Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Utcai harc egy csongrádi közkútért

Csongrád - Szögesdrótot húzott és betonkarókat rakott le a háza mellett álló közkút köré egy csongrádi férfi, nehogy széttapossák a vízért járók az általa parkosítani kívánt közterületet.
Az 1954 óta működő artézi kút önhatalmú elkerítése felháborította az utcabelieket, akik lapunkat is megkeresték. Hétvégi látogatásunkkor több tucat kútra járó vonta kérdőre háza előtt Józan Istvánt, aki a szép szónak engedve elbontotta a szögesdrótot, de a betonkarók még állnak.

– Nem vagyunk mi állatok, hogy szögesdróttal kerítsenek körbe – méltatlankodott a csongrádi Bethlen Gábor utca sarkán álló közkútnál egy idős férfi. Nem volt egyedül véleményével. Amint megtudták a környékbeliek, hogy szerkesztőségünkhöz címzett panaszos levelük felkeltette lapunk érdeklődését, utcára vonultak, hogy elmondják, elegük van, nem tűrik tovább a sarki ház tulajdonosának akcióit. Patai Imréné például elmesélte, hogy több mint ötven éven keresztül nyugodtan mehettek vízért a kútra, ám május óta megváltozott a helyzet. A kifolyóval szomszédos ingatlan akkor cserélt gazdát. Az új tulaj a járda és az úttest közötti, egy méter széles földsávra térdmagasságban szögesdrótot húzott, a kút másik oldalán, a Batthyány utca felől pedig betonkarókat állított, közvetlenül az aszfaltút mellé.

Az utca népe nem hagyta szó nélkül Józan István (jobbról a második) barikádépítését. Fotó: Bíró Dániel
Az utca népe nem hagyta szó nélkül Józan István (jobbról a második) barikádépítését.
Fotó: Bíró Dániel

Kovács János elmondta azt is, naponta több százan keresik meg az artézi kutat, amelynek vize nagyon egészséges. Az idős férfi szerint megengedhetetlen, hogy valaki így kisajátítson egy csongrádi közkincset. Patai Imréné szerint amellett, hogy balesetveszélyes kordont állított a kút „őre", minősíthetetlen stílusban próbálta elriasztani az embereket. Az idős asszony egy kartonpapírból készült „tiltó táblát" is magával hozott, amit a kút mellett találtak az utcabeliek. Az állt rajta, hogy „Te barom! Ez nem átjáró! Törjön el a kezed, ha még egyszer buzerálod a drótot, virágtartót!". A környékbeliek olyan esetre is emlékeztek, amikor üvegszilánkokkal volt körbeszórva a kifolyó, s szerintük az is a bepanaszolt férfi műve volt.

Önhatalmú akció volt

Somogyi Árpád, a körzet önkormányzati képviselője megkeresésünkkor elmondta, valóban rendezni kellene a környéket, esetleg parkolót építeni a kút közelébe, mert akkora a forgalom, de szerinte az nem megoldás, amit a sarki tulaj csinált, és az általa felállított kordont fel kell számolni.

Miután kisebb tömeg verődött össze a Bethlen és a Batthyány utca sarkán, a sokat emlegetett Józan István is előjött házából. – Nem én raktam ki ezt a táblát, és üvegszilánkot sem szórtam szét sehol. A drót és a betonkarók arra kellettek, hogy megóvjam a közterületet, amit parkosítani szeretnék. Akik a kúthoz jönnek, letapossák a virágokat, a füvet, vagy a házam falának támasztják a biciklijüket. A lovak is itt könnyítenek magukon, és ami utánuk marad, azt nekem kell eltakarítanom. Nem igaz, hogy le szeretném záratni a kutat. Csupán rendet szeretnék tartani, hiszen a háza előtti közterületért a tulajdonos felel – sorolta érveit a nyugdíjas férfi.

Az utca népe sem hagyta szó nélkül az elhangzottakat, és azt követelték, hogy legalább a szögesdrótot vegye le, mert bárki eleshet a szűk, de forgalmas úttesten, és ha a szúrós akadályra zuhan, komoly baj is történhet. Józan István végül engedett a közakaratnak, és leszedte a szögesdrótot, de a betonkarók egyelőre a helyükön maradtak.

Olvasóink írták

  • 19. makarena 2008. szeptember 12. 09:15
    „Magyaaorszag vize en allitom a vilag legfinomabb vize es szerintem tobb kut kellene,meg nem tartunk ott mint mas orszagok ,hogy a csap vizbol nem lehet inni,sulyos penzeket koltenek az emberek kulfoldon az ivovizert.Egy 5-literes jo minosegu viz1200-ft.”
  • 18. Kuci 2008. szeptember 05. 21:36
    „Tisztelt Tiszta víz !

