Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Pénzükre várnak Csongrádon a parlagfűirtó közmunkások

Csongrád - Fizetést még nem, csak előleget kaptak Csongrádon azok a közmunkások, akik júliusban parlagfűirtásra szerződtek az önkormányzattal. A városházán azt mondták: nem nyújtották be időben a munkaszerződéshez szükséges dokumentumaikat.
Bár a szerződések szerint a hónap elején kellett volna megkapniuk munkabérüket a csongrádi parlagfűirtóknak, fizetést még nem, csak előleget kaptak az önkormányzattól. A feladatra, pontosabban 15 közmunkás alkalmazására pályázaton nyert támogatást a város. A kiközvetített álláskeresők júliusban fogtak hozzá a munkához, de augusztusban hiába várták az őket megillető járandóságukat, csalódniuk kellett. A tizenöt foglalkoztatott közül hat ember fel is hagyott a munkával. A városgondnokságtól azt az információt kaptuk, hogy négyüknek munkafegyelmi problémák miatt kellett távoznia, ketten pedig önszántukból léptek ki.

– Július 8-án álltam munkába, és mikor elsején a városházára mentünk, azt mondták, nincs pénze az önkormányzatnak, csak előleget tudnak adni. Én 25 ezer forintot kaptam – árulta el lapunknak a 31 éves Orosz István, aki továbbra is irtja a parlagfüvet. A fiatalember szerint nem igaz, hogy önszántukból távoztak az emberek. Inkább az lehet a háttérben, hogy többen elkeseredésükben felkeresték a jegyzőt, ott szóvá tették a fizetés elmaradását, és ez egyeseknek nem tetszett. Sági Sándor viszont csendben maradt, és dolgozik tovább, annak ellenére, hogy ő még előleget sem kapott, holott július 22-e óta ő is alkalmazásban van.

Orosz István és Sági Sándor– akárcsak társaik – csupán szeptemberben juthat hozzá a munkabérhez. Addig kölcsönökből élnek. Fotó: Bíró Dániel
Orosz István és Sági Sándor– akárcsak társaik – csupán szeptemberben juthat hozzá a munkabérhez. Addig kölcsönökből élnek. Fotó: Bíró Dániel

Mindketten elmondták, kölcsönökből kénytelenek fenntartani magukat, de vannak társaik, akik reggelente guberálással kezdik a napot a szeméttelepen, hogy meglegyen az aznapi betevő. – Nevetséges, hogy megdolgozunk a fizetésünkért, mégis szeptemberig kell várni a pénzünkre – fakadtak ki lapunknak.

– Amit tudtunk, megtettünk – nyilatkozta Berkes István. A csongrádi jegyző szerint az a késedelem oka, hogy a kiközvetített emberek későn hozták be a munkaszerződéshez szükséges dokumentumaikat, ezért az önkormányzat nem tudta időben továbbítani azokat, így az államkincstár sem utalta eddig a foglalkoztatásra nyert támogatást. Mivel a város nem akarta cserbenhagyni a közmunkásokat, saját kasszából megelőlegezte a fizetéseket, illetve azok egy részét. A morállal kapcsolatban hozzátette, többen elhagyták a munkavégzésre kijelölt területet, ezért kellett felmondani nekik. – Felvettük a kapcsolatot az illetékes tárcával, de ott egy kormányrendeletre hivatkozva elutasították a támogatás nyári átutalását. Azt kell mondanom, ott sem a legrugalmasabban álltak hozzá az ügyhöz – fogalmazott Berkes István.

Egyelőre nincs válasz

Az esettel kapcsolatban megkerestük a pályázatot kiíró Szociális és Munkaügyi Minisztériumot, hátha meg tudják mondani, miért kell szeptemberig várni a támogatás átutalására. A szaktárca válaszlevelében azt hangsúlyozta, hogy nem közmunka, hanem közhasznú munka a parlagfűirtás, és így a regionális munkaügyi központhoz tartozik, ott kell érdeklődni erről az ügyről. A minisztérium által megküldött telefonszámot többször hívtuk, de senki sem vette fel.

