Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Öngól - nyertek a fák

Csongrád - Mégsem a strandon épül strandfocipálya Csongrádon. Az 1200 négyzetméteres „homokozó" kialakítására 2,2 millió forintot nyert az önkormányzat, de a beruházás helyszínét módosítani kell, mégpedig természetvédelmi okokból. A Dob utcai fürdő népkertnek nevezett, ligetes része ugyanis helyi védettséget élvez - évek óta.
Öngólt lőtt a csongrádi önkormányzat egy strandfocipálya ügyében. Mint arról beszámoltunk, a város pályázatot nyújtott be egy strandfocira és röplabdázásra is alkalmas homokos pálya kialakítására. Eredetileg a Holt-Tisza-parti sporttelepet jelölték meg a beruházás helyszíneként, de az önkormányzati bizottságok javaslatára a képviselő-testület úgy foglalt állást, hogy a fürdő eddig kihasználatlan részén lenne a legjobb helyen az 1200 négyzetméteres, körbekerített homokföveny.

A helyszínválasztás kapcsán felmerült, hogy ezzel a pályaépítéssel jelentősen csökkenhet a Dob utcai létesítmény zöldfelülete, különösen akkor, ha később teljes egészében megvalósul a hosszú idő óta napirenden lévő fürdőfejlesztés. Az aggódóknak akkor azzal válaszoltak, hogy a kivágott fák helyett újakat ültetnek, az eddig rendezetlen hátsó rész pedig legalább funkcióhoz jut. A pályázat időközben nyert: a 2,2 milliós támogatás mellé egymillió forint önrészt kell letennie az önkormányzatnak.

– Egyesületünknek a környékbeli lakosok jelezték, hogy nem szeretnének ilyen pályát a szomszédságukban – mondta lapunknak Deák József, a helyi környezetvédők vezetője. – A por és a zaj miatt aggódnak, különösen azért, mert ahhoz, hogy megépüljön a pálya, jó néhány fát ki kellene vágni a fürdő ligetes részén – tette hozzá. A népkertnek nevezett terület a városközpont három nagy zöldfelületének egyike, és így az 1999-ben megalkotott helyi környezetvédelmi rendelet szerint kiemelt védettséget élvez. Sőt a rendezési terv is helyi védelemre javasolt zöldterületként szerepelteti. Mindez azonban csak az építés előkészítése során derült ki a városházán, ahol egy újabb kört futnának pályaügyben.

Helyet keresnek

A csongrádi képviselő-testület pénteken újfent dönthet, hová is épüljön a nagy „homokozó", amit a pályázat nyertesének 3 éven keresztül kell fenntartania. Előkerült az eredeti elképzelés, miszerint a sporttelep hátsó, jelenleg elhanyagolt része lenne a legalkalmasabb helyszín. Ott sem adott minden körülmény, hiszen a pottyantós vécék korszerűsítésre szorulnak. Utóbbit pályázati forrásból oldaná meg a város – legalábbis ezt nyilatkozta novemberben lapunknak a polgármester. Korábban szóba került a Körös-torok is, de ott egy nagyobb árhullám tönkreteheti az egész fejlesztést.

Olvasóink írták

  • 5. keletaru 2009. február 05. 13:36
    „T. LocalPt.!

    Válaszom kac kac kac kac .......... hideg , hideg , hideg ( népi játék szavaival élve ) Üdv Kuci”
  • 4. hank 2009. február 02. 00:41
    „Sziasztok!

    Körös-torok és a mentett oldal lenne a legalkalmasabb. Még mindig jobb, mint a talán már 800 Ft-os parkolódíj a térdig érő sárban (eső esetén).
    Szóval valahol a szennyvízvíztelepnél lehetne.

    De miért ilyen különleges egy strandröplapda pálya?
    Kell háló, meg homok (ami az ártérben a homokfövenyen van rengeteg). Ha felszántják rendesen reggelente akkor nem rossz az. Tudom leegszerűsítem a dolgot, de mi az ami kell még végül is?

    Hank”
  • 3. LocalPt 2009. február 01. 11:09
    „Tisztelt Keletáru!

    Tiszteletlen, rendetlen, ostoba viselkedéssel bíró nőszemély ez a Keletáru! Egy öregedő kor felé haladó asszony, akinek más dolga sincs mint, hogy szeretett Városát ócsárolja! Ott belül szereti ő a városát, mindég vissza húzza a szíve, meg aztán tudja is merre kell hazajönni, egy egy vidéki, vagy esetleg külföldi kiruccanásáról!
    Higgye el Kuci egyre közelebb vagyok Önhöz! Csak nézze figyelmesen a beírásaimat, Keresse keresse, hisz bárhol előfordulhat... Aztán csak szépen reagáljon. Én segíteni fogok Önnek... tiszteletet fog tanulni.
    Tudja első második óra Tisztelet óra. Dupla tisztelet!!! (egy a városának egy a nekem)”
  • 2. vdsag 2009. január 28. 14:51
    „Helló Én régóta olvasom a Csongráddal kapcsolatos hozzászólásokat!Én sokmindenben egyet értek veled keletaru, de kérlekszépen hagyd már rá ezt a FALU-zást mert ez nagyon unalmas már.köszi üdv.”
  • 1. keletaru 2009. január 27. 16:24
    „Fenti írásban olvasható a " komoly" munka ! Tessék , mit , hova , melyik gombot is , akkor most nem jó , mit csinál a balkéz , nem tudja a jobb ? Mindegy , de jók vagyunk ......... ! Még le is közlik ,... ekkora böszmeséget . Mi hálátlan fórumozók meg nem toleráljuk a " komoly " munkát ! Arra meg főkép kiváncsi lennék ha bezárják az uszit ,hogy pályáznak majd . Mert ésszerű lesz a válasz ,miért pályázunk ha a mostanit sem bírjuk fenttartani !? Az is érdekes ,a rendezési terv engedi ezeket a " szép FALU-képet " emelő áruházakat ide építeni . Más településen vagányabbak ,mert nem engednek ilyen aliminium bodékat építeni , van izlésük . Itt ( Csongrád FALU ) csak a lakosságnak kell a FALU-képre vigyázni , mikor építkezik . RÖHEJ . Üdv Kuci
    Ui.: Ez csak egy magán vélemény nem kell vele egyet érteni !
    Nem baj odabent rendben van minden , listások .....mi !?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nadrágszíjbüdzsé jöhet Csongrád városában is

Csongrád - Minden eddiginél szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat Csongrádon. A város 2009-es… Tovább olvasom