Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Tűzhalálra ítélte élettársát a felgyői asszony

Felgyő - Bosszúból rágyújtotta alvó élettársára a közösen használt tanyájukat egy felgyői asszony. A férfi bennégett. A nő ellen büntetőeljárás indult, őrizetbe vették. A rendőrség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítja a 43 éves asszonyt.
Egy hónapja tűzhöz riasztották a csongrádi tűzoltókat, egy Felgyő melletti tanya melléképülete égett. Mint azt akkor megírtuk, a kiégett, romos házban holtan találtak egy férfit, a 38 éves B. I-t. A tűzoltókat K. T.-né, az áldozat élettársa a szomszédos tanya tulajdonosának segítségével riasztotta. Az asszony is megsérült, az egyik karja megégett. A nő azt állította, amikor hazaért, már az egész épület lángolt, megpróbált bejutni az épületbe, de a nagy tűz miatt nem tudott.

Akkor még úgy tűnt, baleset történt. A Csongrádi Rendőrkapitányság az ilyen esetekben szokásos közigazgatási eljárásban vizsgálta a körülményeket, az élettársat is többször kihallgatták. K. T.-né ellentmondásba keveredett.

– Az asszony szerdán beismerte, hogy ő gyújtotta fel az épületet, bosszút akart állni az élettársán. Az áldozat halálát füstmérgezés és korombelégzés miatti fulladás, valamint szén-monoxid-mérgezés okozta – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Szekeres Tibor alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője, megbízott bűnügyi igazgató.

A rendőrtiszt hozzátette, a férfi és a nő rendszeresen fogyasztott szeszes italt, a bűncselekmény napján, augusztus 8-án is nagy mennyiségű alkoholt elfogyasztottak. Veszekedtek, az asszony meg is fenyegette a férfit.

Szekeres Tibor hangsúlyozta, még a nyomozókat is megdöbbentette a bűncselekmény brutalitása.

A vizsgálat megállapította, hogy asszony az épület bejáratát védő fóliát gyújtotta meg, ami lángra lobbantotta a fakeretet, a tűz továbbterjedt a vályogfalakra és a berendezésre. A nő látta, hogy élettársa felébredt, de már nem tudott kimenekülni az égő épületből.

K. T.-nét különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összeesett és meghalt a táncpróbán a 14 éves Ági

Csongrád - Táncpróba közben állt meg a szíve egy tizennégy éves lánynak Csongrádon: Túri Ágnes… Tovább olvasom