Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 16°C | 29°C Még több cikk.

Nem kér az óvoda az örökös gyászból

Csongrád - Aláírásgyűjtéssel is tiltakoztak a csongrádi szülők az ellen, hogy a Fő utcai óvoda tőszomszédságában egy temetkezési vállalkozó üzletet nyisson. A pedagógusok szerint is morbid a helyzet.
Etikátlannak és aggasztónak tartják a csongrádi Platánfa Óvodába járó gyerekek szülei, hogy a tagintézmény szomszédságában egy temetkezési vállalkozó üzletet nyithat. Tiltakozásként aláírásgyűjtésbe fogtak, át is adták az íveket a polgármesternek, aki hivatalvezetésével szinkronban úgy foglalt állást, ha a szakhatóságoknak nincs ellenvetésük, nekik sem lehet. Erre a tevékenységre ugyanis nincs jogszabály, ami behatárolná az üzletnyitást, mint például a kocsmák, a játéktermek vagy a szexboltok esetében.

– 102 gyermek jár ide, a szülők 99 százaléka aláírta a tiltakozó levelünket, mert mindannyian meg vagyunk győződve arról, hogy a gyászolók mindennapi látványát roppant nehezen tudják majd feldolgozni a picik. Az ilyen dolgokat nem egyszerű megértetni velük – fogalmazott lapunknak Szarvasné Brindza Zsuzsanna, a szülői munkaközösség vezetője. Petróné Deák Éva óvodavezető szerint is morbid helyzetet teremtene, ha engedélyeznék az üzletnyitást. Úgy véli, jobb lett volna, ha a városházáról időben szólnak, ki költözhet a szomszédjukba, s nem hallomásból értesülnek az ügyletről. Bár volt egyeztetés a felek között, az óvodában úgy érzik, nem a kellő súllyal vették figyelembe észrevételeiket, ezért úgy döntöttek, egy pszichológiai szaktekintélyt is megkeresnek, aki tolmácsolhatja véleményüket.

Az óvoda tőszomszédságában nyitna üzletet a temetkezési vállalkozó Csongrádon. A szerző felvétele
Az óvoda tőszomszédságában nyitna üzletet a temetkezési vállalkozó Csongrádon. A szerző felvétele

– Kézzel fogható akadálya nincsen, hogy kinyisson az üzlet, csak a szakhatóságoknak lehet kifogása – mondta lapunknak Berkes István. A jegyző hozzátette, ez az üzlethelyiség hónapokon keresztül üresen állt, nyílt pályázaton kerestek bérlőt, akinek nem kellett előre jeleznie, milyen tevékenységet szeretne ott folytatni. Kérdésünkre, miszerint nincs-e másik kiadható bérleménye az önkormányzatnak, amivel elsimíthatóvá válna a vitás kérdés, azt felelte, tudomása szerint nincs olyan, ami megfelelne a bérlő igényeinek. Mivel a két szomszédos épületnek egyaránt a város a tulajdonosa, a szentesi hivatalhoz került az ügy, ott döntik majd el, megnyithat-e az üzlet. Sztantics Csaba szentesi jegyző érdeklődésünkre elmondta, 30 napjuk van a döntésre, de sürgetni fogják az ügymenetet, és természetesen kikérik majd a szakhatóságok véleményét is.

Koporsó nem lesz szem előtt

Augusztus elseje óta bérli az önkormányzati üzlethelyiséget a Lászlóffy Bt. A cég tulajdonosa lapunk érdeklődésére elmondta, megérti a szülők aggodalmát, de szerinte a gyászolók látványa nem okozna sérelmet a piciknek. Törekednek arra, hogy működésük ne legyen szembetűnő az ovisok számára. A halottak kezelését és tárolását nem itt fogják megoldani, a bemutatókoporsókat éjszaka fogják odaszállítani, és egyébként sem lehet majd belátni az üzletbe. Lászlóffy Róbert hangsúlyozta, ők hajlanak a kompromisszumra, azt szeretnék, hogy béke legyen a felek között. Kihátrálni azért sem tudnak, mert már jelentős összeget beruháztak az üzlet kialakításába.

Bedő korrekt döntést vár

Az önkormányzat abban érdekelt, hogy ingatlanjait hasznosítsa. – Ugyanakkor mi is megteszünk mindent annak érdekében, hogy korrekt döntés szülessen ebben az ügyben. Ezért is kértük a közigazgatási hivataltól, hogy helyettünk jelöljön ki egy másik eljáró hatóságot. Azt is szorgalmaztuk, hogy az engedélyeztetés során legyen helyszíni bejárás, hogy minden körülményt tisztázhassunk – mondta lapunknak Bedő Tamás. Információnk szerint a Lászlóffy Bt.-nek évi mintegy 750 ezer bérleti díjat kell fizetnie a városnak.

