Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Továbbadná, amit tud az idős szerszámkészítő

Csongrád - Két évtizede megoldatlan a szerszámkészítő-szakma utánpótlása, holott bővül a járműipar. Csongrádon a szakma doyenje, Sági Imre újraindítaná a képzést, mert szerinte Kínánál is versenyképesebbek lennénk kreativitásunk miatt.
– Ha valaki fiatal szerszámkészítőt keres, számítson rá, hogy 45–50 éves szakinál ifjabbat nem talál – foglalja össze a szakma jelenlegi állapotát Sági Imre. Családjában felmenői között is sok volt a vasas ember, de ő előbb tanulni akart. A helyi gimnáziumban érettségizett, utána két év műszaki gyakornokság következett. Idővel hidegalakító szaktechnikusi végzettséget is szerzett, de ismereteit legjobban azokon az úgynevezett „fejstanszokon" bővíthette, ameiket havonta egyszer rendeztek meg a fővárosban. Ezeken a fórumokon egyetemi tanárok és rutinos szakik együtt ötleteltek, a megoldásokat pedig mindenki magáévá tette.

A 68 éves csongrádi mesterember 50 éve gyűri a vasat, de szerinte 5 élet sem lenne elég, hogy kitanulja a szerszámkészítés minden csínját-bínját, annyira gyorsan változik az anyagválaszték. Tudniillik utóbbi határoz meg mindent: egy szerszám kigondolásánál roppant lényeges szempont az anyagköltség, az élettartam, mert ezektől lesz versenyképes a termék. – Nálunk sokáig tradíció volt, hogy a szűkös anyagi és tárgyi feltételek miatt kínunkban mindig kitaláljunk valami újat. Ettől lett elismert külföldön
Ha lenne megfelelő utánpótlás szerszámkészítőkből, Kínával is versenybe tudnánk szállni – véli Sági Imre (jobbról). Fotó: Bíró Dániel
Ha lenne megfelelő utánpótlás szerszámkészítőkből, Kínával is versenybe tudnánk szállni – véli Sági Imre (jobbról).
Fotó: Bíró Dániel

a magyar szerszámkészítő- szakma. Ez a hagyomány a képzés középiskolai szintű megszűnésével megszakadt, holott ha lenne megfelelő utánpótlás, Kínával is versenybe tudnánk szállni, hiszen kreativitásunk révén gyorsabban és olcsóbban tudnánk bekapcsolódni az alkatrészek európai gyártásába – magyarázza Sági Imre.

Azt, hogy munka lenne elég, a szerszámkészítő hiányszakmák közé sorolása is bizonyítja. Főleg az ország nyugati felében nagy rá a kereslet, hiszen eddig oda összpontosult a hazai járműipar, de a Mercedes kecskeméti gyárindítása változtatni fog ezen. – A beszállítóknak szükségük lesz eszközökre a tömegtermékek gyártásához, s az ő kiszolgálásukhoz kisebb műhelyek is elegendők. A szakma kiöregedett, ezért jutott eszünkbe, hogy a csongrádi Diana Felnőttképző Szakiskolával együttműködésben szeptembertől beindítsuk a képzést 10–12 fő számára. Kezdeményezésünk viszont csak akkor járhat sikerrel, ha többé nem fenyegetik a fiatalokat a kétkezi munkával, hanem bátorítják őket – tette hozzá Sági Imre.

