Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Visszafelé folyna a szennyvíz a csőben

Szívesen rákötnének a csatornahálózatra a csongrádi Attila utca lakói is – de nem tudnak, mert a kivitelező korábban rosszul fektette le a bekötővezetékeket. A cég nemrég felbontotta a fél úttestet, de a talajvízre hivatkozva nem kezdte el a munkát. A fővállalkozó csütörtökön azt ígérte, jövő héten befejezik, amit félbehagytak. A lakókat sürgeti az idő: augusztustól többe kerül a szippantás.
Kádár Imre (jobbról) be szeretné már temetni az árkokat. Fotó: Bíró Dániel
Napok óta útszűkület nehezíti a közlekedést a csongrádi Attila utcában. Az úttest felbontására azért volt szükség, mert nemrég kiderült, hogy a két éve átadott csatornahálózat egyes bekötővezetékeit rosszul fektették le. Nem lehet rákötni a rendszerre. A hiba úgy derült ki, hogy az utca elején lakó Kádár Imre és szomszédja élni kívánt a csatlakozás lehetőségével.

Ki is ásatták kertjükben az árkokat, de tovább nem folytatódhatott a munka, mert amelyik csőre rákötöttek volna, az visszafelé, az ingatlan irányába lejtett. Szóltak a kivitelező cég embereinek, akik az úttest mindkét oldalán feltárták a problémás szakaszt, aztán úgy hagyták a területet, mondván: amíg ennyire fönt van a talajvíz, nem tudják folytatni a munkát.

És ha hetekig, esetleg hónapokig fönt lesz a víz, akkor nem történik semmi? – értetlenkednek az ott élők, akik azért akarnak minél hamarabb csatlakozni a hálózathoz, hogy elkerüljék az augusztustól életbe lépő kötelező szennyvízszállítási szolgáltatás pluszterheit, ami köbméterenként 600 forintos kiadást jelent majd a nem csatornázott háztartásoknak. Az érintettektől egyébként megtudtuk: az utcában már korábban is voltak gondok a csatornával. Az egyik háznál például a fürdőszobában tört föl a szennyvíz.

Ígéret a polgármesternek

Bedő Tamás polgármesternek csütörtökön megint megígérte a Geotorr Rt., hogy alvállalkozóik jövő héten befejezik a javítási munkákat az Attila utcában. A csütörtöki megbeszélésen az a testületi döntés is szóba került, miszerint az önkormányzat helyreállíttatja a csatornázás során megsérült utakat, a felújítás költségeit pedig kiszámlázza a Geotorrnak, így Csongrád csupán megelőlegezi a fővállalkozó garanciális kiadásait. 
– Nem tudom, miért nem fejezték be az elkezdett munkát – mondta lapunknak az Attila utcán hagyott gödrök kapcsán a Víz- és Kommunális Kft. ügyvezetője. Balogh Pál hozzátette, a bekötőcsövek fektetésénél az önkormányzat és a lakosság is kérte, hogy a közterület és az utak megóvása érdekében fúrást alkalmazzon a kivitelező. Ez a technológia viszont magában hordozza annak veszélyét, hogy nem lesz megfelelő lejtése a rendszernek. Az ügyvezető szerint épp ezért nem kizárt, hogy ilyen hiba máshol is előbukkan Csongrádon. A hibaelhárítást pedig azért tartja időigényesnek, mert hiába magyarázzák el a fővállalkozónak, mi a probléma, a rendszert alvállalkozók építették. Baj, hogy ilyen anomáliák előfordulnak, mert így sokkal nehezebb lesz rávenni az ingatlantulajdonosokat a hálózathoz való csatalakozásra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elindult a digitális sugárzás

Július elejétől több Csongrád megyei településen – köztük Szegeden – is elindult a… Tovább olvasom