Olvasóink írták

48 hozzászólás
  • 48. Nemzet 2008. október 29. 00:54
    „hank:
    No de olyan is van, hogy fényes nappal világítanak az utcai lámpák! Szummázzuk, és törjük meg N-nel, majd szorozzuk meg étával, mindjárt azt kapjuk, hogy veregethetjük egymás vállát, és kioszthatunk néhány száz milla menedzserdíjat.
    Bocs, csak a szolgáltatásról jutott eszembe...”
  • 47. hank 2008. október 28. 23:43
    „Hétfőn hajnalban baktattam ki a vonathoz. Totál sötét volt még és a DÉMÁSZ lekapcsolta a közvilágítást. Így csak a kirakatok világítása volt a városban. MOndom időm van míg kiérek, rájuk csörrentek.

    Az telefon másik oldalán kérdezik: cím, ahol tapasztalom a közvilágítás kiesését: Mondom: a Bökénytől a Vasút utcáig tuti, de szerintem az egész városban. Azt mondja, mondjak egy utcát/teret.
    Mondom Szentháromság tér.
    Erre ismétli: "Tehát az egész faluban nincs közvilágítás" :-)

    A vicc az, hogy de. 10 körül hívtak, hogy a Szentháromság téren merre tapasztaltam, hogy nincs világítás.

    Látom áramlik ott is az információ és képben vannak Csongrád tekintetében. :-D

    Bocs, csak a faluról jutott eszembe.”
  • 46. Kispirics 2008. október 28. 14:52
    „Nyugi már Pisti, mit cinkelsz tesóka... Mit érdekel, mit ír be "Kuci" vagy bárki más fazon... Ne verjed már itt a szuflát inkább gyúrjál tovább "báttyádékkal", ha már ők is olyan nagy CSONGRÁDISTÁK.
    Te már úgy is mutattál valamit Csongrádért, akkor meg ne idegesítsd fel magad.”
  • 45. Kuci 2008. október 26. 16:28
    „Ui.: Ezt vegyem fenyegetésnek !? Mert különben milyen szankciókat alkalmaz ha továbra is fALU-nevet használom !”
  • 44. Kuci 2008. október 26. 16:11
    „T. Kolompár Istvánka !

    Cáfoljon meg miért ne hívjam FALU-nak , E-helységet . S tényleg sértő , köztisztség viselő emberek viselkedése ( tizstelet a kivételnek ) ahogy bánnak a közvagyonnal . ( Pl. 8-millás autó , ebédért önkormányzati autóval járnak stb., közvagyon herdálása ) S mi ebben a tiszteletlen , ha leírja valaki a magán véleményét ! Ne legyünk már ennyire képmutatóak ! Én sem a másokon élösködőket , s mások szerencsétlebségéből hasznott húzókat , s az ok nélküli fiatal nyugdíjjasokat !!!!!! Ez a FALU vezetés sosem bírta a kritikát , amit az Őn írása is alátámaszt !Köszönöm Válaszát Kuci ( Tisztelett az várhat aki másnak is meg adja ) S mint írtam régebbi írásaimba én már tettem a FALU-ért . S Őn. ? ( tudom is igazolni )”
  • 43. Kolompár Istvánka 2008. október 26. 10:41
    „"Kuci"!

    Ne használd többet a FALU kifejezést, mert tiszteletlen, amit sokan nem szeretnek, sem romák sem magyarok, sem pedig a városban lévő más nemzetiségek... Nem sokan szeretik a tiszteletlen embereket tisztelt Hölgyem, Asszonyom! / :) /”
  • 42. Borcsa 2008. október 25. 14:44
    „Egyelőre sem mellette, sem ellene nem foglalok állást. Azonban megkérdezném az ellenzőket, hogy amikor mostanság sétálnak a gyerekeikkel az utcán, és úton-útfélen koszorúk tömegét látják, mit mondanak csemetéiknek, azok miért vannak? A koszorúk , amiket a napokban láthatunk, éppúgy az elmúláshoz tartoznak. Azok látványa nem zavaró? Sőt, a Vég utcából ki kellene lakoltatni a 14 év alatti gyerekeket, nehogy fekete ruhás embereket lássanak, amint számukra ismeretlen virágos valamiket visznek egy szintén számukra ismeretlen helyre!”
  • 41. Kuci 2008. október 24. 22:25
    „T. Kolompár Istvánka !