Olvasóink írták

  • 12. DreadHead 2011. január 22. 20:48
    „Azt kivanom, hogy legyen igy!
    En sajnos negativ tapasztalokkal hagytam el az orszagot, mert hiaba van a kezemben egy remek szakma kiegeszitve cnc programozassal es gepkezelessel, nem alkalmaztak sehol, mert Magyarorszagon sajnos meg mindig az alapjan dontik el hogy ki alkalmas, h hogyan nez ki, nem pedig, hogy mit tud. Roviden, eros a diszkriminacio. Es kaptam belole. De kulfoldon nem az szamit, h hogy nez ki az ember, es ez a lenyeg. Ide kellene eljutni, hogy egy 30as eveiben jaro, szettetovalt rasta lehet tobbet tud, mint a jol szitualt 40es "szaki"
    Egy jo hirt tudok mondani. Ebben a tanevben indult ismet be a makoi Galamb Jozsef Szakmunkas-es Szakkozepiskolaban a szerszamkeszito oktatas. En is ott vegeztem 1995-ben., es ha jol tudom, akkor az en evfolyamom utan meg egy osztaly vegzett. 14 evig nem volt a valaszthato szakmak kozott a szerszamkeszito. Ami egyebkent egy roppant erdekes, valtozatos es nagy precizitast igenylo szakma. Sajnos rovid ideig dolgoztam benne. Tanulmanyaim folytan atnyergeltem CNC forgacsolasra, de maig alkalmazom a a szerszamkeszitesben szerzett tapasztalatokat, es az allasinterjun is ez dontott. Engem vettek fel, mert ott volt a vegzettsegeim kozott, h szerszamkeszito.
    Es meg egy velemeny, Kinaval soha nem fogjuk tudni felvenni a versenyt, mert aron alul dolgoznak. Es a mai vilagban ez szamit. Tesznek a kreativitasra. A lenyeg, h mukodjon, legyartsa a szerszam azt a par milliot, es olcson.”
  • 11. Medvealfi 2011. január 20. 22:26
    „Jó egészséget kívánva üdvözlöm Imre bátyám törekvéseit!

    Szakmaisága és tapasztalata megkérdőjelezhetetlen, és ehhez párosul egy frappáns oktatói képesség, amelynek talán még Ő maga sincs tudatában.
    Történt egyszer régen a Fűtőber keretein belül, hogy egy léket kapott fémedény reparálásának lehetséges módozatain gondolkodtunk. A sok iskolázott elme végigpásztázva az előnyöket, hátrányokat és lehetőségeket, arra az elgondolásra tette le a voksot, hogy fémragasztóval be kell ragasztani a lyukacskát.
    Fel is kerestem Imre bátyámat az ötlettel. Egy kis fejbiccentéssel mosolyogva csak ennyit mondott:
    "Van ragasztónk, beragaszthatjuk, de utána csak anyósnak lehet főzni benne, még gomba sem kel hozzá!"
    Egy életre megjegyeztem, hogy hő hatására a ragasztókból mérgező anyagok oldódnak ki!

