Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Új szemétszállítási rendszer Csongrádon és környékén

Csongrád - A háztartásoknak ez év végéig szabványos, 110 literes kukát kell venniük. A heti ürítést – forgalmi adó nélkül – literenként 2,27 forintért fogja elvégezni a csongrádi szolgáltató.
Nincs még pontos dátum arról, mikortól lép életbe az új szemétszállítási rendszer Csongrádon, Felgyőn és Tömörkényen, de várhatóan október elejétől-közepétől alapjaiban változik meg az eddigi szisztéma. Az elmúlt időszakban az ürítések lakossági költsége az ingatlanba bejelentett lakók számától függött, de ennek a – „sumákolást" is lehetővé tevő – gyakorlatnak ősztől vége szakad, mert háztartásonként egységes tarifáért dolgozik majd a homokhátsági hulladékgazdálkodási rendszer üzemeltetési jogát elnyerő ZP Homokhátság Hulladékgazdálkodási Konzorcium, amelynek a csongrádi Víz és Kommunális Kft. is a tagja.

A Tisza-parti város közműcégének ügyvezetője, Balogh Pál lapunk érdeklődésére elmondta, forgalmi adó nélkül literenként 2,27 forintért fogják elvégezni a heti ürítést. Mivel a hulladékszállításra speciális gépparkot működtet a társaság, csak az olyan tárolóedényeket fogják üríteni, amelyek szabványosak. Ezért fontos, hogy akik nem rendelkeznek 110 literes, kapcsolófüles kukával, azoknak ez év végéig be kell szerezniük ilyen edényzetet. Ha a szabványos kukákban nem fér el a háztartások heti szemete, erre a célra rendszeresített és egyedi azonosítóval ellátott 110 literes zsákot kell vásárolniuk a szolgáltatótól. A zsák árába beépítik a szállítás költségeit is, s ezzel arra szeretnék ösztönözni a lakosságot, hogy csak akkor rakják ki a többlethulladékot, ha a zsák megtelt.

Októbertől minden csongrádi háztartás ugyanannyit fizet szemetének heti elszállításáért. Fotó: Tésik Attila
Októbertől minden csongrádi háztartás ugyanannyit fizet szemetének heti elszállításáért. Fotó: Tésik Attila

A szállítási díj fedezi az évi egyszeri lomtalanítás, illetve a zöldhulladék elszállításának költségeit. A darabos hulladékot – bútorokat, elektronikai berendezéseket – és havonta egy körméternyi építési törmeléket díjmentesen lehet majd a Kéttemető úton található hulladékudvarba vinni.
A városban és a két kistelepülésen közel két tucat szelektív hulladék gyűjtő szigetet alakítanak ki. A helyszínek kijelölése vitát kavart, azonban beinduláskor egyelőre az eredeti útvonalon járnak a gyűjtőkocsik. Később módosulhat a konténerek elosztása, így például felmerült, hogy nyárra a Körös-torokban is szükség lenne üveg- és műanyaggyűjtő edényekre. Az üdülőterületen júliusban és augusztusban kötelező lesz igénybe venni a közszolgáltatást: a nyaralótulajdonosoknak hetente egy, egyedi azonosítóval ellátott zsákot kell vásárolniuk a közműcégtől. Egyelőre nyitott kérdés, hogyan lehet megoldani a külterületen élők háztartási hulladékának elszállítását. Balogh Pál szerint a zsákos megoldás bevezetése lenne a legcélravezetőbb.