Olvasóink írták

  • 13. a gipsz 2008. augusztus 19. 22:55
    „A város vezetése és a hivatala, olyan Csongrádon, mint amikor eldugul a toilett.

    Tudják mi marad felül?

    A jobb érzésüek, és az okosabbak már régen nincsenek itt.
    A középszerűek és a közvetlen alattuk lévők most szedik a sátorfájukat.

    Itt maradt az elvtársi, családi, rokoni, konfiguráció. Családias torzsalkodás a köznépnek, mosolygós egyeztetések a háttérben, megegyezés.

    A lapok már rég leosztva.

    Kit is érdekel tehát, néhány pógárocska majdnem minimálbére?
    Esetleg a parlagfű kaszálástól, hamarosan allergiás, kérgeskezű tengődőket.”
  • 12. Kuci 2008. augusztus 17. 17:56
    „Tisztelt Szemlelodo és Cicvarek !

    Önnök úgylátom már jártak a szentesi önkormányzatnál ügyet intézni , mint én is ! Szinte hihetetlen a külömbség ! Pedig csak 12km van közöttünk de a hivatali felfogásban úgy látszik fényévek ! Ez a " JEGYZŐ " tükre .! Ott nem esznek csokit az ügyfél előtt , s nem bírálnak senkit , s mindenki tudja a sorát .!! ( nincs régi haver csak vonal van ) De ebben az évben sokan mentek nyugdíjba , csak az a kérdés a régi szemléletből mi maradt ! ( mert aki annak idején aki eladta a kis-tiszát / serházzug / annak is Csongrádért prourbe díjjat adtak ) Nem mondta azt senki neki , hogy helló kiskomám , hogy is volt !!”
  • 11. szemlelodo 2008. augusztus 17. 03:42
    „A Jegyző Úr jogértelmezésére jellemző,hogy szerinte a címzetes főjegyzői titulus az Neki jár. Bízom benne,hogy köztisztviselői pályáját úgy fejezi be,hogy a felterjesztések ellénére azt soha nem kapja meg,mert érdemtelen rá. Ez is a pénz utáni sóvárgására jellemző,hisz e címhez jelentős summa jár.”
  • 10. cicvarek 2008. augusztus 16. 19:38
    „Emlékezzünk csak, nem ez a Plgármesteri Hivatal, ahonnan Szentesre jártak át gépjármű ügyet intézni a kuncsaftok,mert ott azonal átírták az autót, stb, Csongrádon meg 3 hétre adtak időpontot? Nem innen mennek el a képzett,gyakorlott munkatársak csapatostól, és maradnak, akiket már rég el kellett volna távolítani, munkamoráljuk, modoruk, sokszor szakmai tudásuk miatt? Volt itt valaha, /na 5 éven belül/ felelőségre vonva bárki is bármiért? De ezek csak biztos rosszindulatú megjegyzések, hiszen a jegyző urat már kétszer is felterjesztették címzetes főjegyzői címre az elmúlt években, valószínű nem érdemtelenül...”
  • 9. gordonka 2008. augusztus 16. 14:21
    „A pályázathoz önerő kell.
    A pályázati pénz csak a megvalósulás után jár.
    Az önerőt lehet valós vagy fiktív. Általában az önerő hiányzik ilyenkor bevonnak külső vállalkozásokat vagy munkavállalókat , hogy végezzék el a megvalósítást, vagy a munkát. Ekkor jut eszükbe hogy a pályázati pénzt jó lenne saját hasznunkra fordítani.Valós vagy vélt indokok alapján elérik hogy a vállalkozók vagy a munkavállalók felmondjanak vagy a munkát abbahagyják. Azonnal van indok a szerződés felbontására, sőt még esetleg kötbérigény is felmerül. Persze a munka az valahogy elkészül az ezért járó támogatás felvétele már gyerekjáték. (Bemegyek a számlagyárba és veszek számlát) Ez a pályázati pénzek, és az EU.s támogatások lenyúlása. Persze megmagyarázni mindent meglehet elvégre magyarok vagyunk. én is így csináltam.