    Egy szóval amit őn írt ez egy " baromság " ! Látom a bizottságot kb. 800e.-Ft s semilyen bölcs döntést nem tudd hozni ,. Sőt még pályázni sem addigi leírt tapasztalataik alapján hissz többször olvashatuk , hogy formai hibák miatt elutasították ŐKET . S felelőségre vonás ezek után sem történt hisz ez egy nagy család aki hibázik elnézik neki , aki talál véletlen egyből a csillagokban van .. S aki eladta a kistiszát annak is brourbe Csongrádért dijjat adtak , normális ez !? Itt ebben a FALUBAN úgy történik igen !!!”
  • 17. tisztavíz 2008. augusztus 30. 22:27
    „Fáncsi azért találták ki az ásvány vizet ,venni kell az üzletben! Nem a sivatagban vagyunk hanem az atom korszak küszöbén! A közkifolyókat senki nem piszkálja,hogy idézzek,ARRA RENDELET VAN,HOGY MILYEN KÖRZETBEN KELL MEGTARTANI ILL.MEGSZÜNTETNI.Egyébként is akinek a házába be van vezetve a víz, nyilván csatorna dijat is fizet,de itt kiállja a dijakat vajon a vízhordók?Ki tartaja rendben a kút környékét ? a vízhordók? Igen,ha kimegyünk az utcára rögtön arra összpontosítunk,hogy ott legyen minden kéznél csak ingyen legyen!Ezek szerint minden sarokra vissza lehetne állítani az összes kutat mert arra vágyik a csongrádi ember,ez nevetséges!IDE NEM PARKOLÓ KELL HANEM ELVEZETNI A VIZET OLYAN HOZZÁFÉRHETŐ HELYRE AHOL SENKIT NEM ZAVARNAK A VIZHORDÓK.MINDEN VÁROSBAN MEGOLDOTT CSAK ITTNEM?A város oldja meg,erre tessék benyújtani egy pályázatot amit minden bizonnyal meg is nyerhetnek.Igy mindenki jól jár- hat”
  • 16. Mamó 2008. augusztus 27. 23:30
    „Most az új tulajdonosok szép környezetet alakítottak ki a kút körül.A régi nekem jobban tetszet.Sajnos máshol is szemetelnek akkor mindenki csináljon barrikádott és írjon ilyen Tiltó táblákat?Akkor nézne csak jól ki a városunk!”
  • 15. Anonym 2008. augusztus 26. 11:29
    „Ebben a városban a közterületfelügyelők is azt látnak amit akarnak.Egyszer rendet kellene tenni/mint az előttem szóló is szóvá tette/ a házak előtt.Szabad-e az uton az aszfaltozásig lekeriteni/szögesdrót,nagy terméskövek,uram bocsá az aszfalt mellé az uttestől 2o cm-re ültetni sövényt/sugár utca sarok/.Az illetékesek jó lenne,ha ezt rendeletbe foglalnák és tudatnák a lakossággal,hogy mit kell,mit szabad és mit illik a közterületen csinálni!?Szerintem,ha Józan Ur maradt volna ott ahol,akkor most a Bethlen G.kut környéke csendes lenne.Nem tünik fel neki,hogy 30
    40 évig csendesen folyt a viz,most meg tőle harsog a környék.Ha jól tudom a kutat és közvetlen környékét nem neki kell rendben tartani.Józan Ur csak a saját telkén tegyen rendet!”
  • 14. jcss 2008. augusztus 26. 08:27
    „És ilyenkor a közterületfelügyelők szabadságon? Miért nem veszik észre, miért nem intézkedbek?Miért nem tesznek javaslatot, hogy csináljunk egy kultúrált parkolót, biciklitámaszt?Miért nem csinálják meg, mint a szt. János kutat?
    Mondjuk a városban számos, ilyen közveszélyes elkerítés, kő és tégla, cövek található az utak mellett. - Miért nem tsznek ezek ellen is?”
  • 13. Lehetőség 2008. augusztus 26. 00:37
    „Én nem vagyok csongrádi, szentesi vagyok, de nekem is volt hasonló attrocitásom a szomszédommal, mert valamiért éjszakánként rohadt nagy termésköveket tett a házam elé, meg az ajtóba(!), meg háromélű vasrudakat! Amikor rájöttem, hogy ő az, összeszedtem az összeset, és bedobtam az ő udvarára. Soha többé nem csinálta, pedig eltelt vagy 4 év, és még szomszédok vagyunk, csak ő nem köszön! Nem akartam belepofázni a csongrádi dolgokba, semmi közöm hozzá, de én így oldottam meg!”
  • 12. fáncsi 2008. augusztus 26. 00:08
    „Kedves mani.Ha neked nem lenne más vízszerzési lehetőséged mint az artézi kút,és neked mondanák hogy fizess érte,nem lennél felháborodva???MEDITÁLNÁL-E RAJTA!Az a kút évek óta ott van,senkit nem zavart eddig.Miért kell piszkálni az ország a TERMÉSZET ÉS AZ ÉLET legnagyobb kincsét!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Volt már erre példa nemrég egy másik kúttal is.BNA utca.Nem lehet csak úgy korlátozni a közkifolyókat önfelyűleg.Gondolj bele,mivan ha egy nyári napon megszomjazol,és nincs 1 kilóméteres körzetedben ivóvíz!Az nagyon tré.”
  • 11. zolika1 2008. augusztus 25. 21:11
    „hát bolondnak bolond...az tuti....nemhiába rendör volt.......”
  • 10. mani 2008. augusztus 25. 18:23
    „Nem kell ezen meditálni,ha azt akarják,hogy megmaradjon az ártézi víz adjanak a vizhordók rá pénzt,hogy higiénikus környezetből vihessék a vizet.Márpedig ha nekik ezért fizetni kell,rögtön nem lesz szomjas senki vagy a saját telkükön fúrassanak kutat!Bizonyára akad a környéken olyan terület,ahonnan nyugodtan viheti mindenki más háborgatása nélkül.Oda kell vezetni a vizet.Diszkutat létesíteni.Az Önkormányzat dolga,hogy megoldja de nem parkolók létesitésével.Az nem lenne veszélyes a gyermekek számára akik ott játszanak?csak az elkerítés? A kút fennmaradása nem attól függ,hogy hány éve létesitették!!!!!!!!!!”
  • 9. P!ro 2008. augusztus 25. 12:55
    „Üdv!

