Délmagyar logó

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 17°C Még több cikk.

Pótolta a kivágott fákat Kőrösi

Csongrád - Saját kezűleg vágta ki a kiszáradt facsemetéket Kőrösi Tibor polgármester az Ifjúság és a Hunyadi téren – írtuk tavaly augusztusban.
Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

A város vezetője megunta, hogy a növények elcsúfítják a környezetet, és fűrészt ragadott. Az egyik képviselő viszont feljelentette, mert szerinte – akár jogosan, akár nem – a polgármester sem cselekedhet önkényesen. A rendőrség szerint a kár nulla forint volt, sem bűncselekményt, sem szabálysértést nem állapítottak meg. A kivágott fákat a polgármester a napokban előnevelt hárscsemetékkel pótolta.

– A kivágott fáknál többet, ötöt vásároltam, természetesen én magam fizettem értük. Nem pontosan a kivágottak helyére, hanem a nagy játszótérre ültettem el azért, hogy majd nyaranta árnyékot adjon a gyerekeknek. Remélem, ezúttal senki nem jelent majd fel például tiltott faültetésért – tette hozzá Kőrösi. Azt is hozzátette: darabonként több mint 5600 forintért vette a növényeket, olyat választott, amely minél hamarabb lombosodik. A polgármester abban is bízik, hogy a fácskák nem esnek majd a vandálok áldozatául.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra használható a csongrádi pontonhíd

Csongrádnál december 15-étől február 15-éig, vagy amíg az időjárás megkívánja, komp szállítja a járműveket a Tisza egyik oldaláról a másikra. Tovább olvasom