Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Nem a Volánnak: helyi járat marad a bokrosi

Csongrád - A csongrádi képviselők nem fogadták el a Volán javaslatát a bokrosi járat átminősítéséről. A vállalat azt kérte, legyen ez a busz helyközi.
A városhoz tartozó településre nagyon sokan utaznak naponta dolgozni, az ő szempontjaikat tartotta szem előtt a grémium. Helyközi járaton ugyanis a bérlet ára a jelenleginek háromszorosa volna. A helyi bérletek, jegyek árait viszont tizenkét százalékkal emelték.

A Csongrád és Bokros között közlekedő járat átminősítését a Tisza Volán Zrt. javasolta az önkormányzatnak. Ez azért volt nagy dilemma, mert helyi járaton az összvonalas havibérlet ára éppen harmadannyi, mint ezen a szakaszon a teljes árú havibérlet. Törköly Péter, a kirendeltség igazgatója azt mondta, a helyi bérlet háromezer, a helyközi csaknem tízezer forint. A társaság azért is tett javaslatot a csongrádi önkormányzatnak, mert a helyi rendszerben keletkezett működési hiányát így akarta csökkenteni.

A jegyek ára közel tíz éve azonos a helyközi járatokon érvényes tarifákkal. A különbség a bérleteknél mutatkozik csak meg – mondta el lapunknak Berkes István jegyző.

A jegyek árában nincs különbség a helyi és helyközi járat tarifái között, a helyközi bérlet azonban drágább lenne. Fotó: Tésik Attila

A csongrádi önkormányzat a közigazgatásilag hozzá tartozó Bokroson élők közlekedését évente tizenötmillió forinttal támogatja. A legutóbbi ülésen előadott javaslat lehetőséget adott azonban arra, hogy az önkormányzat kiadásait csökkentse: helyközi járatokra ugyanis a Tisza Volán a központi költségvetésből igényelhet támogatást, a város kiadásai pedig öt-hat millió forinttal csökkenhettek volna. Gyovai Gáspár azonban egyértelműen kiállt amellett, hogy a bokrosi járat helyi járat maradjon. Az alpolgármester érvelése szerint mindenképpen a bokrosiakat sújtaná a változás. Bár a helyközi járatokra érvényes bérletek árának nyolcvan százalékát a munkáltatónak kell fizetnie, félő, hogy ha drágul a bérlet, néhány munkaadó megszabadul a bejáró dolgozótól.

Gyovai véleményét osztották a képviselők, annál is inkább, mert a munkavállalók jelentős része – körülbelül harminc ember – önkormányzati cégnél dolgozik, vagyis a bérletek árát végső soron a városnak kellett volna állnia. A tíz kilométerre eső Bokrosra tehát ezentúl is helyi járatra érvényes bérlettel lehet közlekedni, az árak azonban a képviselők döntése szerint emelkednek.

Januártól tizenkét százalékkal kell többet fizetni a jegyekért Csongrádon, így az eddigi 125 forint helyett 140 lesz egy vonaljegy, az összvonalas bérletek ára 3106 forint helyett 3480 forint lesz. A tanulók és nyugdíjasok 1070 forint helyett 1200 forintot fizetnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapolyiék ajándéka a csongrádi kristálycsillár

Csongrád - Tegnap kiderült: Kapolyi László, az ismert üzletember, politikus adományából készülhetett el a csongrádi Nagyboldogasszony-templom tizenhétmilliót érő kristálycsillárja. Tovább olvasom