    egy volt önkormányzati projektmenedzser eg másik városból.”
  • 8. komcsika 2008. augusztus 15. 22:00
    „A kacska berkes, a saját dolgozójával is évek óta perben áll, bérügyben, természetesen közpénzen, de a saját béréről, jutalmairól, nem mond le. Hivatkozik, szívat, fenyeget, akadályoz, sorvaszt, megfélemlít, acsarog, gáncsol, akadékoskodik, fékez, gátol, bosszút áll, nem felejt, na és néha jópofizik, persze csak annak akinek feltétlenül szükséges.”
  • 7. Anonym 2008. augusztus 15. 15:39
    „Jegyző Ur kicsit sántit amint magyarázkodik!Alkalmazási okirat nélkül a munkavédelmi felügyelőség és az APEH minek minősiti ezt.Az idénymunkásokat /zöld-kékkonyveseket/ az Apeh kommandósokkal fogja közre és büntet!Vagy Önökre ez nem vonatkozik!?”
  • 6. Kuci 2008. augusztus 15. 14:46
    „Érdekes az önkormányzatnál megint nincs felelős ! Hű tükre az országnak . ezt tudják igérgetni . ( felelőségnélkül ) Ja s aki nem megértő az meg a rendszer ellensége ... Szép kis szegénységi bizonyítvány FALU részéről megint . Ennek a pár embernek nem tudták meg előlegezni a fizetését . De ha egy vállakozó késik vagy bárki az adó befizetéssel akkor már nyomják a kamatot . Akkor ezeknek az embereknek is fizesenek kamatot a pénzükre , ne másra mutogassanak állandóan . Szégyen , Grt. az újságíronak ez már valamiről szól ...”
  • 5. izek 2008. augusztus 15. 12:44
    „Érdekes a város. Mi a városon kívül lakunk, kocsit nem használunk, mert nincs, viszont a bringával állítólag annyira koptatjuk a város útjait, hogy évi 70 e Forintot behajtana rajtunk az Önkormányzat, kommunális adó címén. És ha úgy gondolják, akkor visszamenőleg, több évre. Persze ilyen felszólítást nem kapott ám mindenki a környéken! Azt mondom nem lenne itt baj, ha következetes lenne a város vezetése, és ha büntet, akkor mindenkit, aki megérdemli, ha meg jutalmaz, akkor igenis az összesnek adjon, aki jogosult rá.”
  • 4. hank 2008. augusztus 15. 09:43
    „15 főből mindenki késett? Érdekes. Nem hiszem! Amúgy a csongrádi munkaügyi kp telefonszáma a weboldalon rossz. Érdemes a tudakozóból kikeresni és mindegyiket végighívni.”
  • 3. Kolompár Rómeó 2008. augusztus 15. 07:35
    „"A csongrádi jegyző szerint az a késedelem oka, hogy a kiközvetített emberek későn hozták be a munkaszerződéshez szükséges dokumentumaikat, ezért az önkormányzat nem tudta időben továbbítani azokat, így az államkincstár sem utalta eddig a foglalkoztatásra nyert támogatást."

    A jo edes anyadat, azt, te fax!

    Ezek szerint szerzodes nelkul dolgoztak az emberek? Akkor ki is a jogserto? Ki hazudik?
    Vegre elmennek dolgozni, akik tudnak, vagy akarnak is, erre igy szivatjak oket. Legkozelebb meggondoljak.”
  • 2. lenin 2008. augusztus 15. 06:54
    „Gondolom a polgármester meg a jegyző minig pontosan
    megkapja a fizetését.
    A feletlötlen közmunkások meg nem adják le időbe a papirokat.
    Nem baj igy gazdagodnak az uzsorások, mert gondolom
    nem a jegyző adott nekik kölcsönt.”
  • 1. szemlelodo 2008. augusztus 15. 03:41
    „Jegyző Úr az örök megmagyarázó!!!. A kisemberek iránti empátia készsége egyenlő a nullával. Vicsorog ha ha valamiért fizetni kell,pláne,ha valami oknál fogva nem ért egyet az üggyel,ilyenkor úgy tesz mintha a fogát húznák.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrádon két iskola diákjainak ingázniuk kell ebédidőben

Csongrád - Szeptembertől kilométereket ingázhatnak majd az ebédért Csongrád két iskolájának diákjai.… Tovább olvasom