    Lassan 21 éve élek a kúttól 4 háznyira,de eddig hasonló eset sem fordult elő itt,szomszédok barátságosak,békés az egész környék,de nem is annyira régen kezdődött ez a kálvária itt,írták hogy kellene biciklitároló,kérem van! és ott is tartják a bicikliket a kúthoz érkező emberek,sokan többek közt én és családom is szívesen hordjuk a kútról vizet mivel minősége kiváló,és fel nem foghatom miért zavarja az "új" lakókat ez,ezt akkor is jól tudták mikor ideköltöztek.
    Másik dolog a kút körzetében kb 5-6 kiskorú gyermek él akik a kút körül szoktak játszadozni,a betonkarók és a szögesdrót is csúnya sérüléseket is okozhattak volna ha véletlenül az egyik gyerek bele esik,ebbe nem gondol bele tisztelt Józan István és Felesége?”
  • 8. AN 2008. augusztus 25. 12:39
    „Hát azért én valahol a háztulajdonost is megértem. Velünk szemben van egy intézmény, ahol naponta sokan fordulnak meg. A legkevesebb, amikor csak szétdobálják a csikket, a kávés poharat, a kiflis/fornettis zacskót, a pillepalackot és a sörös dobozt.
    Az már bosszantóbb, hogy símán beállnak a kiskertekbe, ha nincs elkerítve. De egy madzag nem elég, azt símán letépik. (Igaz a drótot meg szépen letekerték és elvitték). Persze a virágokat is símán lekapkodják, sőt egyszer a szomszédomnak a rózsabokrait akkurátosan kiásták és elvitték.
    Maradjunk annyiban, hogy lenne még mig tanulni az embereknek arról, hogyan tartsuk tiszteletben mások munkáját.”
  • 7. Tibet 2008. augusztus 25. 11:28
    „Üdv. Mindenkinek!

