Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Újabb hat embert kellett kitelepíteni a belvíz miatt Csongrád megyében

Három ingatlan is lakhatatlanná vált az elmúlt huszonnégy óra során Csongrád megyében, ezért újabb hat embert kellett kitelepíteni a belvíz miatt – közölte Tátrai János, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Az elmúlt néhány hétben tizenkét településen összesen tizenhét ingatlan dőlt össze vagy rongálódott meg annyira, hogy emberi tartózkodásra alkalmatlanná vált és összesen harminchat embert kellett kitelepíteni – mondta az őrnagy.

Az Alsó-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) illetékességi területén a belvízhelyzet nem romlott – fogalmazott Priváczkyné Hajdu Zsuzsanna szóvivő.

Az igazgatóság huszonkilenc szivattyútelepén – harmadfokú belvízvédelmi készültség mellett - éjjel-nappali üzemben naponta mintegy 4,8 millió köbméter vizet emelnek át a főgyűjtőkbe. Az elöntött területek nagysága érdemben nem változott, a becslések szerint 878,8 négyzetkilométer áll víz alatt.

A közelmúltban 2000 januárjában volt a legmagasabb, 1080,5 négyzetkilométer az elöntött területek nagysága az Atikövizig területén.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra szólhat a Csongrádió

Csongrád - Tavaly áprilisban némult el, de idén márciusban újra szólhat a Csongrádió. Tovább olvasom