    Sikeres munkát kívánok! Üdv. M.A.”
  • 10. keletaru 2011. január 20. 20:32
    „Ui. : Mint tudjuk " nagyjaink " sikeresen "privatizálták " ezt a legnagyobb közép európai gyárat is bagóért !!!! Értünk miattunk , csakis nekünk , értünk !!! Üdv Kuci”
  • 9. keletaru 2011. január 20. 20:29
    „Isten éltesse sokáig ! 1 volt FŰTŐBER-s . Üdv Kuci”
  • 8. Gépész 2011. január 20. 08:44
    „Remélem Imre Bátyámnak össze jön, amit tervez. Én szakmai gyakorlatomat végeztem náluk(tavaly nyáron) és többet tanultam ott mint 1 év alatt a főiskolán. Imre bátyám kiváló tanár, és az ott dolgozok is segítő készek. Jól elmagyarázzák a szakmai fogásait. Sok sikert kívánok nekik hozzá.”
  • 7. azénéletem 2011. január 20. 08:01
    „Sajnos a hozzászólások azt igazolják, hogy már semmi nem a régi! Azt hittem ebből a szép szakmából esetleg meg lehet élni. Tessék mondani miért mondjuk akkor, hogy kellenek a jó szakik, ha valójában kevés szakma tud talponmaradni. Környezetemben is tapasztalom, hogy aki még nem adta vissza a vállalkozását az is vegetál. Tegnap hallottam, hogy egy céget ismét fenyeget a bezárás veszélye.”
  • 6. mamus 2011. január 19. 20:59
    „Én 11 évig dolgoztam az említett szakmában. "Szerettem" A mai napig használom az ott szerzett tapasztalatokat, és kár, hogy nem tudok már ebben a szakmában további sikereket elérni.
    Sajnos nekem is tovább kellett lépnem az ellehetetlenülő és kilátástalan körülmények miatt.
    Sem anyagi sem szakmai elismerést nem kaptunk.
    Többen voltunk hasoló cipőben és mindannyian váltottunk.
    A szakma fellendítéséhez remélem változott a morál és sikeresen elindul.
    De ehhez szükséges lehet a kornak megfelelő technikai háttér és ismeret is.”
  • 5. nemecsek 2011. január 19. 18:15
    „Imre bácsi magas fokú szakmai tudását mindenki elismeri! Széles látókörű, mély humánummal rendelkező ember, talán még az ő esetében lehet ilyet mondani, valódi polihisztor. Az, hogy miért nem tanulják a szerszámkészítő szakmát a fiatalok? Egyszerű a válasz, mert a fizikai munkának már egy jó ideje errefelé nincs becsülete, nem fizetik meg. A mai internet - kommunikáció - televízió szentháromságában élő fiatal számára nem vonzó egy éhbérért (bocsánat minimálbért akartam írni, de nem figyeltem oda és kicsúszott) dolgozó melós olajos tenyere, aki túlórázva tudja csak szerényen eltartani a családját. Sajnos otthon, amennyiben dolgozik apa, anya, ezt a vergődő életet látja.”
  • 4. Aquaman 2011. január 19. 16:46
    „Én ´90-ben végeztem. De a privatizációk sokasága (és a hozzá kapcsolódó munkahely megszünések miatt) elhagytam a pályát a rákövetkező évben.”
  • 3. Admin07 2011. január 19. 08:40
    „Sajnos a fiatalok nagy részét félrevezetik a szebbnél-szebb és hangzatos semmitmondó diplomákkal. Sok év után (nem kis pénz árán) megszerzik a diplomát és csodálkoznak, hogy a piacnak semmi szüksége rá. Lenézhetik a szakmunkást, de valljuk be őszintén, egy jó szakinak nem kell aggódnia úgy a munkanélkülsiég miatt és ráadásul "csuklóból" többet keres, mint sok diplomás ember. Mondom én ezt diplomásként :)”
  • 2. NTK 2011. január 19. 08:35
    „"""Ha valaki fiatal szerszámkészítőt keres, számítson rá, hogy 45-50 éves szakinál ifjabbat nem talál"""

    Ez azért nem teljesen igaz. Vannak fiatalabb szerszámkészítők, csak nem ebben a munkakörben dolgoznak. Ismerek jó néhányat. Az való igaz, hogy soha nem volt tömegképzés belőle. Anno, amikor én végeztem negyedszázada, akkor képzési helyenként - a megyében három-négy iskolában - 5-10 tanuló volt. Sajnos erre a szakmára mindig azokat iskolázták be akik más területre nem voltak jók. Pedig ide tényleg kell(ett) a tudás. Ez (volt, lehetett volna) a vasas szakmák csúcsa, csak soha nem ismerték el semmilyen téren. Sajnos a rendszerváltás és a nagyüzemek tönkremenetele szétszórta a szerszámkészítőként dolgozókat. Én is hét évig űztem az "ipart", de a munkanélkülivé válás után egy sokkal jobb munkát sikerült találnom és ma már semmi pénzért nem állnék a munkapad mellé.”
  • 1. azénéletem 2011. január 19. 07:51
    „Gratulálok az elképzeléshez, a megvalósításhoz sikert kívánok! Kedves Imre remélem a humorod is a régi akkor nem lesz nehéz megtalálni a hangot a fiatalokkal, a válogatásnál fontos lehet, hogy motivált diákokat találjatok. Akarja csinálni - most talán ez az egyik legnagyobb probléma. Életutad talán meggyőző lehet számukra, hogy érdemes gondolkodva dolgozni. Minden jót!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

150 ház van veszélyben

Csanytelek - A folyamatosan dolgozó szivattyúknak köszönhetően Csanyteleken jelenleg stagnál a 150… Tovább olvasom