Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Teleltetik a csongrádi fahidat

Csongrád - Szétszedték és félreállították a csongrádi fahidat, tegnap délután óta komp közlekedik a révnél. Lehet, hogy az 51 éves monstrum téli pihenője a szokásosnál tovább tart majd, mert az átkelőhely üzemeltetői jövőre megvárják, hogy a Kiskörénél felhalmozódó uszadékot leengedjék, nehogy megint kárt tegyen a szerkezetben.
Tizenhat révész szorgoskodott tegnap a csongrádi tiszai átkelőnél, hogy még sötétedés előtt félreállíthassák a rév fölött átnyúló fahíd mozgatható elemeit. Amíg a csapat egyik fele a pontonok tövében szerelte szét a szerkezetet, a többiek a meder mélyére süllyesztett két vasmacskát emelték ki a vízből. Az elbontott hidat a csépai oldalra vontatták, és oda kötötték ki. Megtudtuk: a téli szünetben csak kisebb javításokat végeznek a szerkezeten, elsősorban a tavaszi uszadékfeltorlódás okozta károk helyreállítása, a kötelek és csörlők cseréje lesz napirenden.

Az eddigi gyakorlattal ellentétben nem március idusán, hanem lehet, hogy kicsit később fogják összeszerelni a fahidat. Addig – napkeltétől napnyugtáig – komp közlekedik a révnél. A hídüzem visszaállításának pontos időpontját Varga Dénes, az átkelőhelyet üzemeltető Deviskomp Kft. ügyvezetője sem tudta megmondani, az ugyanis a kiskörei duzzasztó működésétől függ. Mivel idén márciusban sok gondot okozott a fahídnál megrekedt uszadék, úgy döntöttek a révészek, hogy 2009-ben megvárják, hogy leeresszék a vízlépcsőnél felhalmozódott fa- és hulladékkupacokat, nehogy azok a szerkezetben tegyenek kárt.

Tizenhat révész szorgoskodott tegnap, hogy még sötétedés előtt félreállíthassák a csongrádi fahidat. A szerző felvétele
Tizenhat révész szorgoskodott tegnap, hogy még sötétedés előtt félreállíthassák a csongrádi fahidat.
A szerző felvétele

Egyébként mozgalmas év vár a csongrádi fahídra: jövőre építik ki – mintegy 37 millió forintból – a Tisza bal partján elterülő Nagyrétben azt a gyalogtúra útvonalat, amelytől a helyi idegenforgalom fellendülését remélik a folyóparti városban. Ennek a természeti és régészeti értékekben gazdag területnek kapuja a maga nemében páratlan pontonhíd, így nem véletlen, hogy idén az is felmerült: díszkivilágítással kellene ellátni az átkelőt. Az ötletgazda, Murányi László önkormányzati képviselő bízik benne, hogy a civilek helyi összefogásával jövőre sikerül fényárt kölcsönözni a nyári estéken éppen csak megvilágított révnek.

Olvasóink írták

  • 11. LocalPt 2008. december 20. 16:48
    „Jól van tisztelt asszonyom!”
  • 10. keletaru 2008. december 19. 09:06
    „T LocalPt!

    Az legyen már ez én magánügyem , mert az nem köz ügy ! Üdv Kuci”
  • 9. Sziti 2008. december 18. 15:58
    „Olyan mint ha a törvényeket, rendeleteket nem is emberek hoznák.”
  • 8. LocalPt 2008. december 18. 15:07
    „Tisztelt Kuci!

    Az utolsó mondatában jelezte, hogy meg szokta mutatni... Megkérdezhetem, kikre gondolt, és mikor jönnek?

    Köszönöm!”
  • 7. keletaru 2008. december 18. 07:11
    „Tisztelt Sziti !

