Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Végéhez közeledik az ároképítés

Csongrád - Tavasszal kezdődött a városban az a projekt, amelynek során 230 millió forint DAOP-pénzből rendbe hozzák a csapadékvíz-elvezető árkokat.
A munkára azért volt szükség, mert hevesebb esőzés vagy belvíz idején Csongrád néhány területén a házakat is veszélyeztette a víz.

Bokroson már elkészültek, az Alsóvárosban, ahol a Rigó Sándor, Szív, Bihari János, Segesvári, Erdélyi, Temesvári, Pozsonyi utca érintett, a jövő héten végeznek, mondta a kivitelező kecskeméti Ékisz Kft. nevében Csősz József. A Heringer-telepen alvállalkozóként a Csongrád és Környéke Vízgazdálkodási Társulat tevékenykedett. Végeztek a feladattal, a Radnóti, Bajza, Vas Gereben és Gyulai Pál utcában elkezdődött a műszaki átadás, mondta Jakus József ügyvezető. A központban tíz utcát – Tompa Mihály, Csengeri, Hegyi Antal, Eötvös, Görgey, Bolyai, Iskola, Nagymező, Galamb, Csókási – érint a felújítás. Az Iskola utca kissé problémás, a munkálatok ott talán még jobban borzolják a lakosok kedélyét, hallottuk. Az utca szűk, nehéz megoldani a munkavégzés idején a közlekedést, a sok évtizedes növényzetre is igyekeznek tekintettel lenni a szakemberek.

Az összes településrészre jellemző, hogy a kivitelezők csak ott vágtak ki fákat, ahol feltétlenül szükség volt erre, a munka miatt felbontott aszfaltot pedig helyreállítják. Bár hallani ezzel ellentétes híreket a városban, egyik utca sem kap teljes hosszában új burkolatot. A kivitelezőktől úgy tudjuk: mindenhol kizárólag csak a sérült szakaszt javítják ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújítják a halászházakat

A város vezetése a napokban aláírja a kivitelezési szerződést, így elkezdődhet a halászházak felújítása, közölte Pap Gabriella alpolgármester. Tovább olvasom