Délmagyar logó

2018. 10. 23. kedd - Gyöngyi 7°C | 15°C Még több cikk.

Nem bírnak a szemétgyűjtő férfival: a hatóságok is tehetetlenek, évek óta küzdenek Csanyteleken

Nem bírnak a szemétgyűjtő férfival: a hatóságok is tehetetlenek, évek óta küzdenek CsanytelekenAkár egy szemétlerakó. Több köbméternyi limlommal van tele az egyik csanyteleki ház udvara.
Csanytelek - Elképesztő mennyiségű szemét áll halomban egy csanyteleki ingatlan udvarán. A tulajdonossal évek óta hadakoznak a szomszédok és az önkormányzat, eddig eredménytelenül.
– Borzasztó, kriminális. Amikor állatokat tartott, az udvarra tette ki a trágyát, tele voltunk patkányokkal. De a jószágokhoz nagyon értett, azok szépek voltak – mondta a Széchenyi utca egyik lakója, aki annak a sarki teleknek a közelében él, ahol egy férfi évek óta halmozza fel a szemetet.
 

A tarthatatlan állapotokra a szomszédok hívták fel a figyelmünket, de névvel senki sem vállalta, hogy nyilatkozik. A Széchenyi utca és a Járandó út kereszteződésében álló ház udvarát vastagon borítja a szemét.

Az egyik helybeli fiatalember, Tisza István azt mondta, a tulajdonos folyamatosan járja a környéket, kukázik, és hazahordja a szemetet. Ottjártunkkor senkit nem találtunk otthon, a kaput lelakatolták, a ház lakatlannak tűnt, a kerítés lécei közé egy közüzemi számlát hajtott a postás.

A sokakat bosszantó, a falu szégyenét jelentő portát megmutatva a lapunkat tájékoztató helybéli kérte névtelenségét, mivel nem szeretne konfliktusba kerülni az ingatlanban élő idős emberrel. A községházán próbáltunk informálódni a párját ritkító, magánterületen lévő szemétdombról, ahol megtudtuk: mind az önkormányzat, mind pedig a polgármesteri hivatal megtette a lehetőségeik szerinti lépéseket, mindeddig eredmény nélkül.
 
Tisza István gyakran jár erre, őt is megbotránkoztatja az ilyen mértékű szemétfelhalmozás.
Tisza István gyakran jár erre, őt is megbotránkoztatja az ilyen mértékű szemétfelhalmozás.

Nemcsak a szemetet felhalmozó idős férfit, hanem gyermekeit is többször kérték szép szóval, sőt a törvény erejével fenyegetve is, a szeméthegy azonban nemhogy eltűnt volna, inkább gyarapodott.
 

Mára a felhalmozott rongy és egyéb éghető anyag mennyisége tűzveszélyességi kockázatot jelent. Több, a környéken lakó elmondása szerint szinte néhány naponta elgázolt patkánytetem is található a már reggelente is forgalmas Széchenyi úton. Az önkormányzat és a polgármesteri hivatal eszközrendszere véges, az ügy végére a járási hivatal a szakhatóságokkal együttműködve tehet pontot.

Legutóbb két héttel ezelőtt írtunk egy hasonló esetről, amikor Szeged-Baktóban évek alatt felhalmozott hulladék kapott lángra (2018. április 27.: Szeméthegy lángolt Baktóban). A környék lakói és a városrész önkormányzati képviselője a csanytelekihez hasonlóan szintén tehetetlenségének adott hangot.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyári zenei tábort szerveznek Csongrádon

Zenei tábort szervez a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium és alapítványa július 15. és 21. Tovább olvasom