Délmagyar logó

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 9°C | 24°C Még több cikk.

Róka fogta csuka a csongrádi Egészségváros

Csongrád - 7 milliárdos projektnek indult, ma 3 millió forinton vitáznak – ez a csongrádi Egészségváros mérlege. Az önkormányzat és az ügyvezető egymást okolja az építkezés halogatásáért, de azt mondják: hajlandók tárgyalni.
Hat éve vajúdik a 7 milliárdos csongrádi Egészségváros-projekt, amelyet a belváros mellett szeretne felépíteni a befektető Első Magyar Projektház Kft. A rehabilitációs komplexum, szálloda és élményfürdő megvalósítására Körös-torok Projektház Beruházó, Ingatlanfejlesztő és Szolgáltató Kft. néven még 2005-ben kötött szindikátusi szerződést és alapított céget a vállalkozás és az önkormányzat. A város akkoriban vállalta, hogy közművesíti, illetve belterületté minősíti a korábban szántó, ma már rét megnevezésű területet. Később az önkormányzat 16 millió forintért eladta az ingatlant az ötletgazdának.

Megoldás a 3 millióra

„Ha az egyetlen problémája a testületnek az, hogy az áfa összegét nem fizettem be, talán áthidaló megoldás lehet, ha a Körös-toroki Napok idei parkolási díjának bevételéből (ami tudtommal naponta és személygépkocsinként ezer forint volt) rendezi azt az önkormányzat. Ugyanis azon a területen parkoltatták a gépkocsik többségét, s szedték a parkolási díjat, amely jelenleg teljes egészében a tulajdonomban és a nevemen van" – írja nyílt levelében a csongradihirek.hu oldalon Hideg Ferencné.

Az interneten nyilvánosságra hozták a belső ellenőri vizsgálat eredményét. Eszerint az ügylet idején a hivatalban nem volt egyetértés, hogy az adás-vétel az áfa hatálya alá tartozik-e vagy sem. A vevő részére mentes számlát állítottak ki. A 3,2 millió forintos áfát később a város fizette be. Az összeg most a viták egyik forrása.

A belső ellenőr novemberben arra a következtetésre jutott, hogy Bedő Tamás korábbi polgármester hibázott, amiért nem fizettette meg az áfát. Az is világossá vált, hogy – mert ilyen tervek is voltak – a város visszavásárlási szándékai akadályba ütköznek, ugyanis az ingatlanra 2011 februárjában a tulajdonos 50, később 100 millió forint jelzálogjogot jegyeztetett be.

– Miért olyan sürgős a terület megvásárlása, mit akarunk ott? – tette föl a legutóbbi képviselőtestületi ülésen a kérdést Kiss Péter (MSZP). – Nem vágunk el semmilyen lehetőséget, tárgyalunk az ügyvezetővel – fogalmazott Kőrösi Tibor polgármester.

– Róka fogta csuka – jellemezte a helyzetet Hideg Ferencné projektgazda. – Amikor magánszemélyként megvettem a területet, már életben volt az a földtörvény, amely megtiltja a művelésből való kivonást. Akkor is és 2011 elején is szóba került, hogy az önkormányzat kéri a belterületté minősítést, ennek a költségét, az 50 millió forintot a társaságunk kifizetné. Úgy vélem, a tárgyalások nem miattam akadtak el, a folytatásra kész vagyok. Nem mondok le a tervről, hogy valaha felépül az Egészségváros, ahol már eddigre lehetne 150 munkahely.

Olvasóink írták

  • 8. vidékipolgár 2011. november 23. 19:54
    „Nem merek semmilyen új projekt létrejöttére gondolni sem különösen amiben medence és uszoda szerepel Csongrád vonatkozásában. Valahogy ez olyan nonszensz mint a hazai politikában egy kormány amely adót csökkent, biztonságot teremt, védi a vállalkozót, minimálbért emel...stb.
    A termálvíz adta komparatív előnyökkel nem is számoltunk de észre kell vennünk, hogy mások eddig már kettőt is fúrtak a homok közepére tehát ezt nem, hogy illene kihasználni, hanem már le is köröztek minket.
    Sőtt néhány éve az utcára kellett vonuljunk, hogy gyermekeinknek biztosítsuk a vízisportolás lehetőségét és az úszásoktatást. Sok sok uszodában megfordulok a vízisport kapcsán ahonnan "fiaink-lányaink" legtöbbször figyelemreméltó eredménnyel jönnek haza, de ilyen tré lóúsztató uszodát és ilyen magas belépődíjat nem tudnék mondani a környéken sehol sem. Egyszóval katasztrófális. Sajnos a vesztesek nyugalmával írom e sorokat.”
  • 7. keletaru 2011. november 23. 16:10
    „Igen ez a település csak "1" kitűnő lehetőség , a többi meg megszenvedi ! Üdv Kuci

    Balotteli , olyan messzire elmegy a jel ???? Vagy posta galambot használsz mert itt van az is ámmmm . Komám .”
  • 6. Buczko 2011. november 23. 08:31
    „Bocs, rossz az előző link. A lényeg, hogy Kiskunhalas is megunta a 2005 óta tartó hitegetést. A két projekt kísértetiesen hasonlított egymásra, szinte csak a neveket cserélték ki benne. Közös pont: egyikből se lett semmi. Másik közös pont: az ügyvezető hölgy személye. Lehet, hogy az országban van még néhány ilyen-olyan Projektház Kft.-je, megérne egy kis kutakodást.”
  • 5. Buczko 2011. november 22. 19:16
    „http://testuleti.halaspgh.extra.hu/napirendek/018.pdf”
  • 4. Norbi56 2011. november 22. 17:46
    „AVEX, Gumifeldolgozó, Látvány- és élményfürdő, Körös-torok, Sportszálló, ... Egészségváros, ... Termál, stb...egyetértek balotellivel !”
  • 3. hajdan61 2011. november 22. 08:10
    „Szerintem mshol is fel lehetne építeni az egészségvárost, a hölgy meg ültessen bele kukoricát. Ez is jó megoldás.”
  • 2. Balotelli 2011. november 22. 00:14
    „A csongrádi "Egészségváros-projekt"egy humbuk. Nem baj.......nem az első.”
  • 1. hlajos58 2011. november 21. 12:51
    „Tisztelt Hidegné!
    A tízmilliárdos kunhalasi Csikpe Egészségparkal mi a helyzet? Ott ki akadályozza a munkát?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vállalkozóra bíznák a közétkeztetést Csongrádon

Csongrád - Vállalkozóval építtetne a közétkeztetés számára új konyhát a csongrádi önkormányzat.… Tovább olvasom