Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Papírt merítenek a csongrádi alkotók

Csongrád - Érdekes technikával ismerkedhetnek a csongrádi 25. Plein Air alkotótelep művészei: hatalmas méretű papírokat merítenek.
A hosszú ideje Csongrádon élő festőművész, Balla Attila vezetésével végzett „kísérlet" számos alkotó figyelmét felkeltette. Balla elmondta: svédországi iparművészeti tanulmányai során tette magáévá azt a hozzáállást, mely szerint mielőtt egy művész dolgozni kezd egy anyaggal, meg kell ismernie azt. – Formatervező-grafika szakon tanultam, egy több száz éves papírgyárban mindent megtanítottak nekünk a szitakészítéstől a merítésig.

A papírok kézzel készülnek, a szabadban száradnak. Fotó: DM
A papírok kézzel készülnek, a szabadban száradnak. Fotó: DM

Amikor nagyméretű képeket szerettem volna létrehozni, akkor jutott eszembe: hiszen én elő tudok ilyet állítani – hallottuk tőle. Még Budapesten kézműves-papírműhelyt hozott létre, az eszközök jó része ma is megvan, ezt használják most Csongrádon, a kész hordozókat a szabadban szárítják.

Ő festészetre használja, de meglátása szerint más művészeti ágak céljaira is megfelel. A merített papírt alapul véve egy érdekes projekten dolgozik, ennek a részleteit egyelőre nem árulta el, azt majd csak a Plein Air zárókiállításán láthatják az érdeklődők.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több pénzt szavaztak meg a medencére

Az eredetihez képest több műszaki tartalmat kap a csongrádi fürdő 50 méteres medencéjének felújítása, döntött kedden a képviselő-testület. Tovább olvasom