Délmagyar logó

2017. 01. 25. szerda - Pál -4°C | 1°C Még több cikk.

Több ezren buliztak a jubileumi Körös-torokban

A vasárnap esti koncertek a nagyszínpadon ingyenesek voltak, DJ Gulit, az Astoriat és Caramelt is láthatták, hallhatták a fesztiválozók.
– De örülök, hogy ennyien vagytok! Az előző fellépőt csak két Riska-tehén hallgatta, abból is az egyiknek ki volt törve a nyaka – szólt szombaton Ganxsta Zolee a közönséghez a Körös-toroki Napok nagyszínpadán.

Kivételesen nem szerettük volna a szavait szó szerint idézni, a szabad szájú rapper ennél sokkal keresetlenebb stílusban fogalmazott, az őt ismerő és elfogadó rajongókat azonban ez a legkevésbé sem zavarta. A zenész és csapata megalapozta a szombat este hangulatát, a rajongók az idén húszéves együttes első számai közül is hallhattak néhányat. Az idei fesztivál sztárvendége, a Brooklyn Bounce látványos show-val kápráztatta el a közönséget. Korábban megírtuk: őket az eredeti fellépő,
Coolio helyett komoly szervezés után sikerült szerződtetni.

Tűzben égett a Körös-Torok szombat este a Brooklyn Bounce alatt. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA

A vasárnapi zárónapon is számos program várta az érdeklődőket. Színpadra léptek Seres Antal tanítványai, hastánc- és rúdtáncbemutató is volt. A parton ejtőzőket időnként egy-egy sportbemutató, óriásbuborék-fújó zökkentette ki a vasárnap délutáni sziesztából.

Az esti koncertek a nagyszínpadon ingyenesek voltak, DJ Gulit, az Astoriat és Caramelt várták. Kökény Attilát is, ő azonban egy váratlan tévés munka miatt nem tudott Csongrádra menni, helyette Takács Nikolas vállalta a fellépést. A meteorológia nem sok jót jósolt, jégre számítottak, végül csak eső esett, lement a két koncert. Néhányan már nem töltötték Csongrádon az utolsó estét, kiköltöztek az üdülőterületről.

Nagy buli volt! Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA

– Fantasztikus négy nap volt, barátoknál töltöttük. Jövőre is jövök! – mondta a fővárosban élő Fabulya Dóra. – Mi fogyott a legjobban? A hülyeségek. Műtakony, színes paróka, durranós pisztoly, álarc. Gyerek és felnőtt is vásárolta – nevetett az egyik árus, a tíz éve visszajáró orosházi Bagosi Zsolt. Sok kereskedő már délután elkezdett összepakolni, mások a 350 forintos csapolt sör árából egy ötvenest engedtek.

A nagyszínpadon közel 20, a három diszkóban mintegy ötven fellépő, sok ezer ember – ez volt a 25. Körös-toroki Napok néhány számmal kifejezve. A következőre már csak egy évet kell várni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűzben égett a Körös-Torok szombat este a Brooklyn Bounce alatt

Fotóriporter kollégánk hangulatképei gigagalériában a Körös-Toroki Napok szombati estéjéről: épült homoksellő, népszerű a forrónaci, folyt a sör, Brooklyn Bounce felperzselte a színpadot Csongrádon. Tovább olvasom