Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Városkép Kft. Csongrádon: harmadik év, harmadik főnök

Csongrád - Anyagilag nem prosperál a 2011-ben alapított Városkép Kft. Csongrádon. A feladatok sokasodnak, a bevételek nem – a megoldást most egy új vezetőtől várják. Ő lesz a harmadik.
Alig múlt kétéves a csongrádi Városkép Kft., de a napokban már a harmadik ügyvezető áll az élére. A 100 százalékban önkormányzati tulajdonú céget 2011-ben alapította a város azzal a céllal, hogy turisztikai és marketingfeladatok lebonyolításával elsősorban Csongrád fejlődését szolgálja, másrészt megálljon a saját lábán, sőt profitot termeljen. A társaságot szerény, félmilliós alaptőkével hozták létre, és Szabóné Csépe Erzsébetet bízták meg az irányításával. Ő tavaly januárban egészségi okokra hivatkozva lemondott, helyét előbb megbízottként, majd kinevezéssel a korábbi gazdasági vezető, Szűcsné Sárvári Anita foglalhatta el.

A kft. üzemelteti a művelődési központot.
A kft. üzemelteti a művelődési központot.

Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

 
A kft. feladatai szerteágazók: ők szervezik a város jelentősebb kulturális rendezvényeit, kiadják a kéthetente megjelenő ingyenes helyi lapot, üzemeltetik a művelődési központot, hozzájuk tartozik az Alföld Néptáncegyüttes és a bokrosi művelődési ház is, pár hónapja pedig tévéműsorokat készítenek. Ez utóbbi feladatot – igaz, ezzel együtt a reklámbevételek lehetőségét is – előbb-utóbb feltehetőleg leveszik a cég válláról, tavaly év végén ugyanis létrejött az egyelőre még alvó Csongrád Média Kommunikációs és Szolgáltató Kft.

A cégnek tucatnyi dolgozó bérét kell kigazdálkodnia, bevételeket az önkormányzattól, pályázatokból és sikeres üzletekből remélhetnek. Információink szerint tavaly a város közel 50 millió forinttal támogatta a céget. Kiadásaik és feladataik folyamatosan nőnek, nyereséget nem értek el. A büdzsé helyre rázását többek között a belvárosi vendégházak üzemeltetésétől remélték, de azokat végül a Közmű Szolgáltató Kft. kapta meg. A hírek szerint a művelődési központ is inkább viszi a pénzt, mint hozza: sokszor ingyen kell a helyiségeket egy-egy rendezvény szervezőjének a rendelkezésére bocsátani.

Azt nem tudni, hogy a működés teljes koncepcióját átírja-e a város vezetése, annyi azonban biztos: egy új vezetőtől remélik a fellendülést. Tavaly év végén a Városellátó vezetésére nyújtott be pályázatot egy szegedi szakember, Molnár Ákos. Arra a pozícióra nem szavaztak neki bizalmat, most azonban úgy tudjuk, felkérték, hogy irányítsa a Városkép Kft.-t. Érdeklődésünkre azt mondta: egyelőre marketingmunkatársként dolgozik a cégnél, előtte egy nemzetközi társaságnál foglalkoztatták. Szűcsné Sárvári Anita a tervek szerint gazdasági ügyekkel foglalkozik majd. A cég körüli változásokról ma zárt ülésen szavaz a képviselő-testület.

Olvasóink írták

  • 8. natessek 2013. május 10. 23:55
    „Nem Túri Attila szervezi a szombati főzőversenyt? Nem akartam főzni, csak a haverokkal megnézzük majd a levonuló víz utáni Körös-toroki területet, aztán odamentünk volna a régi csongrádi barátokhoz, ismerősökhöz. Legalább a főhorgász (Gy. Miska) és a fővadász (P. Pista) főz majd? Vagy már városképileg ők se illenek a "rendbe"? / B*szus, elszáll a humorom. Főleg akkor, ha egyáltalán volt :( :D /”
  • 7. keletaru 2013. május 10. 16:06
    „Pálfisz . Senki nem az ott dolgozókat mérlegeli ! Hanem a település képviselőit akik csak nyomkodnak !!!! S a cikk nem tér ki arra "Mi "- lett sorsa az elődnek !!! A botnak kettő vége van mint tudjuk !? Üdv Lévai Attila”
  • 6. palfisz 2013. április 26. 06:05
    „Rubicon!
    Ez így ebben a formábban nem teljesen igaz! Hál´ Istennek, még élnek itt emberek, akiket éltet a kultúra! Tény, hogy elég sok bunkó is lakik városunkban, de hol nem ? Ami "cicózás" folyik a Városkép Kft. körül, az már klinikai eset, csak az a baj, hogy ott érző, felelősségteljes emberek is dolgoznak, évtizedek óta, velük ki foglalkozik?”
  • 5. Rubicon 2013. április 25. 22:50
    „A Kft "szerteágazó" feladataira egyetlen csongrádi lakos sem kíváncsi, Őket az érdekelné mikor lesz már végre munkahelyük.”
  • 4. keletaru 2013. április 25. 18:10
    „Szeretném látni azoknak a bizottságoknak a FELELŐSSÉGRE vonását akik csak szavazgatnak , mi pénzünkön ingyen ! Nem érdekes mi késünk , bűntettnek minket ! ŐK hibásan nyomnak s semmi szankció ÉV TIZEDEK óta ! DE mi legyünk megértőek ?! HOL A HÍRES ELSZÁMOLTATÁS ? NEM EZT IGÉRTÉK ! Üdv Lévai Attila”
  • 3. Asti 2013. április 25. 13:02
    „Semmi kétség nincs az felől, hogy a kiszemelt új vezetőnek megszavazzák a bizalmat, ami fél év múlva -a választások közeledtével-, el fog fogyni. Az viszont érdekelne, idézett a cikkből: hogy ha ,, nyereséget nem értek el, a büdzsé helyre rázását többek között a belvárosi vendégházak üzemeltetésétől remélték, de azokat végül a Közmű Szolgáltató Kft. kapta meg", ezt mire alapozták? Úgy tudom, hogy a Városkép Kft. a vendégházak sikeres üzemeltetéséhez szükséges tapasztalattal, munkatársakkal, a szükséges infrastruktúrával és anyagi tökével nem rendelkezik. Vajon mire alapozzák azt, hogy a vendégházak eddigi üzemeltetőinek politikai szándékkal vezérelt eltávolítása után csak magában a vendégházak -esetleges sikeres- üzemeltetése folyamán helyreáll a büdzsé? Ha nem csal az emlékezetem 2011-ben az Erzsébet szálló üzemeltetése is a feladata volt a Városkép Kft.-nek, és nem voltak igazán sikeresek. Annyira nem, hogy a Művelődési Központban mely a csongrádi kultúra egyik fellegvárának kell lennie, már több alkalommal lekapcsolták az áramot mert azt sem fizették...”
  • 2. Norbi56 2013. április 25. 09:51
    „<moderálva>. Maga az elképzel és is elhibázott ebben a méretben , egy elavult közfeladatok ellátására alkalmatlan konstrukció, amely csak kárára van a városnak, csak a vezetőink leragadtak egy félinformációnál és nem tudnak tovább lépni! Itt nem csak,és nem elsősorban a KFT eddigi vezetői alkalmatlanok!”
  • 1. palfisz 2013. április 25. 09:28
    „Bravó!!!! Ehhez a Kft-hez mindenki úgy "ért", mint, a focihoz!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az iskolai gondnokot is menteni kellett

Este érkezett a hívás a Csongrádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra: villám csapott a Bársony István épületébe. Tovább olvasom