Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Tovább nőtt a hiány Csongrádon

Komoly gondokkal küszködik a csongrádi önkormányzat, gond lehet a fizetőképességgel – hangzott el a képviselő-testület tegnapi ülésén. A probléma oka: csak részben folytak be a tervezett helyi bevételek. Bár sokan vitatták, hogy előnyös lenne az integráció, az összevont általános iskolák működéséről készült beszámolót végül elfogadták a képviselők.
Murányi László napirend előtti felszólalásával vette kezdetét a nyári szünetet követő első ülés. A képviselő egy sajtóhírre reagálva vetette föl újfent a bokrosi vízlépcső ügyét, azt szorgalmazva, hogy a megyei közgyűlés által támogatott beruházás kérdése kormányzati szinten is visszhangra találjon. Az első féléves pénzügyi mérleg megtárgyalásakor elhangzott, hogy az önkormányzat csak hitelekből tudja kifizetni a munkabéreket, mivel fizetőképességét tekintve komoly gondokkal küszködik a város. Ezt támasztja alá az is, hogy jelenleg elérte a 150 millió forintot a kifizetetlen számlák értéke. A likviditási nehézség egyébként abból ered, hogy az év eleji mutatókhoz képest a tavaszi adóbevallások után negatív irányban módosultak az iparűzési adóból származó bevételei Csongrádnak, s ezért egy 140 milliós űr keletkezett a költségvetésben.

Mivel a működési hiány további növekedését prognosztizálta a városvezetés, egy lapzártánkkor még meg nem szavazott előterjesztésben a hitelkeret 300 millióra történő bővítését javasolta a polgármester. A városgazdasági bizottság felvetette, hogy érdemes lenne felülvizsgálni az önkormányzat által vállalt nem kötelező feladatokat, de ezt az ötletet Murányi László helytelennek tartotta. Papp Gabriella az el nem kezdett fejlesztésekről érdeklődött. Bedő Tamás polgármester ezzel kapcsolatban leszögezte: csak azoknak az elképzeléseknek a megvalósítása csúszik, amelyekre nincs pályázaton nyert pénz. Hozzátette, a csapadékvíz-elvezetés rendbetétele halaszthatatlan, ezért a jövő évi büdzsében ez a feladat mindenképpen szerepel majd. A grémium végül elfogadta a beszámolót, illetve az intézmények kiadásának csökkentésére vonatkozó határozatot.

Az integrált iskolarendszer gazdasági, szakmai és pedagógiai előnyeit vitatták a jobboldali képviselők a téma megtárgyalásakor. Ellenben Kiss Péter úgy foglalt állást, hogy a két évvel ezelőtti összevonás szükséges, de – mint a tapasztalatok mutatják – nem elegendő feltétele volt a zavartalan működésnek, hiszen tavasszal a tovább csökkenő gyereklétszám miatt a Síp utcai iskola 2007-es bezárásáról kellett döntenie a testületnek. Véleményét nem mindenki osztotta, de a többség elfogadta a tájékoztatót.

Hároméves előkészítő munka után tegnap végre szavazásra bocsátották Csongrád településszerkezeti tervét. A testület azzal a feltétellel hagyta jóvá a tervezetet, hogy december 31-éig felülvizsgálják a tanyás területek beépíthetőségéről szóló részt, illetve a csongrádi elkerülő út végleges nyomvonalát meghatározó szabályozási pontokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gombos a partfalépítésről

Idén már látható nyomai lesznek a Vásárhelyi-terv végrehajtásának – ígérte csongrádi… Tovább olvasom