Délmagyar logó

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -3°C | 4°C Még több cikk.

Szeptember végére elkészül a játszótér

Csanytelek – Néhány éve még egy romos épület volt azon a telken, ahová a játszóteret megálmodtuk. Az ingatlant hosszas ügyintézés után 2012-ben önkormányzati költségvetés terhére megvásároltuk, tavaly a közhasznú munkások elkészítették a főutca felőli kerítést - Forgó Henrik.
Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

– Ezt követően az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap falumegújítási és fejlesztési célkitűzésének megfelelően elindultunk egy pályázaton – mondta el Csanytelek polgármestere, Forgó Henrik. A szülők részéről régi és jogos igény egy játszótér, ilyen létesítmény eddig nem volt a faluban, ezért a 4,4 millió forintos fejlesztést különösen nagy öröm és figyelem övezi, tudtuk meg. A Kossuth utcai, óvoda melletti játszótér területét éjszakára zárják majd, és kamerával védik az értékes eszközöket. – A pályázatban játszótéri eszközök vásárlása szerepel, a tervezést önkormányzati pénzből készíttettük. Összesen 12 játékot, 3 padot, 5 kerti asztalt paddal és 3 szemétgyűjtőt helyezünk ki. A feladaton a  beszállító műszaki irányításával közhasznú munkások dolgoznak. A héten megérkezik a még hiányzó 20 méteres drótkötélpálya és egy forgóhinta – hallottuk. A hivatalos átadást a hónap végére tervezik.

A falubelieknek régi vágya teljesül a játszótér építésével. Fotó: Forgó Henrik
A falubelieknek régi vágya teljesül a játszótér építésével.
Fotó: Forgó Henrik

Olvasóink írták

  • 2. óvónő 2013. szeptember 16. 07:44
    „Gratulálunk. A mi óvodánké már elkészült egy másik pályázatból. Imádják a gyerekek, főleg a drótkötélpálya a legkedvesebb, de az őrtorony és a Noé bárkája is mindig foglalt.”
  • 1. tocen 2013. szeptember 03. 11:04
    „Aha jó pénzért!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Évnyitók Csongrádon

De nehéz az iskolatáska - szállt a dal a csongrádi Ének Zene Általános Iskola udvarán a tanévnyitó ünnepségen. Tovább olvasom