Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Újraindult a tüdőszűrés a csongrádi rendelőben

Csongrád - Mától újra van tüdőszűrés Csongrádon: a helybeliek az Iskola utcai épületben jelentkezhetnek be a vizsgálatra, a szakorvos pedig szerdánként fog rendelni a Tisza-parti városban.
Mától újra van tüdőszűrés Csongrádon: a helybeliek az Iskola utcai épületben jelentkezhetnek be a vizsgálatra, a szakorvos pedig szerdánként fog rendelni a Tisza-parti városban. A város rendelőintézetében most kezdik az uniós pályázat előkészítését, a legfontosabb cél az épület felújítása. Az intézményhez szerződött orvosok ma már egy hónapon belül megkapják járandóságukat, januártól lesz onkológus is – a megépült lift viszont egyelőre nem jár.

Hétfőn még zárva volt a csongrádi rendelőintézet Iskola utcai épületében újraindított tüdőgondozó kapuja, de mától már fogadják a betegeket, akiknek a helyszínen kell előzetesen bejelentkezni a délelőtti vizsgálatokra. Lapunk érdeklődésére Sipos Tibor igazgató-főorvos elmondta, a hónap első munkanapján beüzemelték a gépeket, keddtől viszont hétköznapokon nyolctól tizenkettőig várják a szűrésre érkező környékbelieket. A nemrégiben szerződtetett tüdőgyógyász szerdánként rendel.

Kész a lift, de még nem jár

Tavaly lifttelepítésre hatmillió forintot nyert pályázaton a csongrádi önkormányzat, amit saját kasszából kétmillióval egészített ki. A munkák már befejeződtek a rendelőintézetben, mégsem működik a felvonó. Mint megtudtuk, eddig a műszaki minősítésre kellett várni, de várhatóan a héten beindítják a felvonót, és akkor az intézmény akadálymentesítése is megoldott lesz.

A szakrendelés várható változásaival kapcsolatban megtudtuk: korábban nehézséget okozott, hogy nem szakorvos dolgozott az onkológiai rendelésen, de ez januártól változhat. Az intézményvezető ugyanis előrehaladott tárgyalásokat folytat egy onkológussal, aki év elejétől venne részt a csongrádi ellátásban. Bár a foglalkozás-egészségügyi ellátást Csongrádon igénylő cégek köre szűkült, az ellátottak száma igazából nem változott: 1870 fő maradt, ezért hamarosan az üzemorvosi rendelési időt is növelni fogják a rendelőintézetben.

Az intézmény pénzügyi helyzete is rendeződött: ma már a szerződött orvosok egy hónapon belül megkapják járandóságukat. Sipos Tibor igazgató-főorvos szerint, ha nem lesznek további elvonások az egészségügyi finanszírozásban, a tervezett 28 millió forintos éves önkormányzati támogatás elég lesz ahhoz, hogy zökkenőmentesen végezhessék a gyógyító munkát. Sipos megjegyezte, náluk nem volt elbocsátás, és nem is terveznek ilyen lépéseket. Az intézménynél egyébként a napokban kezdik az uniós pályázat előkészítését. Ebben a több százmilliós projektben leginkább az épület és az eszközpark felújítására helyezik a hangsúlyt, és nem szerepel az elképzelések között az egynapos sebészet beindítása. A főorvos szerint csak ez az egy ellátás elvinné az összes keretet, amit modernizációra szántak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már szüretelnek Csongrádon

Csongrád - Minden eddiginél korábban kezdődött a szüret a csongrádi hegyközségben: pénteken már… Tovább olvasom