy annak is örülni kellene, hogy egy valamiben egyet értenek: saját fizetésüket nem csökkentik.
    Ahogy a tv-n nézem, néha azon gondolkodom, mi lehet az olyan üléseken, ahol nem látja őket az utca népe, ott milyenek lehetnek, ha a kamera előtt ilyenek.
    Nyilván majd nyájaskodnak a választás előtt, azok, aki név szerint szeretnének a székbe kerülni, de ha listán, akkor meg mindegy.
    Olyan ez, mint egy régi filmben a Dagobert király kijelentése: "Mire jó a hatalom, ha nem arra, hogy visszaéljünk vele."”
  • 8. hülyesportoló 2009. január 27. 08:22
    „Hello mindenki!

    Röviden és tömören: Köcsög Banda!!!! Olyan mint az országos politikus "társadalom" Akik egymásból élnek és így nincsenek meg egymás nélkül! FÚJJ !!!!! GUSZTUSTALAN !!!!!!”
  • 7. keletaru 2009. január 26. 21:07
    „Tisztelt Hoppá !

    Évi 35 millánál kevesebb jóval , mennyi is legdrágább internetes havi díj kb. 6000-Hu/Ft.x12 = 72000.-Ft. Bruttó . X 28 = 2016000 Ft egy évre lep-top már van . A maradékból ( szük 33milla ) lehet az iskolákra óvodákra nyári napközis tábora költeni , ott dolgozók képzését bérét fejleszteni a "jövőnkért" . Segíteni a munkába járókat . S " megélhetés" miatt senki ne legyen képviselő , mutasson " tiszteséges" társadalmi értéket , ha már közöségi munkát vállal . Mert addig még valaki otthon mondja el a véleményét az az ővé , de ha ki áll a közösség elé s ugy mondja onnantól " közvélemény " ! Üdv Kuci
    Nem kell vele egyet érteni ewz csak egy magán vélemény .”
  • 6. Hoppá 2009. január 26. 19:49
    „Nagyon jók az ötletek, csak az a baj, hogy kevesen vannak, akik csak "úgy" vállalnának akár internetes munkát is, mert annak is van költsége, mint tudjuk, egyre inkább az az elmélet, hogy "Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen". Persze a képviselőkkel más a helyzet, senki nem kívánja, hogy teljesen ingyen dolgozzanak, csak legyenek mértéktartóak. Kíváncsi vagyok, hogy mennyi tiszteletdíjról mondanak le. (10 vagy 20 százalék, netán a teljes összegről mondanak le?....) Sok minden ki fog derülni vasárnap, ha látjuk a TV-ben.”
  • 5. Sziti 2009. január 26. 17:53
    „Javasolnám, hogy csak polgármrster legyen.
    Majd mi megmondjuk a frankót.
    Ja, lehetne még utcabizalmis is mint régen, aki önként ingyen képviselte az utcájában lakókat.
    Az utcabizalmis meg akár interneten is szavazhatna és megírhatná véleményét is.
    Ő nem lenne névtelen mint mi.”
  • 4. keletaru 2009. január 26. 17:36
    „Ebből is látszik " mennyire " a közösségért dolgoznak . RÖHEJ , hogy nem süllyednek el szégyenükbe . Innen ugy néz ki " vizet prédikálnak ,bort isznak " .( persze felelőségnélkül ) 2010 -ben majd jók leszünk megint X-elni .( persze ha így haladunk addigra előkerűl a fekete autó ) Remélem lesz majd egyszer, akik közül válszthatunk ! Nem pedig listán jutnak be , még hogy értünk dolgoznak kac kac kac .... De van itt pénz 17 mllla médiára .....meg 8milla autóra ......35 meg képviselősdire ,bizotságosdira ..... 1milla lakosság ámításra ( agymosásra = körös napok ) de a FALU lakóinak kell spórolni ...... Álmodni szépet csak teli hassal lehet , vagy rosszat ! Akkor ki húz meg mit , vagy kit !? Csík húzza repülöt ?! Hogy is van ?! Üdv Kuci
    Ui.: Nem kell vele egyet érteni ez csak egy " magán " vélemény .”
  • 3. Sziti 2009. január 26. 16:51
    „LocalPt.
    Hol élsz te? 150000 az a többségünknek csak álom.
    Remélem jól vagy.
    Egyre ritkábban írsz.”
  • 2. Piskóta 2009. január 26. 16:29
    „Körös-toroki napok ? A csongrádi turizmus sírbaeresztő kötele.Ébresztő!”
  • 1. LocalPt 2009. január 26. 16:20
    „Pedig ki kellene próbálniuk, hogy a családban egy emberre jutó teszem azt 150.000 forintos egyhavi fizetésből is meg lehetne élni ám! Legalább sok-sok millióval több jutna így a város kasszájának. Önök, már úgy is megélnek kedves városatyák. Akkor meg miért nem engednek ennyit meg. Mi?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Februártól kukaszigor lesz Csongrádon

Csongrád - Februártól csak szabványos kukákból, s az erre a célra rendszeresített zsákokban viszik… Tovább olvasom