    Rajtam kívűl még vannak sokan , csak a szavaidal élve . " Nem pisálnak széllelszembe " . s örülök , hogy használod a klaviatúrát . Ez is jelzi van élet a FALU-ban . S lehet szelektíven olvasól mert van pozitív véleményem is , de legalább olvasol . Most mint látszik most már hozzá is szólsz , ami helyes . Még több olvasónak kellene hozzá szólni írni, hátha megértenék azok is akinek kellene ! Köszönöm kérdésed .”
  • 40. szentesi 2008. október 24. 18:59
    „Most az jobb, hogy Szentesen pl. a kórházzal szemben van egy temetkezési vállalkozó? Amúgy meg nem mindegy... az ovisokat nem hinném, hogy túlságosan érdekli, hogy mi van az ovi mellett... Mert ha még játékboltot nyitnának... na abból lenne igazán gubanc. Le se lehetne kaparni a kirakatról őket! :)”
  • 39. Kolompár Istvánka 2008. október 23. 16:37
    „Ki ez a "Kuci"? Ha valaki tudja írja már le! Nagyon csak a "szart" látja meg mindenben... Ilyen reménytelenül hogy hogy élsz még mi?”
  • 38. haligali 2008. október 22. 18:49
    „Sajnos amíg ilyen kormányunk (idézem:"hazudtunk reggeltöl estig") és ilyen hazudozó semmirekellö városvezetésünk van, addig ne is csodálkozzunk azon, ha a vállkozó az üzlet létrejötte után halottakat is fog ott "hüteni" ;-) Akkor aztán lehet demonstrálni, reggeltöl estig...hehehe”
  • 37. Tibet 2008. október 22. 18:14
    „Tehát ha betartják a saját maguk által megadott szabályokat, koporsókat a kirakatból ne lássanak, ne napközben szállítsák a gyerekek szeme láttára a koporsókat és nem lesz hűtőkamrájuk(most az vehető ki a cikkből), egy hagyományos iroda ellen szerintem senkinek nem volt és nem lesz komolyabb ellenvetése. Szerintem ők is és mi is elég kompromisszumkészek voltunk az elejétől kezdve, csak kb 1 hónapot elkéstek a tájékoztatással.”
  • 36. Tibet 2008. október 22. 18:11
    „Szerencsére az írígység nagyon távol áll tőlem, akik ismernek azok tudják. Szerencsére nem szorulok rá egyetlen temetkezési vállalatnak a hasznára sem, soha nem is szorultam rá, és ezután sem tervezem. - de nem hinném, hogy mentegetőznöm kellene, mert semmi olyat nem tettem, amit Te nem tettél volna meg, ha a Te gyerekedről lenne szó. A másik 100 szülő is pont ezért írta alá, talán 1 kivétellel, az pedig lehet, hogy csak azért nem írta alá, mert beteg volt a gyereke abban az időszakban és nem járt oviba.

    Én tájékozódtam akkor is, de mivel több információt senkitől sem lehetett tudni, mert hetekig nem adtak ki semmit, miután már régen megkötötték a szerződést és lehetett tudni, hogy temetkezési cég vette ki. Az összes infó (3-4 helyről, önkormányzat felöl is!) arról szólt, hogy lesz benn hűtőkamra. Lehet, hogy lett is volna, ha a szülők nem háborodnak fel ezen. Tőlem 1 saroknyira azt csinálnak az ovitól, amit csak akarnak, de addig amíg az óvoda bejáróját használják halottak szállításához, addig igenis van beleszólásom és a többi szülőnek is.

    Az, hogy a mai újságcikkben leírta Lászlóffy Úr azt, hogy hajlanak a kompromisszumra, nagyon díjazom. Mi is hajlunk rá, és szerintem ha csupán a koporsókról lett volna szó a legelejétől kezdve, akkor senkinek semmi kivetnivalója nem lett volna a cég megnyitásával kapcsolatban. Én kimondottam amiatt nem örültem annak, hogy az ovi mellé települtek, mert nem akartam, hogy miközben a gyerekemért megyek az oviba, mellettünk halottakat vigyenek a járdán. Valahogy nem vágyom ilyen környezetre.

    Ha ezt a bérléskor (hetekkel ezelőtt) tisztázzák a Lászlóffy Úrék az óvoda vezetőséggel, hogy csak bemutató termük lesz (kimondott iroda) és nem arról tájékoztatnak minket minden oldalról, hogy egyéb szolgáltatásuk is lesz (hűtőkamra), akkor szerintem senkinek nem lett volna kivetnivalója az üzlettel kapcsolatban.

