Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Üzemorvosügy: vizsgálódik a megye

Csongrád - Mióta kiderült, hogy „hiba" történt, megint a csongrádi szakrendelőbe járnak üzemorvosi vizsgálatra a megyei önkormányzat helyi dolgozói. Itt évi 2000 forintért vizsgálják őket – szemben a nemrég kiválasztott új szolgáltató 7600 forintos ajánlatával.
Az új szerződésből botrány lett a megyegyűlésen, ezután az eredeti állapot állt helyre. A főjegyző vizsgálatot indított, hogy kiderítse, mi történt, és terhel-e valakit felelősség.

A megyei önkormányzat összesen 4076 embernek ad munkát Szegeden, Szentesen, Makón, Csongrádon és a megye több más településén. Mint bármely vállalat, köteles gondoskodni embereinek foglalkozás-egészségügyi ellátásáról. Erre a feladatra több szerződése is volt, ezek egy része lejárt. A megyén elhatározták, hogy erre a feladatra is központosított közbeszerzéssel keresnek vállalkozót, mert így, együtt a 4076 ember ellátására olcsóbban lehet találni jelentkezőt, mint városonként külön-külön. Baj abból lett, hogy – vélhetően a közgyűlés pénzügyi bizottságának ötlete nyomán – az intézmények a majdani közbeszerzés elbírálásáig zárt pályázaton választottak maguknak új szolgáltatót. Majd minden városban ugyanazt: a Rufusz-Med Kft.-t, amely egységesen személyenként és évente 7600 forintos áron vállalta a munkát. A cég június végén nyerte el a munkát – s mint lapunk augusztus 15-i számában megírtuk –, a hó közepén még az egyik ügyvezetője Bánfi Tamás megyei önkormányzati képviselő volt. De nem ez a gond, hanem az, hogy például Csongrádon még élt a régi szerződés, a város szakrendelőjével, amely ráadásul 2000 forintért látta el ezt a munkát.

Üzemorvosi vizsgálat a csongrádi szakrendelőben. A bizonytalanság ellenére itt továbbra is ellátják a megye dolgozóit. Fotó: Tésik Attila
Üzemorvosi vizsgálat a csongrádi szakrendelőben. A bizonytalanság ellenére
itt továbbra is ellátják a megye dolgozóit. Fotó: Tésik Attila

A megye augusztus 14-i rendkívüli közgyűlésén, ahol Szirbik Imre hozta szóba az ügyet, az derült ki, hogy erről az ideiglenes szerződéskötésről Magyar Anna elnök csak menet közben szerzett tudomást.

Sipos Tibor, a csongrádi Szarka Ödön Szakrendelő igazgatója most kérdésünkre azt mondta, a megyei önkormányzat csongrádi intézményeiből folyamatosan jönnek a dolgozók foglalkozás-egészségügyi vizsgálatra hozzájuk, és ők el is látnak mindenkit. Sipos még július 30-án levélben kért tájékoztatást a közgyűlés elnökétől, hogy most akkor mi a helyzet: él-e a szerződésük vagy nem?

Igen, él – erről Magyar Anna tegnap levelet írt Siposnak. A megyei önkormányzattól tegnap azt is megtudtuk, a hivatal által kötött korábbi szerződések élnek. Az elnök asszony pedig Csonkáné Balda Ilona főjegyzőt bízta meg azzal, hogy vizsgálja ki a történteket, tisztázza a felelősségi köröket.

Ez azt jelenti, hogy a Rufusz-Meddel kötött szerződéseket viszont nem tekinti élőnek a megye.

Erről szerettük volna megkérdezni Varga Csabát, a Rufusz-Med Kft. ügyvezetőjét is. Tegnap kilencszer hívtuk telefonon, egyszer kicsöngött, majd foglaltat jelzett a készülék, aztán minden próbálkozásra foglalt volt. SMS-ben elküldött kérdésünkre sem reagált lapzártáig.

Olvasóink írták

  • 6. arcátlanság 2008. november 04. 07:44
    „98-as rendelet szerint az üzemorvosi ellátás egy eü.dolgozóra évente több mint 8000 ft.Mivel a rendeletben egy félmondat van,miszerint ellenkező megállapodás esetében.Ez azt jelenti,hogy
    lehet ingyen is akár a szolgáltatást nyujtani.Mindenesetre a jogalkotók impotentiájára utal ez a rendelet.Mindenhol u.n.hatósági árak vannak.Ez a gumitörvény egyszerűen nevetséges.Igy azután előfordul,hogy egyes üzemorvosok bagóért vállalnak el cégeket,hivatalokat.Természetesen az is gond,hogy vannak nagy multivállalkozok,akik orvosokat alkalmaznak de ők
    leveszik a dij felét.Igy azután a megrendelőnek persze drágább lesz.Ha viszont az orvosok egyedül szerzödnének olcsóbb lenne.”
  • 5. lovixy 2008. augusztus 27. 15:05
    „A szegedi hírek alatt aug 15-én a téma már megjelent, közel 30 huzzászólással.Érdemes lenne egyben látni mi történt az ott elég egyértelműen és keményen feltett kérdésekkel. Mi Magyar Anna szerepe? Miért strómankodott a pénzügyi bizottság FIDESZ-es elnöke? Bánfi Tamás FIDESZ nem egyszerű képviselő, hanem az eü bizottság alelnöke. Neki kéne a megye egészségügyi intézményeiért kiállni. (lásd Eger).Valamennyien a Nógrádi klán tagjai. Az arcátlan FIDESZes csoportos lenyúlásról mi a FIDESZ véleménye? Mi van a többi lenyúlásukkal, vagy csak ezen az egyen buktak le mert ez már túl gátlástalan volt? Vizsgálja ezt valaki? Ezt már nem lehet senkire se kenni, csak magukra! Elküldte-e a büntető feljelentést az elnök, vagy bűnrészesként hallgat? Magyar Anna és a homokháti klán fényezése helyett a megyei pénzből fizetett fIDESZ média apparátus erre adjon őszinte választ.Persze ha az Ő lóvéjuk ms nem ilyen lenyúlásből származik.”
  • 4. zsoké 2008. augusztus 26. 08:41
    „Megint alakitott a megyei fidesz oldal De hát ez ajó igy kell köktséghatékonyan müködni!!!!!”
  • 3. tora 2008. augusztus 26. 08:10
    „Érdekös, mennyi orvosi kft van, de vannak magyai kézben álló kórházak is, rendelők is, erre megy a lóvé a csókosnak?”
  • 2. Kuci 2008. augusztus 26. 07:47
    „Hát ez tényleg érdekes , de biztos nem fog felmerülni a csalás ill. hütlen kezelés gyanuja , s nem lessz ebből sem senki felelősnek ki hozva akit FELELŐSÉGRE vonnának . Mert hát nem jöttbe és akkor részükről szerintem ennyi , de kb. így mutyiznak az országgal is .”
  • 1. joy 2008. augusztus 26. 07:27
    „"...A cég június végén nyerte el a munkát, a hó közepén még az egyik ügyvezetője Bánfi Tamás megyei önkormányzati képviselő volt..."

    Nem ezt nevezik összeférhetetlenségnek, korrupciónak, beosztással történő visszaélésnek?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olajsütő okozott tüzet egy csongrádi lakásban

Csongrád - Egy bekapcsolva felejtett olajsütő okozott tüzet egy csongrádi lakásban vasárnapról hétfőre virradóra. Az ingatlan bérlője még a tűzoltók kiérkezése előtt eloltotta a lángokat, de közben megégette a lábát. Tovább olvasom