    Amit Őn ír itt az utópia , mikor kijelenti a képviselőink olvassák a Fórumot ( lehet egy kető volt már példa rá mikor válaszoltak ) Volt közötük aki ki jelentette nem is ért ehhez a technikához . Az " összefogásban " a FALU vezetőire gondoltam , akik pénzért megélhetésből vállalják ezt a közfeladatott . Mint láthatuk a testületi üllésen mikor erről volt szó , nyílván volt köztük kivétel is . De mint mondják egy fecske nem csinál nyarat , s pártérdekek előbbre valók mint a választóké ! " civilek helyi összefogásával " erre a mondatra utaltam a pusztán erkölcsből gondolattal .
    Amúgy ilyen jelegű hidból kettő van europában ( ha jól tudom ,legelább is egyszer ezt olvastam )s én megszoktam mindig mutatni , ezt legelább értik miért nézki így úgy . Sőt sokszor mikor jönnek direkt ezen az úton jönnek le vagy el . További lendületett ! Üdv Kuci”
  • 6. izek 2008. december 18. 06:43
    „Szeretem ezt a hidat. Páromnak is az elsők között mutattam meg Csongrádon.
    A fényárról meg csak annyit, hogy a város pénzét nem feltétlenül erre kell költeni. A híd távol esik a "régi városrésztől", a "toroktól", mindentől. Hiába menne arra érdeklődő, az este folyamán nem lenne igazi kiszolgáló, ahol normálisat ehetne, szórakozhatna.
    A megvilágítás sztem elég. Romantikázni nem lehet egyirányú hídon. Vagy csak kapkodva :).”
  • 5. faQtya 2008. december 17. 23:26
    „Sziti!
    Sajnos törvény vagy rendelet (?) van rá, hogy az ilyen hidakat dátum szerint mikor kell elbontani, és mikor lehet újra telepíteni (ha jól tudom, dec. 15 az elbontás napja). Akár 20 Cfok is lehetne egész télen, akkor is csak komp közlekedhet ebben az időszakban - természetesen ha az időjárási és egyéb viszonyok engedik (pl jég, jégzajlás, árvíz).
    fQ”
  • 4. Sziti 2008. december 17. 22:04
    „Tisztelt fórumozók.
    Én nemrég kezdtem el ide firkálni de jónak tartom. Lehet, hogy túl aktív lettem de remélem senkit nem zavar.
    Itt legalább elmondhatja mindenki a véleményét.
    Az lenne jó ha minél többen írnának és nem csak olvasnának. Biztatnék mindenkit, hisz lehet,hogy a mi véleményünk is számít a döntéshozóknál is. Bár nem tudni olvassa-e közülük valaki mert én csak Balogh úrtól olvastam még reagálást aki ugye sajnos nincs a döntéshozók között. Elnézést, hogy ez sem tartozik a cikkhez, De el akartam mondani.”
  • 3. Sziti 2008. december 17. 20:19
    „Kedves Kuci.

    Miröl beszélsz, nem egészen értettem. Mi sikerül, kik nem tudtak összefogni és mit kell nekünk puszta erkölcsből?”
  • 2. keletaru 2008. december 17. 19:35
    „" Murányi László önkormányzati képviselő bízik benne, hogy a civilek helyi összefogásával jövőre sikerül " Ha már Ők nem tudtak össze fogni ! Akkor majd nekünk kell megint , persze puszta erkölcsből .! Üdv Kuci”
  • 1. Sziti 2008. december 17. 19:17
    „Gondolom sok ember életét megnehezíti a híd elbontása. Nem tudom mennyi ideig tart elbontani de most még jó idő van és az időjáráselőrejelzés is megbízható kb. egy hétre. Ha nem lessz tél akkor is el kell bontani?
    Ez nem kritika csak kérdés én nem értek hozzá.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Különös autófeltörés történt Bokroson

Bokros - Egy furcsa hétvégi bűncselekmény borzolja a kedélyeket Bokroson. A rendhagyó autófeltörést… Tovább olvasom