Olvasóink írták

  • 9. makarena 2008. szeptember 12. 09:11
    „Veger eljutott ide Magyarorszag!!!!!”
  • 8. FÁNCSI 2008. szeptember 06. 06:21
    „Nem akarom megbántani a kisnyugdíjasokat,de nekik miért nem kell szemétdíjat fizetniük?Talán ők nem szemetelnek?Mi családos emberek fizetjük ki annak az árát is.Kedves KUCI.Nem kell venni másik kukát,gyűjcs szelektíven,és kevesebb lesz a szemét,amit kiraksz a kukába.Az a baj hogy restek az emberek azt megtenni,hogy külön gyűjtse a műanyag flakont,külön a papírt,külön az üveget,és rest elvinni a kijelölt gyűjtőhelyre,mert az plusz munka .Meg kellene értetni az emberekkel,hogy így gyűjtsék a hulladékot,ez lesz a jövő.Tudja mindenki,A FÖLDET NEM APÁINKTÓL ÖRÖKÖLTÜK,HANEM UNOKÁINKTÓL KAPTUK KÖLCSÖN!Azt hiszem ez nem pénz kérdése,hanem a jövő kérdése!MEG KELLENE PRÓBÁLNI!!!”
  • 7. Kuci 2008. szeptember 05. 21:24
    „Ja ma beszélte, egy képviselővel , lehet venni még egy kukát s akkor nem kell szemetes zsák . Röhej de még a FALU vezetésnélsem tiszta a kép . Nyilvánoságot nem válalta a nyilatkozó képviselő ( jó mi ? A képviselő ez is azt bizonyítja nem kockáztatja a illetményét ) Jó kis képviselő !!? S az ország ezek miatt áll úgy ahogy áll !!”
  • 6. Manana 2008. szeptember 05. 12:51
    „Az előttem szólóval teljes mértékben egyetértek.Miért vagyok én a város másodrangu polgára,csak ,mert nem a központban lakunk.?VAGY kompenzálják a kommunális adóban ,hogy mi takaritjuk a közterületet is!Sokan nem söprik a falevelet.Megvárják mig jön egy nagy szél és elsöpri. Én is ugyanezt teszem.”
  • 5. triniti 2008. szeptember 05. 11:12
    „Én nem veszek a lomb hulladéknak zsákot az biztos, takarítsák el előlünk is mint az erzsébet utcán, a széchenyi utcán stb. Ja és ugyanígy vágják le a füvet is nálunk is!”
  • 4. Anonym 2008. szeptember 05. 10:39
    „Miért kellett eddig ügyeskedni a lakásba bejelentett személyek számával?Számitógépes adatfeldolgozás van.A lakcimbejelentő kártya alapján már nyomja is a gép,hogy hányan laknak a szóban forgó lakásban.Ha ezt nemtudták kideriteni,csak a tehetelenségüket árulják el.Majd kiváncsi leszek,hogy a "Zöldfa utcában" is kötelező lesz-e a llo literes konténer.Mert ha nem ,akkor ez már diszkrimináció!!”
  • 3. Kuci 2008. szeptember 05. 09:00
    „Éljen a piac gazdaság . éljen a monopol helyzet ! Van még hol elvenni az emberektől . Nem -e össze kellene fognunk s beszélni a Hmvhelyi szolgáltatóval mennyi kukáért jönne el Csongrádra s milyen feltételekkel , ha már Csanyra járnak utba esik . ( innen úgy látszik mintha már csak ebből remélne bevételt a FALU ) S ahol kis gyermekvan ezzel is segíti a FALU mert ugye a pelenka mennyisége nem elényésző s ha már van gyerek akkor vegyenek zsákot is ezzel konnyitik szegény gyermek vállalók sorsát . Szerintem ezzel az intézkedéssl mégjobban meg növelik az illegális lerakók számát . Ez igen ez fejlődés !!!”
  • 2. mamus 2008. szeptember 05. 08:41
    „Szerintem igazságosabb lesz ez a megoldás.
    Mi 4-en vagyunk 1 kukát raktunk ki, a szomszédaink is 4-en vannak, szintén egy kukát tettek ki.Az utca túlodalán több helyen egyedül élnek szintén 1- 1 kukát tettek ki. Tehát az autó mindig megállt, és azokat is kiürítette. (a lakók számától függően különböző tarifáért)
    Most, ha valakinek több szemete keletkezik, mint egy kukányi, akkor plusz zsákot kell vásárolnia, mert csak abban viszik el a szemetet. (magyarán többe kerül neki a szemétszállítás.)
    Egyébként máshol is a plusz szemétért küléön kell fizetni.”
  • 1. szemlelodo 2008. szeptember 05. 04:34
    „Jól értem?
    Ugyanannyi szemétdíjat fog fizetni az 1 személyes háztartás is,mint ahol pl. 5fő lakik.
    Ha így van abszolút igazságtalan közgazdasági megközelítési mód,és teljes mértékben szociális érzéketlen megközelítési mód.
    Szerintem Akinek az e fajta ötlet kipattant az agyából ismételten fordítva ül a /magas/lovon.
    Tessék szíves lenni a valós élethelyzetekből kiindulni,ne csak a profitorientált gondolkodást szajkózni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bokrosi népszavazás – hamarosan

Csongrád - „Akarja-e Ön, hogy Csongrád-Bokros városrész ismét önálló település legyen?" Ezzel… Tovább olvasom