    Nem vagyok abban biztos, hogy aki a csongrádi ártézi kutakból hordja a vizet az mind amiatt teszi mert szegény. Mi is évekig hordtuk inni a vizet a sportpálya melletti kúttól ill. a Tisza Presszó mellett folyó kútról, de nem azért, mert nincs pénzünk ásványvizet vagy csapvizet venni! Azért, mert kimondottan jóízű ivóvizekről van szó, ami veri sok palackozott víz összetételét és ízét. A cikkben említett kútnak a vizét is próbáltuk, nekünk túl gázos volt, azért nem hordjuk onnan. Az illető, aki megvette a házat a Batthyány utca sarkán akkor is tudta, hogy hol vásárol házat, amikor megvette, hiszen ez a kút évtizedek óta ott folyik. Milyen jogon barikádozza körbe vagy lehetetleníti el a közlekedést? Akkor is tudott a kútról, amikor a házra licitált az árverezésnél, tehát annak tudatában kellett megvennie a házat, hogy ez a kút ott található, és az emberek onnan napi rendszerességgel hordják az ivóvizet. A házfalra rakjon ki táblát: "Kérem a kerékpárjukat ne támasszák a falhoz! " - Egyébként van a háznak ablaka arra az oldalra is - valaki írta, hogy nincs...
    Az önkormányzat esetleg rakhatna egy kerékpártárolót a kút mellé, ahová a vízért járó emberek letámaszthatják a kerékpárjaikat.
    Sajnos valóban vannak emberek (sokan tanyáról járnak be a kutakhoz), akiknek a napi ivóvizüket is ilyen szabadon folyó kutak adják, mert az ásott kútjaik annyira szennyezettek, hogy ivásra alkalmatlanok. Tehát nagyon fontos, hogy ne szüntessék meg ezeket a vízvételi helyeket a városban!”
  • 6. Csigabiga 2008. augusztus 25. 10:45
    „Nem kellemes állapot a közkifolyó,mert azzal a nagy edényekkel,nem a napi ivóviz szükségletét rendezi,hanem spórol a vizdijjal igy egyszerűbb.Az biztos,hogy a környéke vizes lesz,meg sáros.Nálunk is van egy kut a sarkon,de a környéken mindenkinél évtizedek óta bennt a viz.Ezt valahogy ottfelejtették,az illetékesek.Rakjon rendet az Önkormányzat,vizsgálja felül,hogy arra tényleg szükség van-e ,s igy nincs vita.Ha nem tartaná a tulaj a háza előtt rendbe az utcát mindjárt tudják kinek kell.!Ne az utca embere vitatkozzon.Az Önkormányzatoknak is lenne egy kis dolguk,a méteres gazban lévő kertekről is,nem csak az allergiát szajkózni.”
  • 5. klopp 2008. augusztus 25. 08:56
    „Már megint JOY a mindenhez értő, beleszóló megmondó ember!
    Tilos hazudni! Mit tiltasz te meg? Beteg vagy. Szegeden élsz, de ott voltál a csongrádi kútnál is, mert mindent tudsz!
    Sajnos van még pár ilyen ember az országban mint te...még ez a rossz generáció nem múlt ki.”
  • 4. Kuci 2008. augusztus 25. 07:49
    „Mióta van ott az a kút ? Nem most tették oda , vagy fúrták !
    Eddig miért nem volt gond ? S az említett epületnek ha jól tudom még ablaka sincs arra az oldalra . Egy kis jó indulattal meglehet oldani mindent . De ez már sajnos így alakult elmérgesedett......”
  • 3. joy 2008. augusztus 25. 06:50
    „"...a háza előtti közterületért a tulajdonos felel..."
    Ez így pontosan igaz!
    Csakhogy közterületet kisajátítani, elkeríteni, barikádozni TILOS!

    És hazudni is tilos.
    Természetesen ő akciózott az üvegszilánkkal, meg az épületes irodalmi ékességgel megírt táblával is, ki másnak lenne oka rá?”
  • 2. háromszázezer vagy harmincezer 2008. augusztus 25. 01:25
    „"Ahhoz elegendő lenne 3-4 lt."
    a) más is issza a családban
    b) lehet, hogy a mosdást, mosást, stb. is abból kénytelen megoldani”
  • 1. web 2008. augusztus 25. 00:07
    „(1) Ivóvizet szolgáltató kút, közkifolyó vagy forrás környékét úgy kell kiképezni, hogy az elcsorgó víz a kútba, ill. a forrásba vissza ne folyhasson. Az elcsorgó víz elvezetéséről a kút fenntartójának kell gondoskodnia.
    (2) Az ivóvizet szolgáltató kút , közkifolyó környékén mosakodni, gépjárművet mosni tilos.
    Ha ezekkel a feltételekkel rendelkezik az önkormányzat akkor üzemeltetheti a közkutat.Egyébként felül kell vizsgálni,hogy a környéken hány%-ban van bevezetve a viz a környéken,erre rendelet van.Indokolt esetben lezárható a közkifolyó.Akik innen viszik a vizet vajon mennyire tolerálnák ezt az állapotot a saját házuk előtt? Akik ilyen óriási kandlikkal vannak fölszerelve nem hiszem,hogy a napi vizfogyasztásuk rejlik benne.Ahhoz elegendő lenne 3-4 lt. Ki a kút fenntartója? Amennyiben igényli a lakosság az ártézi víz fogyasztását,önkormányzati hozzájárulással vezessék el egy nyugalmasabb és megközelithetőbb környékre.Erre nem a parkoló építés a megoldás.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az iskolákról tárgyaltak Csongrádon

Csongrád - A kistérség közoktatási intézkedési tervéről tárgyalt tegnapi rendkívüli ülésén a… Tovább olvasom