Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Palackozott borok Bokrosról

E héten megkezdték a palackozást a Bokrosi Borászati Kft. megújult pincéjében is. A cég sorsa két éve majdnem megpecsételődött, azóta azonban új irányítással, hitelek fölvételével modernizálták a feldolgozást.
Fotó: Tésik Attila
– Sokféle engedély birtokában augusztus 10-én megkezdtük a palackozást Bokroson is – ezzel a hírrel fogadott Bodor István, a kft. ügyvezetője. A csongrádi borünnepen már palackozott vörösboraikkal mutatkoznak be. Megkezdték a szüretre való felkészülést is, a becslések szerint szeptember közepén kezdődhet meg a felvásárlás a bokrosi pincében. Azoktól mindenképp átveszik a termést, akik tavaly is hozzájuk vitték. Ugyanis jelenleg nagyon nehéz jó áron eladni a bort.

Gulyás Ferenc, a Csongrádi Hegyközség elnöke, a kft. egyik résztulajdonosa hosszan sorolta a szőlőtermesztők, a borkészítők siralmas állapotát. A valódi, vagyis szőlőből készített fehérbort nagy tételben 40-50, a vörösbort 75-80 forintnál többért nem lehet eladni. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa felmérése szerint az idei szüretkor egyévi mennyiség az ország pincéiben reked, s ehhez jön hozzá ugyanennyi új bor – ha fölvásárolják. Remélhetően Csongrádon nem marad szőlő a tőkén. A túlkínálatot fokozza a mintegy másfél millió hektoliter műbor, mely alacsony árával fokozza a piaci zavart.
Bodor István, aki minőségpárti, azt mondta: a legfontosabb ennek a vidéknek a népességmegtartó képességét erősíteni. Más munka itt és környékünkön nincs, a szőlőhöz és a zöldséghez itt értenek. Ezért nem szabad arra várni, mikor adnak pénzt a tőkekiszedéshez, hanem azt kell nézni, hogyan lehet nyereségessé tenni a szőlőtermesztést és a borkészítést.

– A bokrosi pince megmentése, a palackozás megkezdése is ezt szolgálja – mondta az ügyvezető. – Jó bort pedig csak minőségi szőlőből lehet csinálni. Tehát ragaszkodjunk ehhez, ha egyelőre alacsony áron is tudjuk csak eladni az egyébként jó borokat, mert hosszú távon ez lesz a kifizetődő. Nem kell versenyezni a 200-250 mázsákat termelő emberekkel, a kitörési pont a külföldi értékesítés. Ehhez nagyon kellene az a környezetvédelmi támogatás, amit az osztrák szőlész megkap, amit évek óta beígértek, de egy fillért nem láttunk belőle. Három fagykáros év után ez fölérne egy vérátömlesztéssel, mert az elmúlt négy évben csak egyszer lélegezhettünk föl egy kicsit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Internetforradalom zajlik Csongrádon

Jelentősen javultak az internet-hozzáférés lehetőségei az elmúlt fél évben Csongrádon és környékén.… Tovább olvasom