    Az önkormányzat is kb 3 héttel az aláírások után lépett és hívta össze a két félt a tájékoztatásra. HA ELŐBB TÁJÉKOZTATTAK VOLNA, EZ AZ EGÉSZ ÚJSÁGCIKK NEM LENNE, mert nem lenne téma, mert senkinek komolyabb ellenvetése nem lett volna az irodával kapcsolatban (max. a konkurenciák, de ez már az Ő bajuk).
    Amint a vállalkozóhoz eljutott a hír, hogy az óvodában a szülők felháborodtak és aláírást gyűjtenek, azonnal lépniük kellett volna és önállóan felvenni a kapcsolatot az óvoda-vezetéssel és megmondani, hogy halottasház, hűtőkamra stb nincs a terveikben.

    Szerintem halottasházat senki sem kíván a szomszédságába, bár lehet, hogy Te kivétel vagy és Te direkt élveznéd a látványt.”
  • 35. Fiftytwo 2008. október 22. 17:37
    „TibeT!
    Mi közöd neked ahhoz, hogy az óvoda melleti épületben mi lesz, ha arra az önkormányzat kiadja az engedélyt, vagy te átmész a szomszédodba is és beleszólsz abba , hogy a szomszédaid hogyan csinálják ? - agyilag vetekszel a "négy manccsal". - S az ok is az , ami náluk. Üzleti féltékenység.
    Nem az a baj hogy a cikket nem tudod elolvasni és még azután is hülyeségeket írsz, hanem mielőtt tájékozódsz már aláírsz hülyeségeket, mert összekvered a demokráciát a demagógiával. Azt hiszed azért mert demokrácia van minden ellen tíltakozhatsz az ellen is amihet semmi közöd. Vagy van ? Egyszerűen irígyek vagytok és persze "nem is okosak" !”
  • 34. Tibet 2008. október 22. 17:14
    „Fiftytwo !

    Igenis "tudzsok" olvasni.

    Én nem ehhez az újságcikkhez írtam le a véleményemet. Ez az újságcikk még készülőben sem volt, amikor az aláírás gyűjtés történt. Az újság még csak hírből sem hallott akkor a témáról... Amikor a szülők aláírták a tiltakozásukat, akkor a hírekre alapoztunk... Én nem vagyok hülye, meg tudom különböztetni a hűtőkamrát az irodától!

    Pont azt írtam le, ha tudnál olvasni, hogy NEM TÁJÉKOZTATTAK MINKET SZÜLŐKET, és emiatt történt egy félreértés. Én nem az újságcikk szavait idézgettem, tudok olvasni. Én csak tényszerűen leírtam azt, hogy mivel egy rohadt papírt nem voltak adni a valós tényekről, elképzeléseikről, hogy ott pontosan konkrétan egy iroda lesz-e vagy hűtőkamra is, ezért indult el az aláírásgyűjtés, mert az első híreink szerint HŰTŐKAMRÁT IS be akartak tenni oda, mert az hozza a napi pénzt a vállalkozásnak. Napi 3-4 e Ft minimum egy halott tárolása és ha napokig húzódik egy temetés, akkor nem rossz bevétel lesz egyetlen halottból... Mivel ezt csak akkor mondták ki, amikorra már az önkormányzat összehívta a vállalkozót és a szülőket egy tájékoztató beszélgetésre (hetekkel az aláírásgyűjtés után), ezért írtam le, hogy ha korrektül és időben tájékoztatnak a valós helyzetről és nem pedig a szóbeszéd alapján indulnak el a találgatások, akkor sok kellemetlenségtől megkímélhették volna magukat a vállalkozóék. Mint írtam, nem tudom, hogy az eredeti terveik között a hűtőkamra valóban szerepelt-e, de én is és a többi anyuka/apuka is úgy hallotta, hogy igen - ezért döntöttünk amellett, hogy nem kérünk a halottasházi szomszédságból...

    Igenis adják ki az üzlethelyiséget, mert jól jön a bevétel a városnak. Eddig több, mint 100 e Ft-ot hozott az előző bérlő által havonta ugyanez az üzlethelyiség, amit most hatvanakármennyiért kiadnak.”
  • 33. haligali 2008. október 22. 15:52
    „Idézem a rövidlátó és rövidgondolkodású hozzázólóknak a fenti szövegböl:
    "Augusztus elseje óta bérli az önkormányzati üzlethelyiséget a Lászlóffy Bt. A cég tulajdonosa lapunk érdeklődésére elmondta, megérti a szülők aggodalmát, de szerinte a gyászolók látványa nem okozna sérelmet a piciknek. Törekednek arra, hogy működésük ne legyen szembetűnő az ovisok számára. A halottak kezelését és tárolását nem itt fogják megoldani, a bemutatókoporsókat éjszaka fogják odaszállítani, és egyébként sem lehet majd belátni az üzletbe. Lászlóffy Róbert hangsúlyozta, ők hajlanak a kompromisszumra, azt szeretnék, hogy béke legyen a felek között. Kihátrálni azért sem tudnak, mert már jelentős összeget beruháztak az üzlet kialakításába."

