Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Nem jártak jól a vizitdíjjal Csongrádon

Messze nem pótolják a csökkenő állami forrásokat a vizitdíjbevételek a csongrádi rendelőintézetnél. Mindössze a kiesés ötöde jött vissza közvetlenül a betegektől. A betöltetlen tüdőgyógyász, kardiológus és sebész álláshelyekre eddig nem jelentkeztek. Jó hír viszont, hogy az épület új liftje június végétől üzemelhet.
A csongrádi rendelőintézet nem járt jobban a vizitdíj bevezetésével. Idén a tavalyinál is több önkormányzati támogatásra lesz szükség a működőképesség fenntartásához. A finanszírozási rendszer tavaly nyári átalakításával 45-50 milliós hiány keletkezett az intézmény gazdálkodásában. Ezt orvosolandó több megüresedett álláshelyet betöltetlenül hagytak, és több költségracionalizáló döntés is született. Mindez azonban nem volt elég: a város 2006-ban a tervezett 17 millió helyett 27 millió forinttal volt kénytelen megsegíteni a rendelőintézetet, ahol erre az évre most 31 milliós dotációval számolnak.

– Messze nem pótolják a kiesést a vizitdíjból származó bevételek – mondta lapunknak Sipos Tibor. Az igazgató főorvos szerint a finanszírozás megváltoztatása miatt elmaradt összeg alig húsz százaléka jön vissza közvetlenül a betegektől. Holott nem jelentett pluszköltséget az adminisztráció megszervezése, nem vettek automatát, a feladatot maguk megoldották. Nehézséget inkább az ellátási színvonal megtartása jelent, hiszen miközben sorra érdeklődnek orvosok munkahelyek iránt, a hiányszakmákra – tüdőgyógyásznak, kardiológusnak, pszichiáternek és sebésznek – eddig nem jelentkeztek Csongrádon. Sipos Tibor elismerte, a velük szerződésben álló gyógyítók kifizetésénél továbbra is fennáll a 2-3 hónapos csúszás.

Jó hír viszont a mozgáskorlátozottak és az idősek számára, hogy várhatóan június végétől üzemel a lift a kétszintes épületben. A nyolcmillió fejlesztéshez tavaly nyert közel hatmillió forint támogatást az önkormányzat. Ami a jövőt illeti, az ellátás biztosítása mellett arra törekednek a rendelőintézetnél, hogy az épület felújítására is mihamarabb uniós pályázati forrást szerezzenek. A nyílászárókat mihamarabb ki kellene cserélni, és a hőszigetelés is sürgető feladat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sárga lap a csongrádi Piros Nudlinak

Korlátozza a Piros Nudli nyitva tartását a csongrádi polgármesteri hivatal, erről meg is kapta a… Tovább olvasom