Délmagyar logó

2018. 08. 21. kedd - Sámuel, Hajna 20°C | 33°C Még több cikk.

Nyolc ember kap munkát a szövetkezetben

Tavaly óta a Csongrádi Homokföveny Idegenforgalmi Szociális Szövetkezet üzemelteti a Körös-toroki üdülőterületet, januárban a belvárosi vendégházakat is megkapják. Erről még a decemberi képviselő-testületi ülésen volt szó.


A szövetkezetről, amelyet az önkormányzat alapított, lapunk többször írt. Ősszel két munkavállalót vettek fel, akik heti 40 órában recepciós és takarító feladatokat kaptak, tudták meg a városatyák. Jelenleg a kempingben álló faházak felújítása zajlik, ezt legkésőbb április végéig be kell fejezni.

A történelmi városrészben lévő 11 vendégház tavaly még a szintén városi tulajdonú közmű kft. kezelésében állt, de az ülésen Bedő Tamás polgármester azt mondta, célszerűnek látták, ha minden szálláshely egy kézben van.

Azzal, hogy jó öltet-e elvenni a cégtől egy eredményes ágazatot, azért nem mindenki értett egyet.

– Nem a szövetkezet ellen vagyok, de nem értem, miért támogatja a kft. azt, hogy elkerül tőlük a tevékenység – fejezte ki az kétségeit Gyovai Gáspár. A polgármester szerint bár az ágazatból valóban évi egymillió forint körüli nyereség keletkezett, de az átalakítás akkor is indokolt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két házból áll Csongrád legújabb utcája

Két házból áll Csongrád legújabb utcája
Aranyágnak nevezték el a lakók az utcát. Tovább olvasom