Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 5°C | 12°C Még több cikk.

Tüskevár: 35 millió kellene

Csongrád - Az eladósodott Magyar Mozgókép Közalapítványtól nem várhat segítséget a Csongrádon forgatott Tüskevár című mozifilm, rendezője az új kultúrpolitikában bízik.
Kiterjedt levelezést folytat Balogh György, hogy végre befejezhesse öt éve Csongrádon leforgatott filmjét, a Tüskevárt. A produkció lezárásához továbbra is 35 millió forintra lenne szükség, arra azonban szinte esély sincs, hogy a filmkultúra finanszírozását végző Magyar Mozgókép Közalapítványtól (MMK) jelentős összeget kapjon a Fekete István remekművéből készült mozi. A szervezet ugyanis óriási adósságot halmozott föl: a múlt év végén 6,5 milliárd forint volt a banki hiteltartozása a jelenleg 5,2 milliárdos éves állami támogatást élvező közalapítványnak. Az MMK új elnöke, Kőrösi Zoltán ráadásul nemrégiben arról nyilatkozott a befejezetlen alkotások kapcsán – így a Tüskevárról is –, hogy fogalma sincs, mi a helyzet ezekkel a filmekkel. Az értékeiket és a hátrányaikat sem ismeri. Kőrösi szerint a közalapítvány feladata nem a problémamegoldás, hanem a stratégia kialakítása.

Nagy Marcell és Kovács Lajos a forgatáson. Fotó: Tésik Attila
Nagy Marcell és Kovács Lajos a forgatáson.
Fotó: Tésik Attila

– Nincsenek reményeim a Magyar Mozgókép Közalapítvánnyal kapcsolatban, ugyanakkor bizakodó vagyok, hogy az új kultúrpolitika támogatni fogja a Tüskevárt – fogalmazott lapunknak a csongrádi rendező, aki nem attól tart, hogy milyen lesz a fogadtatás a mozikban, hanem attól, hogy hogyan kerül a vászonra a film. Négy célcsoportnak tartottak tesztvetítést: a tanítók, a tanárok, az alsó tagozatos diákok és az általános közönség átlagos tetszési indexe 4,25 volt az 5-ös skálán.

Balogh szerint az is nehezíti a dolgát, hogy nincs igazi producere a Tüskevárnak, az ifjúsági kalandfilm pedig egy olyan kategória, amely az elmúlt évtizedben nemigen kapott bizonyítási lehetőséget, pedig kíváncsiak rá az emberek. Egy videomegosztó portálra 2008 szeptemberében egy 4 perces előzetest tettek föl az alkotók, azóta 18 ezer 405-en nézték meg. A weboldalon eddig 70-en véleményezték, a többség az egykori televíziós filmsorozattal állítja szembe a látottakat. Ennyi kritika a letöltők számához képest elenyésző – véli a rendező, aki szerint azt sem szabad elfelejteni, hogy a mai tinédzserek közül egyre többen egyáltalán nem ismerik a Tüskevár fekete-fehér változatát.

Olvasóink írták

  • 6. Hoppá 2010. június 22. 16:09
    „Jókor voltak és vannak jó helyen és élvezik az anyagi előnyöket.”
  • 5. surjana 2010. június 22. 13:53
    „Ez a BB- Szabi filmje. Többet ért volna, ha iskolába jár. Talán több hasznunk lenne belőle. Szerencsére a szemeteseknél csináltak neki helyet fenyegetéssel. Mi mindent eltud érni az ember, ha... és ezt p....ul csinálja. Jól segíti a háttér.”
  • 4. keletaru 2010. június 22. 13:38
    „Tehát mozi van , film nincs ! Tv van ( pipa ), művésztelep van ( pipa , évi ki tudja mennyi x10milla értünk!! ) , foci van ( pipa ) néző ???? Lengyelországban étterem , lesz ( pipa ) . Képviselő testület , van ( pipa ) . Ciklus végén prémiúm , van ( pipa ) Szökőkkkúúút van 3-m , de nem müksi , nem baj épitünk még , víz lesz e benne ??! ( pipa ) Ez itt a baj mingggig , gefekteteees nélküll várnaaak hasznot mástóóól !!! Gombnyommmmkoodóóó szalotálók .......Üdv Kuci
    Ui.: Gyuri én már össze is dobtam neked falun belűl . Látod ennyi egy kis jó indulat ! Csak egy a gond nem tudok bizottságosdit játszani , meg papírról dadogva olvasni , kikapcsolt mikrofonba csúnyát mondani . Ja s most sem cenzúráztam írásom . Várom Borcsa javítását . De remélem örülsz a segítő szándéknak .....”
  • 3. szilléri 2010. június 22. 12:40
    „Bocs ! A közalapitvány kb. 5 milliárd forinttal túllépte a keretet!
    Nekem meg egy új autó kéne, plusz egy új műszer stb !”
  • 2. triniti 2010. június 22. 11:39
    „...ez nem a bigbradörös Szabi féle film? Ő nem a szemét szállító cégnél van már? Mintha egyszer vele reklámozták volna ezt a filmet...”
  • 1. csucsu2 2010. június 22. 10:53
    „Az amerikai filmiparban már láttam néhány jó remake-t, de másnál nem.
    Ha a film sikeres befejezése és bemutatója hasznot hozna, akkor meg kell csinálni, he nem, akkor sajnos nem. Der, hogy ebből is politika legyen, az már nevetséges és igen gyatra bizonyítvány az országunknak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nekünk bosszúság, a Tiszának hasznos

Nem alhatnak nyugodtan a Tisza mellett élők, amíg tart az árhullám, és egyik zivatar a másikat éri – a folyónak azonban nagyon jót tesz ez az időszak. Tovább olvasom