Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Összkomfortos csongrádi horgásztanya épült

Újabb faházat építtetett a csongrádi horgászegyesület. A festői Holt-Tisza partján álló épület összkomfortos, tizennégyen lakhatnak benne egyszerre. Az egyesületnél úgy gondolkodtak, ha tényleg csak a szálláshely hiánya gátolja a horgászturizmus fölvirágoztatását, el kell hárítani az akadályt. A most kezdődő ragadozóhalas szezonra már vendégeket várnak.
Gyapjas Mihály a Holt-Tiszánál. Az őszi szezonra már várják a vendégeket. Fotó: Bálint Gyula György
Nyáron nem sokat hallattak magukról a horgászok. Gyapjas Mihály, a több mint ezer főt számláló egyesület elnöke azt mondja, július végétől augusztus 20-áig igen sok a rendezvény, ebben az időben a szálláshelyek is foglaltak, ezért elő- és utószezonban célszerűbb megrendezni a horgásztalálkozókat és -versenyeket. Ám az egyesület tett is azért, hogy a helybeli horgászvizek révén növekedjen Csongrád idegenforgalma. A Kisrétben, a festői Holt-Tisza partján, a György-víznél lévő horgásztanyához tavaly kezdtek hozzá, és a második ház most lett kész. A bázis kialakításának gondolata már 2001-ben felvetődött, s ehhez az önkormányzattól ezer négyzetméteres telket kaptak, örökös használatra.

A horgászok sok munkával járultak hozzá a sikerhez: elkészítették mindkét ház betonalapját, de csak az egyiket tudták 2005-ben fölállítani. Most a másodikra is sor kerülhetett. Mindkét faház összkomfortos, van benne fürdőszoba, hideg-meleg víz, a konyha teljesen felszerelt. A házban tizennégyen aludhatnak egyszerre. A tágas udvaron, a sátrakban vagy lakókocsikban még ötvenen. Belátható időn belül egy kis horgászkempinggé válhat a hely.

A horgászok elnöke szerint Csongrádon minden természeti feltétel adott a horgász- és vadászturizmus fölvirágoztatásához. Az itteni vizek halállománya országos viszonylatban is nagyon változatos. Érdemes lenne a bor-, a gyógy- és a horgászturizmust közös nevezőre hozni, akár közös programok szervezésével is – véli Gyapjas Mihály.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábeltévés kiszorítósdi Csongrádon

Szeptember derekától két kábeltelevíziós szolgáltató közül választhatnak a Bökényben és a… Tovább olvasom