    Tehát ezek az emberek minden kompromisszumra képesek, hát nem látják ezt be a tisztelt ellenzök??????? Tessék már magyarul olvasni és ne a k....a pletykákra hallgassanak, hogy ez lesz meg az lesz ebben a´z üzletben, valószinü, hogy majd fel akarják támasztani a halottakat meg együtt akarnak az óvodásokkal sétálni menni, még talán el is adják öket valamelyik jó hentesüzletben ;-) Na itt az új pletyka. Tessék terjeszteni ;-)”
  • 32. haligali 2008. október 22. 15:39
    „Na mégegyszer szeretnék ide írni, mert látom, hogy egy ilyen pitiáner téma, milyen nagy port tud ebben a kis faluban kavarni. Igazat adok az 52-esnek valamint az optimistának és nagyon sajnálom a buta, esztelen érveik mellett kalapáló hozzáírogatókat, de sajnos ez a pici 750 ezer forintos bevétel is már sokat segít a városnak! A gyerekeket nem érdekli a hülye temetkezési vállalat, hanem magukat kedves anyukák és apukák, a jó csongrádi szokásnak megfelelöen az büzlik, hogy valaki a hullákból pénzt csinál, vagy netán meg is gazdagszik. A komcsi világban se érdekelt minket, hogy a pék mellett a büdösbolt volt, valamint patkányok szaladgáltak a föutcai fagyis kertjében. Ez a túlbuzgó aláírásgyüjtés csak arra jó, hogy legyen valami forgalma a délvilágos online-magazinnak´. Nem tudom hányan szólnak hozzá az érdekes témájú,valamint kultúrális értékekkel foglalkozó cikkekhez??? De azért egy kib....tt temetkezési vállakozó, mert szeretne 3 embernek munkát adni, valamint adót a városnak fizetni, néhány dilettáns, buta, begyöpesedett semmiheznemértö ember miatt nem üzheti az iparát!!!! Kéremszépen ilyen mélyre süllyedtünk? Egy gyerek 11 éves koráig nem döntésképes (orvosilag bizonyított)!!! Tehát ne kenjék már a szülök rá a gyerekre, hogy a halál meg egyéb szülök által kiagyalt hülyeségek befolyásolnák a szellemi képességet meg sokkolják stb...Itt egyértelmüen Önökkel van a gond kedves aláírásgyüjtögetök....!!!!”
  • 31. optimista 2008. október 22. 14:37
    „Tárgyilagosan megközelítve.
    Most, hogy bokros "meghódítja a mars-ot" nagy szüksége lesz a városnak erre a 750eFt-ra is, ill. arra a majdani megtakarításra is amit a bérköltségeken megspórolhat (az esetlegesen megfogyatkozó ovisokat kevesebb munkaerővel is elegendő felügyelni). Jobb esetben a fölöslegessé váló dadákat, óvónőket el lehetne helyezni a kibővülő óvodákban, de most rosszabb eset van (gazdasági válság, helyi válság stb.), így valószínű, hogy a gyarapodó (elvándorolt ovisokkal) óvodák bevállalják a nagyobb létszámú gyermekfelügyeletet is némi béremelésért (az infláció mértékét meg nem haladó mértékű) cserében.”
  • 30. Fiftytwo 2008. október 22. 13:18
    „Kedves Tibet !
    Nem tudom hol élsz, de ha tudzs magyarul olvasni akkor pillanatok alatt meggyöződhetnél arról, hogy más egy temetkezési vállalat ügyfélirodája, más egy hűtőkamra, más egy hamvasztóhely, más egy hullaraktár... ennyi butaságot...
    Hogy a korábbi példánál maradjak, más a húsbolt és más a vágóhíd !
    Amit írtál , azzal a saját magadról állítotál ki szegénységi bizonyítványt! Mint a többi ügybuzgó..”
  • 29. Beth_ 2008. október 22. 13:04
    „a 4 éves gyerek agya még nem tudja feldolgozni a halál gondolatát!”
48 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrádi tolvajt fogtak Félegyházán

Csongrád - Eddig tizenegyszer büntették meg azt a csongrádi férfit, akit pénteken kommandósok fogtak… Tovább olvasom