Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Vincze László, 4-es körzet

Bár fölényesen vezetett szocialista vetélytársa előtt, s ezért kétség sem fért győzelméhez, a szavazatszámlálás utolsó perceire is maradt izgulnivalója Csongrádon Vincze Lászlónak.
Vincze Lászlónak, aki vasárnap este végig ötven százalék fölötti támogatást élvezett, de a mandátumhoz szükséges különbség tíz óra után csökkeni kezdett, végül mindössze 78 voks segítette hozzá a parlamentbe jutást érő egyszerű többséghez.

A fideszes honatya az adatok szerint jelentős előnnyel győzött polgármester riválisa ellen Balástyán és Kisteleken, sőt Csongrádon is. Vincze László elmondta, biztos a Fidesz végső győzelmében, de nem ülhet a babérjain, közel 20 településre hívták meg fórumot tartani, így most a választókerület helyett az országot járja majd a második fordulóig.

– Nem érdemli meg a bejutást – fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a szocialisták megyei sikerei miatt esély mutatkozik arra, hogy legnagyobb ellenfele, Bedő Tamás is ott lesz az országgyűlésben, területi listáról. Vincze szerint a csongrádi polgármester eladósította a várost, felelőtlenül kampányol a gáton, ahol a választásra időzített kerékpárút-építés veszélyezteti az árvízi védekezést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A költőket ünnepelték

Megtelt a csongrádi Csemegi Károly könyvtár szombaton, amikor a költészet napja alkalmából rendeztek… Tovább olvasom